A szépségverseny, ahol a belső számít



1997 óta rendezik meg az idősebbeknek a rendezvényt.Csak 60 év feletti nők nevezhetnek be a Miss Senior szépségversenyre, aminek 1997 óta minden évben az a célja, hogy megtalálják azt az amerikai hölgyet, aki a legjobban képviseli „az idősebb amerikai nők méltóságát, érettségét és belső szépségét”.

A különleges szépségverseny honlapján a következő olvasható az eseményről:

Az ő tudásuk, tapasztalatuk és forrásaik lehetővé teszik, hogy a fiatalabb generációk egy jobb világot építsenek.”

Más szépségversenyekkel ellentétben, itt nem csak a külsőt akarják megmutatni a versenyzők, hanem a belső értékeket is. A verseny egyik része az interjú, amiben a zsűri a versenyzők személyiségét és beszédkészségét értékeli.

Az idősebb hölgyeknek 30 másodperces beszédben kell elmondaniuk, hogy szerintük mit kellene a fiataloknak is tudnia. Ezt követi az estélyi ruhás felvonulás, ahol a versenyzők ízlését, stílusát pontozzák, valamint azt, hogy mennyire tudják, hogy mi áll jól nekik.

Végül a versenyzők megmutatják, hogy miben tehetségesek. Lehet ez az énekléstől kezdve a versírásig bármi, de a zsűri arra figyelmezteti a versenyzőket, hogy az időlimit betartása az érettséget, a kreativitást és a jó döntéshozást bizonyítja.

A tavalyi verseny fotósa, Brian Finke elmondta, hogy áhítattal figyelte a versenyzőket, akik között 90 éves is volt. A szépségversenyen egyébként nem ex-szépségkirálynők indulnak, hanem olyan hölgyek, akik még nem vettek részt ilyesmin.

Finke véleménye az, hogy a versenyzők sok buzdítást kaphattak, az eseményen pedig teljesen profiként viselkedtek.

Nem egy hölgy sok mindent átélt és túlélt már. Lenyűgöző volt hallani a hátterükről, az életükről, a családjukról, de azt is jó volt látni, hogy nem vették túl komolyan magukat. Engem arra emlékeztettek, hogy méltóságteljesen és humorral is meg lehet öregedni.”

A versenyt nem veszik olyan véresen komolyan, mint a többi szépségversenyt, de azért itt is akad izgalom. A versenyzők nagyon komolyan veszik az eseményt, ám talán itt érvényesül igazán, hogy a részvétel a fontos. A 2016-os győztes, Ms Missouri sem ujjongott örömében, hanem méltósággal fogadta, hogy nyert, amiért mindenki gratulált neki.

Ms Arkansas így foglalta össze a versenyt:

„Ebben a korban már mindenki túl van néhány műtéten, autóbaleseten, váláson, és vesztett el már valakit. Mondhat bárki, bármit, mi már átéltük mindezt. Bölccsé pedig attól válunk, hogy hogyan reagálunk ezekre a dolgokra, és hogyan lépünk tovább.”

Finke szerint a versenyzők teljes életet éltek, és Ms Senior America elsősorban nem a szépséget ünnepli, hanem azt, amit ezek a nők elértek az életükben.

(Forrás: szeretlekmagyarorszag.hu)

 

Ajánló

Ajánló