Szórakozással töltötte a lánya megölése utáni hónapot Casey Anthony



Csaló és gyilkos nők, akiknek ügye megdöbbentette a közvéleményt.Casey Anthony: 2008. június 16-án látták utoljára a Caylee-t, akinek eltűnését július 15-én jelentette be Casey. A lány anyja azzal töltötte az egész hónapot, hogy bulizott, összeköltözött a barátjával, részt vett egy „szexi test” versenyen, és magára tetováltatta a „bella vita”, vagyis „az élet szép” kifejezést.

Amikor a gyermeke elhanyagolásáért lecsukták a nőt, akkor hazudni kezdett, és azt állította, hogy Caylee a bébiszitterével van, Zenaidával. Casey elsorolta a képzeletbeli barátokat, szeretőket, de még azt is állította, hogy a lányának barátja volt. Egy hónappal később a mocsárból, nem messze Anthonyéktól, előkerült Caylee holtteste.

A vád szerint Casey kloroformmal elkábította a kislányt, akinek leragasztotta a száját és az orrát, hogy megfulladjon. Ezzel szemben a védelem azt állította, hogy George Anthony a család medencéjében találta meg a halott Caylee-t, akinek eltüntetésében segédkezett. A bíróság felmentette a gyilkosság vádja alól az anyát, de 4 év börtönre ítélte a hatóság négy rendbeli megtévesztése miatt.

Iva Toguri D’Aquino: 1916-ban, Los Angelesben született Iva Toguri D’Aquino. 1941-ben D’Aquino útlevél nélkül hajózott Japánba, hogy a beteg nagynénjét ápolja, és orvosnak tanuljon, majd ott is maradt, amikor Japán megtámadta az USA-t.

D’Aquino a „Nulladik Óra” japán adónál kapott 20 perces műsoridőt, ami alatt népszerű zenéket játszott le. A műsor hamar bajba került, mert D’Aquino propagandaszerű kijelentéseket tett. A Tokió Rózsája nevet az amerikai csapatok találták ki. Rádióműsorban soha nem hangzott el, csak egy amerikai újságban jelent meg a a titokzatos, angolul beszélő rádióbemondó, aki japán propagandát folytatott.

1945-ben, a háború után D’Aquino azt állította, hogy ő Tokió Rózsája. A Cosmopolitan egyik szerzője 2000 dollárt ajánlott neki a történetéért. D’Aquino nem gondolta, hogy a története egyenlő egy beismerő vallomással.

1956-ban, hat év börtön után, szabadlábra helyezték, mert kiderült, hogy a legsúlyosabb vallomásokat tevő koronatanúk hazudtak. 1977-ben Gerald Ford elnök kegyelemben részesítette.

Cassie Chadwick: 1857-ben született Kanadában Cassie Chadwick Elizabeth Bigley. 14 évesen megnyitotta az első bankszámlát Ontarióban egy örökösödési levél segítségével, amit egy angliai nagybácsi küldött.

Később csalásért tartóztatták le, mert a kereskedők rájöttek, hogy Chadwick fedezetlen csekkeket adott nekik. Chadwick 1882-ben hozzáment egy Wallace Springsteen nevű orvoshoz, és felvette a Lydia Springsteen nevet, ám a hitelezői ostromolni kezdték, emiatt a férjével elváltak. Chadwick Marie LeRose néven látnoknak adta ki magát.

Később hozzáment az özvegy, köztiszteletben álló orvoshoz, Leroy Chadwickhez, akinek köszönhetően a nő bekerült a legelőkelőbb körökbe. Chadwick ekkor vágott bele a legnagyobb csalásába New Yorkban.

A nő felkereste az acélmágnás Andrew Carnegie-t, akitől egy kötelezvénnyel tért vissza, amelyben a gazdag férfi állítólag vállalta, hogy 2 millió dollárt fizet neki, ha eltitkolja, hogy ő a törvénytelen gyermeke. A dokumentumot mindenki hitelesnek tekintette.

A következő nyolc esztendőben Chadwick egyre több kölcsönt vett fel, és adósságba verve magát élt fényűző életet. 1904-ben bukott le, ugyanis egy bankár, Herbert Newton beperelte, miután 190 ezer dollárt kölcsönzött neki.

A szélhámost New Yorkban fogták el, majd 14 év börtönre és 7 ezer dolláros pénzbírságra ítélték. Chadwick egy évvel később, az 50. születésnapján halt meg.

(Forrás: szeretlekmagyarorszag.hu)

 

Ajánló

Ajánló