Megdöbbentő orvosi esetek



Orvosi történetek, amelyek bizonyítják, hogy a lehetetlen nem létezik a gyógyításban.Néha az orvosok tudását próbára teszi, ha kiderül, hogy a páciensüknek egyáltalán nem hétköznapi az egészségügyi problémája. Az alábbi esetekben ilyen megdöbbentő történetek szerepelnek.

Sárga az irigységtől: 2013-ban He Yont sárgászöld színűre változott. A kínai férfi kórházi megfigyeléséből kiderült, hogy minden nap csigát evett, ezért a puhatestűeken található májmételyek (élősködő laposférgek) miatt besárgult a férfi bőre, akinek a szeme zöldes árnyalatot vett fel. A paraziták gátolták a férfi epéjének működését. A beteg felépült.

Halálos paprika: A ghost pepper egy különösen erős csilipaprika. Egy kaliforniai férfi benevezett egy versenyre, ahol olyan hamburgert kellett ennie, aminek a tetejére jó nagy adag pürét kentek a paprikából, aminek egy magja elfogyasztása is 30 perces, égető érzést okoz.

A versenyző hat pohár víz és folyamatosan hányás után került az intenzívre. A tüdeje összeomlott, a nyelőcsövében 2,5 centis lyuk keletkezett. 23 nappal később a férfi egy gyomorszondával mehetett haza.

Fagyás és szipuzás: Fagyás tüneteivel ment kórházba egy 40 éves férfi 2015-ben. A férfi három doboz sűrített levegőt szívott magába, ami miatt megduzzadtak a légútjai, a nyaka kivörösödött és gennyedző hólyagok alakultak ki rajta.

A sűrített levegőben az 1,1-difluor-etán vegyület található, és ez okozta a fagyást, duzzanatot. A férfi felépült. Amerikában egyébként közel 23 millióan próbálkoznak a szipuzással, köztük 12 éves gyerekek is.

Fog az agyban: 2012-ben az orvosok azért vizsgálták ki a 4 hónapos csecsemőt, mert a fej túlságosan növekedett. Az orvosok ekkor jöttek rá, hogy a baba agyában egy apró, csontszerű, furcsa tárgy van. A babát sikeresen megműtötték. A beavatkozás után kiderült, hogy kifejlett fogak voltak a gyerek fejében. Az orvostudományban ez az első regisztrált „craniopharyngioma” eset.

Okostelefon okozta „vakság”: Két brit nő részleges és időszakos látáskárosodást szenvedett, mert rendellenesen használták a készüléküket, amit percekig nyomkodtak lefekvés előtt, miközben már az ágyban feküdtek.

Az egyik hölgy a párna miatt „vakult meg”, mert a jobb szeme be volt csukva, míg a bal nyitva maradt, tehát az egyik szem hozzászokott a fényhez, a másik az alváshoz alkalmazkodott. Az orvosok kiderítették, hogy a hirtelen megszűnő fényforrás okozta a két nő vakságérzetét, ami reggelre megszűnt.

Az író, aki nem tudott olvasni: Howard Engel író tisztán látott és gondolkodott, az időérzéke se hagyta cserben, az óra számlapját is felismerte, de amikor könyvet próbált olvasni, akkor nem tudta megfejteni a betűket. Kiderült, hogy a sztrókja miatt megrongálódott az agya vizuális része.

A különös rendellenesség orvostudományi neve az „alexia sine agraphia”, vagyis „írni képes, de olvasni nem”. A jelenség akkor alakul ki, ha az agy különböző részeinek kommunikációja megszakad. Az író soha nem épült fel teljesen.

„Rejtvényes” rohamok: Egy lavina ejtett fogságba egy német férfit 2008-ban. A férfi néhány zúzódással és töréssel megúszta a kalandot, de a hó fogságában oxigénhiányos állapotba került, ami izomgörcsöket okozott még jóval a baleset után is.

Egyszer sudokou-zás közben jelentkezett a roham a bal karjába. Érdekes módon ez megszűnt, amikor abbahagyta a játékot. Miután az orvosok megvizsgálták a férfi agyát, rájöttek, hogy a rohamok megerőltető tevékenységek miatt jelentkeznek. A férfinak fel kellett hagynia a kedvenc időtöltésével, mert a tünetek így csökkentek.

(Forrás: szeretlekmagyarorszag.hu)

 

Ajánló

Ajánló