Ősszel is gyönyörű Varasd
A legjobb horvát helyek a hidegebb évszakban.A nyári főszezonban nagyon sok magyar dönt úgy, hogy Horvátországban fogja tölteni a vakációját, még annak ellenére is, hogy egyre drágább. Ennek oka, hogy nem muszáj repülővel utazni, ha valaki tengerparton szeretne pihenni, hiszen autóval néhány óra alatt ott lehet a horvát vizeknél.
Horvátországgal azok is jól járnak, akik természetjárással, városlátogatással, kultúrával, történelmi helyek felfedezésével szeretik tölteni a szabadságukat. Ugyanakkor Horvátország nemcsak a főszezonban ideális úti cél, hanem ősszel is.
Íme néhány horvát hely, ahova megéri ősszel ellátogatni!
Varasd (horvátul Varaždin): Budapesttől 275 kilométerre, a magyar határtól 30 kilométerre található a kisváros, ahol macskaköves utcák és kávézóteraszok várják a turistákat, akikből alig akad, mert annak ellenére, hogy már több helyen ajánlották, még mindig kevesen ismerik.
Amellett, hogy nincs tömeg, még az árak is elég emberinek mondhatóak. Varasd jó állapotban megmaradt várral, bohém galériákkal, termelői piacokkal, gyógyfürdővel várja az őszi városlátogatókat.
Rovinj és Pula: Mivel Rovinj tengerparti város, emiatt törvényszerű, hogy leginkább nyáron jut az ember eszébe, ám nem fogod megbánni, ha ősszel is elutazol ide. A vénasszonyok nyara lehetővé teszi, hogy ússz egyet a tengerben, de akkor sem fogsz unatkozni, ha nem akarsz megmártózni a vízben.
Látogass el az óvárosba, ahol kiváló éttermeket is találhatsz, kocogj egyet a Zlatni Rt parkban, majd menj át Pulába, ahol nézd meg a római amfiteátrumot!
Plitvicei tavak: Ha autóval indulsz Horvátországba, és Budapest a kiindulási pontod, akkor körülbelül 5 óra alatt a Plitvicei tavaknál lehet. Amikor megérkezel és meglátod a türkizkék vizet, az afölött átvezető fapallókat és a vízeséseket, akkor te is biztos leszel abban, hogy megérte ennyit kocsiban ülni.
Habár a tavakon kívül nincs sok látnivaló, mégis útba esik Zágráb és Varasd, tehát egyszerre három csodás horvát helyszínt is megnézhetsz az őszi kirándulás keretén belül. A Plitvicei tavaknál ne hagyd ki a hajózást és a kisvonatozást, ami esetében válaszd a C útvonalat! Indulás előtt ellenőrizd a belépő árát és az őszi nyitvatartást!
Zágráb: Amikor nyáron a tengerpartra sietsz, akkor valószínűleg mindig csak elszáguldasz Zágráb mellett, talán magadban megjegyezve, hogy egyszer ott is szétnézel. Ezt nyugodtan megteheted ősszel, hiszen a horvát főváros tökéletes választás egy városlátogatásra.
Ha meghitt, középkori hangulatra vágysz, akkor Felsőváros Zágráb kiváló történelmi központ lesz a számodra. A Káptalandombon a katedrálist fedezd fel, majd onnan indulj Felsőváros felé, de útközben ne hagyd ki a piactér forgatagát!
Amikor Alsóvárosba érsz, akkor ott teljesen más hangulatban lesz részed. Itt széles sugárutakat és csodás szecessziós épületeket találsz. Ha ősz helyett adventkor utazol Zágrábba, akkor magad is láthatod, hogy a zágrábi karácsonyi vásár méltó vetélytársa a bécsinek.
Split és Trogir: Ha autóval, Budapestről indulsz, akkor nagyjából 7 óra alatt ott lehet Horvátország második legnagyobb városában, Splitben, ami a tengerparti fekvése ellenére, inkább a városlátogatáshoz ideális.
A kirándulást kezdheted azzal, hogy sétálsz egyet a pálmafás Riván, majd látogass el a világörökségi Diocletianus-palotához, ami szinte az egész óvárost magába foglalja. Végül nézelődj a hatalmas kikötőben!
(Forrás: divany.hu)
Ajánló
Ajánló
-
Facebook