Születésük után 10 évvel találkozott az ikerpár



A nevelőszülők sem tudták, hogy a gyermeküknek van egy testvére.Kisbabaként választották szét a kínai ikerpárt, Audrey Doeringet és Gracie Rainsberry-t. A két kislány más-más nevelőszülőkhöz került, akik nem tudtak arról, hogy az örökbefogadott gyermeküknek van egy testvére.

A dolog tíz évvel később, 2016 decemberében derült ki, amikor véletlenül előkerült egy újságbeli fotó, amelyen a két kisbaba egymásra mosolyog. Ezt követően nem maradhatott el a megható találkozó.

A két kínai kislány különböző amerikai családhoz került. Audrey a Wisconsin állambeli Wausauban, Gracie pedig közel 250 kilométerrel arrébb, a Washington állambeli Richland városban élt az új szüleivel.

Decemberben Audrey nevelőanyja találta meg a képet, amelyen a két kisbaba a kínai nevelőanyjukkal szerepelt. A fotó azért készült, mert Kínában minden gyerekről megjelenik egy, ha árvaházba kerül.

A felfedezést nyomozás követte, aminek eredményeként Audrey nevelőszülei sikeresen megtalálták Gracie-t, akivel felvették a kapcsolatot. A két kislány kedden találkozott hivatalosan a Jó Reggelt, Amerika kamerái előtt.

Az ikerpár előre megbeszélte, hogy ugyanolyan ruhát vesznek fel a nagy találkozásra. Audrey elmondta, hogy mindig úgy érezte, hogy valaki hiányzik az életéből, de most már teljesnek érzi magát.

Gracie arról beszélt a találkozás előtt, hogy nagyon izgul és boldog, ám érzelmileg leterheli az élmény. Nem csak a lányok, hanem a nevelőszülők is meghatódtak a találkozástól. A műsorban Audrey anyukája Gracie fejéhez tette a kezét, és azt kérdezte, hogy megérintheti-e.

A fotót megtaláló Jennifer Doering, Audrey gondviselője arról beszélt, hogy a nevelt lánya kistestvért kért karácsonyra, de a nő ahelyett inkább a képet mutatta meg neki, mint karácsonyi ajándékot. A felfedezés után a Doering család kiderítette, hogy a két lány születésnapja megegyezik, valamint mint a ketten ugyanazzal a születési szívrendellenességgel küszködnek.

Audrey, aki három báty mellett nőt fel, először el sem akarta hinni a hírt, de amikor az interneten keresztül először beszélhetett a testvérével, akkor kijelentette, hogy: „Ő én vagyok!”

Gracie-nek szintén nem egyedül él a nevelőszüleivel, ugyanis van két fiú és egy lány testvére.

A nagy egymásra találás során az ikerpár kicsit jobban megismerhette egymást. Kiderült például, hogy mind a ketten szeretnek sajtos makarónit és ugyanazt a fajta csirkét enni.

(Forrás: szeretlekmagyarorszag.hu)

 

Ajánló

Ajánló