Indiánok a múlt század elejéről – érdekes fotók



Edward S. Curtis (1868-1952) fotós és egyben etnológus is volt, aki 20 éven keresztül készítette az indián őslakosokról a képeket, amelyekhez komoly dokumentációkat is készített.

Munkáit inkább az 1900-as években végezte. Mintegy 80 törzset keresett fel és 40 ezer fotót készített az őslakosokról. A fotók mellett 10 ezer hangfelvételt is készített.

Curtis 1906-ban indult útnak. J.P. Morgan bankárt is sikerült meggyőznie, hogy támogassa munkáját, mert az indiánokat az utókor számára akarta megörökíteni.
A fotós azon volt, hogy rövid időn belül a lehető legtöbb törzshöz eljusson és életmódjukat, szokásaikat, kultúrájukat dokumentálja. Curtis a világ egyik legnagyobb legendáját Ülő Bikát is megörökítette. Két évtized kemény munka után 1930-ban megjelent a The North American Indian című 20 kötetes sorozata, amelynek értéke felbecsülhetetlen.


Curtis munkája nélkül sokkal kevesebbet tudnánk az amerikai bennszülöttekről, eltűnt, vagy éppen beolvadt törzsekről.
Ha kedveljük az indiánokat, vagy éppen rajongunk értük, az alábbi autentikus 100 éves képek érdekesek lehetnek számunkra.

 

Ha szeretnétek még látni remek felvételeket Curtis munkájából, IDE kattintva megtehetitek.

Forrás: erdekesvilag.hu

Ajánló

Ajánló