Izgalmas tények Dan Brown Inferno című könyvéről



Nemrég került a mozikba Langdon professzor harmadik kalandja, amelyről meglepő érdekességeket tudhatunk meg.Immár a harmadik alkalommal ülhetünk be a moziba, hogy megnézzük Dan Brown egyik könyvének filmváltozatát. Az Infernóban ismét Tom Hanks személyesíti meg Langdon professzort. Ennek apropóján ismerjünk meg néhány izgalmas tényt a regényről.


A regény fordítóit szigorú feltételek alatt tartották: A kéziratot egyszerre fordították le francia, orosz, török, görög, holland, spanyol, katalán, olasz, portugál, norvég, svéd, dán, cseh és finn nyelvre, hogy a kiadás ne csússzon. A fordítók igazi Dan Brownos körülmények között dolgoztak, ugyanis három hónapig egy milánói pincében, titokban, ellenőrzés mellett kellett végezniük a munkájukat.


A bazilika ciszternája igazi: Nem az írói fantázia szüleménye a könyv végén szereplő Basilica Cistern. Az eredeti hely háromszáz 9 méter magas márvány oszloppal büszkélkedhet. Ezeket anno 700 szolga építette. A Basilica Cistern a világ egyik legnagyobb földalatti ciszternája, amit a VI. században építettek, és az 1963-as James Bond filmben is felbukkant.


Ez a harmadik film, de nem a harmadik könyv: Habár ez a harmadik Dan Brown könyv, amelyből filmet készítettek, mégsem ez Robert Langdon professzor harmadik kalandja. Az író összesen négy regényt írt a főszereplőjével.


Az első film a Da Vinci Kód volt 2006-ban. A könyvet 2003-ban publikálták. A második film, az Angyalok és démonok, 2009-ben jelent meg, de a könyvet 2000-ben adták ki, tehát ez volt az első regény. A 2009-ben publikált Az elveszett szimbólum nem került a mozikba, hanem helyette a 2013-as negyedik könyvet, az Infernót filmesítették meg.


Dante halálmaszkja nem az igazi: Az egyik történelmi elem, Dante maszkja Firenzében található, ám a legújabb kutatások eredménye szerint ez nem az eredeti maszk.


A filmben négy Marveles színész is játszik: Felicity Jones (Felicia Hardy a Pókember második részéből) alakítja Dr. Sienna Brooksot. Irrfan Khan (Dr. Ratha a Pókemberból) kapta Henry Sims szerepét. Rajtuk kívül Ben Foster (Angel az X-Menből) és Omar Sy (Bishop az X-Menből) is megjelenik a történetben.


A filmben szerepel a történelem egyik legnagyobb dómja: A moziban Langdon elmegy Firenzébe, hogy felkeresse a Basilica di Santa Maria del Fiore nevű katedrálist, ami a könyv borítóján is látható, és valódi hely. A Basilica di Santa Maria del Fiore a világ legmagasabb katedrálisa. Az építését 1296-ban kezdték, és 140 év alatt fejezték be.


Az Inferno nem érte el a Da Vinci kód eladási rátáját: A könyvet hat millió példányba vették meg három év alatt. Ezzel szemben a Da Vinci Kód 80 millió példányban kelt el 13 év alatt.


A film kódneve Fejfájás volt: Nagyon sok filmet álnevek alatt gyártják. Ennek oka az, hogy a készítők nem szeretnék, ha kiszivárogna a sztori, valamint ezzel érik el azt, hogy a rajongók és az újságírók ne lepjék el a forgatási helyszínt.


Ez a megoldás napjainkban nem igazán működőképes, de a szokás még nem tűnt el. Ezt bizonyítja az Inferno is, ami Langdon professzor állandó fájdalmai miatt kapta a Fejfájás kódnevet.


Dante Isteni színjátéka alakította ki az olasz nyelvet: A modern olasz nyelv kialakulásában nagyon fontos szerepe volt Dante Poklának. Régen a latin volt a magas irodalom nyelve, de Dante ragaszkodott az olaszhoz, mert így több emberhez jutottak el a művei. Ez elég nagy kockázatvállalás volt, de bevált a terv, ugyanis Dante ezzel irodalmi klasszikust teremtett.


Egy nagyon fontos művészeti alkotás majdnem lett: A filmben központi szerepet kap Botticelli térképe a pokolról. Az igazi művészeti alkotást azonban soha nem fejezték be, ugyanis 100 darab készült belőle, de csak négyet fejeztek be és színeztek ki.


(Forrás: bizzarium.com)

 

Ajánló

Ajánló