Pilóták meséltek a legrázósabb élményükről



Az utasok nem is sejtették, hogy majdnem szerencsétlenség érte őket.Habár a repülés az egyik legbiztonságosabb közlekedési forma, mégis rengetegen félnek, hiszen a levegőben teljesen ki van szolgáltatva az utas, aki csak a pilótában bízhat, hogy épségben elviszi egyik pontból a másikba.

Ezt a feladatot az esetek többségében jól teljesítik a pilóták, akik elárulták, hogy előfordul, hogy rázós helyzetekbe kerülnek, ám ebből az utasok semmit sem érzékelnek.

Egy gépen elment az elektromosság: A Torontó-Los Angeles járaton utazott az a Reddit-felhasználó, akinek a barátja volt a másodpilóta. Amikor a leszálláshoz készültek, akkor a repülő fényei villogni kezdtek, a gép pedig újra a levegő emelkedett.


Nagyjából 20 percig köröztek Los Angeles felett, amikor a pilóta bejelentette, hogy technikai problémák miatt nem tudnak leszállni. A másodpilóta másnap elmondta, hogy elment az elektromosság, és kézi vezérléssel, a földi irányítás segítsége nélkül kellett landolniuk.

Nyitva maradt egy szelep: Egy pilóta gyermeke arról mesélt, hogy az apja észrevette, hogy meleg áramlik a pilótafülkébe. Egy meghibásodás miatt nyitva maradt a szelep, ami szabályozza, hogy milyen meleg levegő áramlik be a hajtóműtől a fülkébe, ezért kényszerleszállást kellett végrehajtani. Landolás után a műszerek olyan forróak voltak, hogy csak ruhába burkolt kézzel lehetett megérinteni azokat.

Két repülő majdnem összeütközött felszállás közben: Az Eastern Airlines egyik pilótája a felszálláshoz készült, amikor meglátta, hogy egy másik gép gurul vele szembe. A pilóta korábban felhúzta a gépet, hogy elkerülje a tragédiát, ami métereken múlt.

A pilótafülkéből szökni kezdett a légnyomás: Az egyik utasszállító gép pilótájának jelezték a kollégái, hogy recseg a fülük. Kiderült, hogy egy hiba miatt csökken a fülke légnyomása. A pilótának nagyjából fél perce volt arra, hogy kijavítsa a hibát. A pilótafülkékhez két légnyomás-szabályozó csatorna tartózik, a pilóta pedig időben be tudta kapcsolni a másikat.

Leszállás közben villám csapott a repülőbe: Amikor Pittsburgh-ben készült leszállni az egyik pilóta, akkor jégviharba keveredett. Ereszkedés közben hatalmas villanást látott, majd fülsüketítő robaj rázta meg az egész gépet.

A pilóta és a másodpilóta nagyjából 20 másodpercig nem látott és hallott, de időben magukhoz tértek. A landolás után a gép orrán két apró lyuk, a légcsavarlapáton pedig egy árulta el, hogy villámcsapás érte a járatot.

A repülő, ami elállta a többi útját: A légiforgalmi irányítók elvesztették a rádiókapcsolatot egy pilótával. A repülő rossz magasságba került, emiatt az irányító másfelé terelte a többi gépet, de a tilosban járó repülő megváltoztatta a magasságot, amivel keresztbe tett az irányítónak, akinek nagyon gyorsnak kellett lennie, de sikerült elnavigálnia a többi repülőt.

Egy kisrepülő majdnem összeütközött két géppel: Alaszkában szállt fel az a Cessna 150 kisrepülő, amely majdnem „lefejezett” két kanadai utasszállítót. A három gép ugyanarra a reptérre tartott. Kiderült, hogy a légiforgalmi irányító figyelmen kívül hagyta a repülő sebességét.

Majdnem összeütközött egy repülő és egy mentőhelikopter: Egy légiforgalmi irányító két repülőnek és egy súlyos sérültet szállító mentőhelikopternek adott leszállási engedélyt, majd csevegni kezdett a kollégájával. Hirtelen jelezni kezdett az ütközésveszélyt jelző riasztó, mert az egyik gép és a mentőhelikopter ugyanazon a magasságon halad. Csak 300 méteren múlt de sikerült biztonságban landolniuk.

(Forrás: szeretlekmagyarorszag.hu)

Ajánló

Ajánló