Mire figyeljünk, ha utazási irodán keresztül szervezzük a nyaralásunkat?



Tíz dolog, amire mindenképpen ügyeljünk!Megváltoztak a költségek: Ez akkor fordulhat elő, ha a szerződés kitér rá, de még akkor is csak akkor nőhet az összeg, ha azt pontos számításokkal igazolják. Olyan változások fordulhatnak elő, mint például a reptéri illeték, az üzemanyagdíj, az adó vagy a kikötői illeték emelkedése. Az emelést legkésőbb 20 nappal az indulás előtt teheti meg az utazásszervező.

Kell a szerződés: Mindig kössünk szerződést az utazási irodával! A szerződésben szerepelnie kell annak, hogy utazásszervezőről vagy utazásközvetítőről van-e szó, legyen benne mind a két fél adata, a pontos szolgáltatás, annak ideje és helye.

A szerződés kitér a személyszállítás eszközére, arra, hogy pontosan hova érkezünk, de a felmerülő szolgáltatási díj, illetékek, adó sem maradhat ki belőle. A szerződésben szereplő összegnek pontosnak kell lennie, valamint bele kell foglalni a fizetési határidőt.

Annak a pénzintézetnek és biztosítónak a nevének is szerepelnie kell a szerződésben, amellyel az utazásszervező biztosítást kötött. Ki kell térni a panaszkezelés módjára és dokumentálására. Az elkészült szerződésről készítsünk másolatot, amit vigyünk magunkkal az útra!

A prospektus nem csak illusztráció: Az utazásszervezőnek kötelező abba a szállodába elhelyeznie, amelyiket választottuk. Ha az utazás előtt változás történik, akkor muszáj tájékoztatnia minket. Akkor nem tudunk jogosan panaszt tenni, ha nem pontosan úgy néz ki a szoba, ahogy a prospektusban. Ha viszont a kép és a valóság távolról sem hasonlít, akkor az utazásszervező nem érvelhet azzal, hogy a kép csak illusztráció.

Mikor kell fizetni: Legkorábban az utazás kezdete előtt 30 nappal kell befizetni az egész összeget. A szerződéskötéskor az összeg 40 százalékát kérheti el az utazási iroda, de ez alól akad kivétel.

Kell a biztosítás: Olyan utazási irodákkal álljunk szóba, amelyek rendelkeznek engedéllyel! Annak is nézzünk utána, hogy a cégnek mekkora a külföldi és belföldi biztosítása, mert csőd esetén jó tudni, hogy haza tudják-e hozni a károsultakat.

Hány csillag az a csillag: Előzzük meg a csalódást, és még itthon tájékozódjunk arról, hogy az adott országban mennyit ér egy csillag, ugyanis eltérő lehet a kritériumrendszer.

Túl szép, hogy igaz legyen: Csak 40 ezer forint egy hét tengerparti nyaralás all inclusive ellátással és repülővel? Ez messziről bűzlik, úgyhogy véletlenül se higgyük el!

Lemondta az utazási iroda: Legkésőbb az utazás előtt húsz nappal mondhatja le írásban az utazási iroda az utat. Ebben az esetben felajánlhatnak egy másik utat, amit nem kötelező elfogadnunk. Ha elfogadjuk, de olcsóbb lenne, mint az eredeti utazás, akkor visszakérhetjük a különbözetet. Ha nem élünk az ajánlattal, akkor a teljes díjat és a jegybanki alapkamatot is vissza kell kapnunk, sőt, ha kárunk keletkezik, akkor azt is az utazásszervezőnek kell kifizetnie.

Minden benne van a prospektusban: Ne pazaroljuk az időnket azokra az utazási irodákra, amelyek nem válaszolnak egyértelműen a kérdéseinkre. A „minden benne van a prospektusban” kezdetű mondatok miatt gyakran csalódhat a turista.

Rémálom a nyaralás: Ha azt tapasztaljuk, hogy valami nem úgy néz ki, nem úgy alakult, ahogy azt korábban az utazási irodában megígérték, akkor még a helyszínen tegyünk panaszt. Fontos, hogy alaposan dokumentáljuk a gondot.

(Forrás: divany.hu)

 

Ajánló

Ajánló