Rejtélyes helyek titkait próbálják leleplezni a tudósok



Több évszázada fennmaradt épületek és vidékek állítják komoly kihívás elé a kutatókat.Ha történelmi rejtélyekre keresünk példát, akkor általában a piramisok jutnak először eszünkbe, pedig ennél sokkal több több évszázados, vagy évezredes, épület, temető, építmény izgatja a tudósok fantáziáját, mert nagyon szeretnének rájönni, hogy vajon egyik-másik emlék milyen célt szolgált a régmúltban.

Jézus temetkezési helye: A XIX. században épült a jeruzsálemi Szent Sír-templom, ami a kereszténység legszentebb helyét, Jézus sírját jelöli, amiről azt feltételezték, hogy az épület közepén található, ám az valószínűleg már rég nincs meg.

2016-ban a régészek radarral vizsgálták át az épületet, amiben rátaláltak egy barlangra, ami elől eltávolították a márványtáblát. Állítólag ez rejtette el a padkát, ahol Jézus teste feküdt. A régészek itt törmeléket találtak.

Az ásatás folytatása során egy olyan márványtáblát találtak, amire keresztet véstek. A márványtábla felemelése után előkerült a mészkőből vájt, temetkezési ágy. Az, hogy Jézus, vagy valaki más feküdt ott, még rejtély, de a tudósok számára már ez a felfedezés is megrázó volt.

A Poulos-szoba: Az amerikai történelem szempontjából lényeges Alexandra Poulos otthona, ami a pennsylvaniai Landsowne-ban található, ugyanis kiderült, hogy azon a területen fekszik, ami alatt egy földalatti vasút húzódott. Ez azért fontos, mert a földalatti mozgalom így segített a rabszolgáknak abban, hogy szabadok lehessenek.

Sennacherib palotája: Az Iszlám Állam 2014-ben lerombolta azt a palotát, ami a ninivei Jónás próféta sírját jelölte. Az iraki erők 2017-ben visszafoglalták a dombot, amin az épület állt, a régészek pedig felmérhették a károkat.

A palotából alig maradt valami, de a törmelék alól elképesztő dolog került elő, amikor a régészek azokat az alagutakat követték, amelyeket a terroristák ástak. Az út végén egy 2600 éves, sértetlen épületet találtak.

A palotát Sennacherib királynak építették, majd az uralkodó leszármazottai éltek benne. Azt senki sem tudja, hogy a katonák mit vittek el, de az biztos, hogy sok értékes lelet, például egy felbecsülhetetlen értékű, i.e.672-ből származó felirat is megmaradt a palotában.

Michelangelo kamrája: A Firenzében található Medici kápolnák múzeumának új kijáratra volt szüksége 1975-ben a megnövekedett turistalétszám miatt. Az igazgatónak el kellett döntenie, hogy hova kerüljön a kijárat.

Amikor elkezdték az átépítést, akkor egy szekrény alatt megtalálták azt a csapóajtót, ami egy kamrába vezetett. Először azt hitték, hogy csak egy tároló helyiségről van szó, ám a vakolat alatt kréta és szénrajzok voltak.

Kiderült, hogy igazi reneszánsz korabeli kincsre bukkantak rá, hiszen a rajzok Michelangelo elveszett munkái voltak. Dal Pogetto igazgató azt mondta, hogy az alkotások 1530-ban készülhettek, tehát akkor, amikor Michelangelo hátat fordított a Medici családnak, és ezért el kellett rejtőznie előlük. A tudósok akkoriban ebben nem értettek egyet.

Rituális vidék: Több, mint 5000 éves a Bryn Celli Ddu temetkezési hely, ami Anglesey-ben található, és ahol 1865 óta folyamatosak a feltárások. A területnek a nyári napfordulóhoz van köze, ugyanis a napfény megvilágítja a belső termet egy folyosón keresztül.

Kiderült, hogy az egész vidék rituális célokat szolgált évezredeken keresztül. A legnagyobb és a legérdekesebb felfedezést 2016-ban tették, amikor ősi temetkezési halomra bukkantak. Amikor 2017-ben folytatták a terület feltárását, akkor kiderült, hogy a halom egy hatalmas temető része.

(Forrás: szeretlekmagyarorszag.hu)

Ajánló

Ajánló