Halloween horoszkóp



A játékos Halloween horoszkóp feltárja a lelkünk sötét oldalát.Kos – Ördög: Nyílt titok, hogy bennünk a tüzes, szexi ördög rejtőzködik. Mi vagyunk a társadalom megrontói, hiszen bárkit rá tudunk venni arra, hogy bűnös dolgokat tegyen. Lázadást szítunk és arra ösztönzünk másokat, hogy tomboljanak.


Igazi hedonistaként imádunk élni, szórakozni, de ez akkor a legjobb, ha partnerünk is van hozzá. Szeretjük, ha legalább egy kicsit beleüthetjük az orrunkat mások dolgában, illetve úgy befolyásolhatjuk az eseményeket, ahogy nekünk tetszik.


Bika – Frankeinstein: Ha az alapszemélyiségünket nézzük, akkor jóságos, kedves, barátságos, melegszívű személyek vagyunk, tehát nehéz elérni, hogy a sötétség eluralkodjon felettünk, de az, akinek ez sikerült, azzal néz szembe, hogy elvakult dühvel, méreggel fogunk tombolni. Amikor tombolunk, akkor csak az tud lenyugtatni, aki minden szeretetünket és bizalmunkat a magáénak tudhatja.


Ikrek – Fekete macska: Ha akarjuk, akkor szerencsét, áldást hozunk mindenkinek. Kedves, törődő, bújós személyként, örömöt csempészünk a környezetünk életébe, ezzel melengetve a szívüket. Ez azonban csak addig tart, amíg az érdekeink nem kívánnak mást.


Ha a céljainkhoz az kell, akkor hízelegve törjük össze mások szívét és ideáit. A szépségünkkel, természetes bájunkkal mindenkit leveszünk a lábáról. Ha valaki megbánt, felidegesít, akkor vadmacskaként támadunk, és furfangos bosszút eszelünk ki.


Rák – Gonosz tündér: Az egyik pillanatban még a megtestesült jóság vagyunk. Csodát teszünk másokkal, mindenkivel kedves, szerető, családokat összetartó emberként viselkedünk, mint egy Jó Tündér.


Ez a melegszívű viselkedés csak addig tart, amíg valaki el nem éri nálunk, hogy fellázadjunk, és mindent romba döntsünk magunk körül, amit felépítettünk. Amikor eluralkodik rajtunka Gonosz Tündér, akkor féltékenység, irigység jellemzi a viselkedésünket.


Oroszlán – Fáraónő: A rejtett tulajdonságunk az önzőség, ami nem ismer határokat. Képesek vagyunk lenézni másokat, sőt, szolgaként kezeljük őket, és olykor megjutalmazzuk, máskor ordítozunk velük. Utáljuk kiadni a kezünkből az irányítást. Ha valaki megpróbálja ezt elvenni tőlünk, akkor keményen lesújtunk. Nem tűrjük a korlátokat, szeszélyesek, és kiszámíthatatlanok vagyunk.


Szűz – Fekete Özvegy: A lelkünk legmélyén ott van a Fekete Özvegy, aki bárkit elbűvöl, magához ragad. Igazi szexbombaként bármit elérünk, megszerzünk. Amikor valakit különösen a szívünkbe zárunk, akkor alaposan behálózzuk az illetőt. Minden téren meg akarjuk szerezni azt, amire szemet vetettünk. Ha pedig nem figyelünk eléggé magunkra, akkor könnyen elszívjuk mások energiáját.


Mérleg – Szellem: A hatalmas tudásunk egyszerre jelenthet jót és rosszat, hiszen nagyon sok mindent láttunk, éltünk át a történelem során, ráadásul mindig, mindenre emlékszünk. Egy vita hevében például képesek vagyunk felhozni a múltat, amit fegyverként fordítunk a másik ellen. Attól sem riadunk vissza, hogy másokat kísértsünk a tetteikkel, bűneikkel, ígéreteikkel, és a kritikával sem fukarkodunk.


Skorpió – Vámpír: Senki sem képes ellenállni a külső és belső vonzerőnknek, mert igazi gaz, szexi csábítók vagyunk. Nagyon jól tudjuk, hogy elég egy pillantás, szó, és máris az ujjunk köré csavartuk a másikat. Olykor nyugodt szívvel felhasználjuk a vámpír oldalunkat, és élvezzük, hogy hatalmunk van mások felett.


Nyilas – Múmia: Sokszor üresnek érezzük magunkat, gyakran merengünk az élet nagy kérdésein, és próbáljuk meglelni a helyünket a világban. Arra a személyre várunk, aki életet lehel belénk. Követni akarjuk ezt az illetőt, és teljesítenénk minden kívánságát, mert könnyebbnek érezzük az életet, ha mások mondják meg, hogy mit tegyünk.


Bak – Csontváz: Úgy hozunk döntést, mintha életről és halálról lenne szó. Amikor rólunk van szó, akkor egy nagy adag önzéssel a saját javunkra döntünk. Ha másokról van szó, akkor is szeretjük, ha mi vagyunk előrébb, mert jobbak akarunk lenni másoknál.


Utálunk veszíteni, csalódni, néha pedig olyan sötétség robban ki belőlünk, amivel megijesztünk másokat. Általában nyugodtak vagyunk, mint egy sírban fekvő csontváz. Amikor azonban valaki felbosszant, akkor nincs előlünk menekvés, mert a kreatív és bosszúálló természetünk nem ismer határokat.


Vízöntő – Zombi: Ha nem kapjuk meg a reggeli kávét, vagy késő estig dolgozunk, akkor nem ér meglepetésként, hogy zombi a sötét oldalunk. Hajlamosak vagyunk teljesen kifordulni önmagunkból. Ezt nem nehéz elérni, mert könnyen keveredünk vitákba, hatalmi harcokba, érzelmi viharokba.


Túl mély érzésű, empatikus emberként egyszerűen átvehetjük mások gondját, baját, gondolatát, ez pedig szinte megőrjít. Ha valaki felborítja az ingatag lelki békénket, akkor gondolkodás nélkül, hirtelen haragtól vezérelve faljuk fel az embereket.


Halak – Gonosz boszorkány: Nem fogjuk vissza magunkat, ha az érdekeink az kívánják. Látványunkkal, nagylelkűségünkkel elvarázsoljuk az embereket, akiknek a bizalmát így könnyen megszerezzük. Mindig megtaláljuk a módját annak, hogy megkapjuk, amit akarunk. Ennek érdekében minden földi és mágikus módszert bevetünk, ugyanis nekünk őstehetségünk van a boszorkánysághoz.


(Forrás: noiportal.hu)

 

Ajánló

Ajánló