A felsőörsi prépostsági templomban látható a legjobb állapotú Herkules-csomó



Nyolc magyar templom, amit az Árpád-korban építettek.Karcsa, a református templom épülete: Egy XII. századi körtemplomból alakították ki a református templomot, aminek a többi része a XIII. században épült. A XVII. és XVIII. század között leromlott az épület az állapota, ezért 1763-ban, barokk stílusban, helyreállították.

A felsőörsi prépostsági templom: A XIII. században épült a meleg, vörös árnyalatú kőből emelt templom, ami annak ellenére épen maradt, hogy az elmúlt 700-800 év sok viszontagsággal telt. A templom legérdekesebb része a nyugati bélletes főkapu, aminek oszlopfőit növények, állatok, emberek alakjai díszítik.

A másik különlegessége a színes, egy naiv ábrázolásmódú parasztbarokk főoltár és szószék. Itt látható a legjobb állapotú Herkules-csomó egész Magyarországon. A babona szerint a Herkules-csomó távol tartja a démonokat a templomtól.

Lébény, a Szent Jakab templom: A román kori templomépítés egyik legszebb alkotása a két tornyos, bélletes kapukkal díszített épület, aminek építéséről nincs pontos dátum, de a külső falon szerepel az 1206-os évszám. A Szent Jakab templom egyik érdekessége a déli kaput őrző angyal. A bélletes kapuk hasonlítanak a jáki temploméhoz, ám ezeket nem díszítették annyira gazdagon.

A boldvai református templom: A templom mellett állt egy kolostor, amiben elkészült a Halotti beszéd és könyörgés, ami az első, utókor számára fennmaradt, latin betűs, magyar nyelvű szöveg. A templom az 1100-as évek végén épülhetett.

Maga az épület egészen puritán. Az egyik érdekessége a kis félköríves szentély, amihez lőrésekhez hasonló szűk ablakok tartóznak. A másik megtekintésre érdemes rész a megmaradt, faragott fadíszítéssel dekorált torony.

A kisapáti Szent kereszt kápolna: A tatárjárás idején, IV. Béla vonatkozó rendelete miatt építették a zömök, egyszerű, dísztelen, egyenes szentélyzáródású kápolnát.

Gyügye református templom: Az 1200-as években épült templomon elsősorban román stílusjegyek figyelhetőek meg, de gótikus elemekkel is rendelkezik. A szakemberek úgy gondolják, hogy a XV. században alakíthatták át. Az épület tornya külön áll. A XVIII. században festett, barokk kazettás mennyezetet kapott az épület. A kazettákon elsősorban a vallással kapcsolatos jelképek tekinthetők meg.

Az egykori premontrei, jelenlegi református templom Ócsán: A XIII. században biztos állt a templom. Az ócsai református templom elsősorban a méretei, a kereszthajós kialakítása, arányai és harmonikus megjelenése miatt szép látvány. Az északi és déli homlokzaton bélletes kapu látható. Ha belépünk az épületbe, akkor középkori hangulat fogad.

Mánfa: A templomot az Árpád-korban, a XII. században, román stílusban építették. A templomot hosszúkás négyszögű, dongaboltozatos szentély zárja le. A legenda szerint a török hódoltság idejében elnéptelenedett a falu, aminek templomát körbenőtte az erdő. Később csak azért találtak rá az épületre, mert egy sűrűbe tévedett bika szarva beleakadt a harangkötélbe, ezért megkondult a harang. A falubeliek erre a hangra kapták fel a fejüket.

A XIV. században bővítésen esett át az épület, aminek nyomait például abban fedezhetjük fel, hogy az eredeti, félköríves ablakok mellett csúcsívesek is láthatóak. Az északi falat támpillérekkel építették újra. A nyugati oldalon csúcsíves kaput alakítottak ki.

(Forrás: szeretlekmagyarorszag.hu)

 

Ajánló

Ajánló