Világviszonylatban is legjobbaknak bizonyultak a magyar mentősök



 

A magyar mentősök bebizonyították, hogy nehéz felvenni a versenyt szakmai tudásukkal. A csehországi megmérettetésen a Csongrád megyei egység lett a legjobb összetett versenyben.


Ez éven a Rallye Rejvízen, a világ legrangosabb mentőversenyén, a tavalyi országos győztesként a Csongrád megyei egység képviselte az Országos Mentőszolgálatot (OMSZ).

 

A csapat egyik tagja nem tudta vállalni családi okok miatt a megmérettetést, de a gépkocsivezető szerepét Laczkó Lóránt töltötte be. Dr. Jászkuti Ákos mentőorvos és Bujdosó Ádám mentőápoló a magyar részvételi versenyben egy csapatot alkotott.


Ezek a csodás emberek nem is igazán nevezhetőek összeszokottaknak, mert nem dolgoznak együtt mindennap a mentések során.
A csapat büszke arra, hogy számukra mennyire fontos a mentős protokoll és képzés. Ennek köszönhetően tudtak a világversenyen gördülékenyen együttműködni.
A megmérettetés egy napig tartott, reggel 7-től másnap hajnali 5-ig. A mentősök ez idő alatt folyamatosan utaztak különféle helyszínekre, ahol élesben kellett életeket menteni, ezt megelőzően minél hamarább helyszínre érkezni!


„A lényeg, hogy minden esetben volt néhány csavar, amivel kizökkentettek bennünket a mindennapi gondolkodásmódból. Így kellett minél gyorsabban megoldanunk a feladatokat, ráadásul mindezt úgy, hogy csak angolul kommunikálhatunk” – nyilatkozta Jászkuti Ákos.

A feladatok rendkívül változatosak voltak, mert az újszülött újraélesztéstől kezdve a kommandósok által biztosított lövöldözéses helyszín is benne volt.
Kiszálltak iskolai rosszullétre is, ahol talán legnehezebb volt a feladatuk, mert amikor a tanárt ellátták, elmondták a gyerekeknek, hogy ha nem figyelnek rájuk, akkor kezdenek el rosszalkodni. Nem volt jó ötlet. A gyerekek el is kezdték munkájukat és Ákos fejére rálocsolták az infúziós oldatot és az oxigénpalack szelepét is tekergették, majd az ablakokon keresztül ugrándoztak ki - Idézte a legnehezebb esetet Bujdosó Ádám.


Érdekes, hogy a mentősök azt tartották szem előtt, hogy a beteg élete a fontos. A lövöldözéses esetnél már nem is említettek semmit, hiszen életük ebben az esetben igazán veszélyben volt.


„Egy tömegbaleset esetében pedig, amikor időre kell dolgozni, nagyon nem mindegy, hányan vagyunk Nálunk sokkal jobb felszerelésű és anyagi kondíciójú országokból érkező egységeket előztünk meg, és bebizonyítottuk, hogy még így is megálljuk a helyünket világviszonylatban is” – nyilatkozott Jászkuti Ákos.


Forrás: delmagyar.hu

Ajánló

Ajánló