Telepátiával érzi meg a kutyánk, hogy nem sokára hazaérünk?



Egyelőre a tudomány sem találja a választ arra, hogy a kedvencünk miért vár az ajtóban.Sok kutyatulajdonos számol be arról, hogy arra ért haza, hogy a blöki már az ajtóban várta, de az sem ritka, hogy az otthon lévők mesélik el, hogy az eb egyszer csak fogta magát, és a bejárat előtt kezdte várni a gazdáját, mintha megérezte volna, hogy hamarosan hazaér.

A jelenséget a mai napig nem tudja megmagyarázni a tudomány, ám néhány elmélet akad a témával kapcsolatba.

Hallás: A legtöbb kutya olyan magas hangokat is érzékel, amelyeket az ember nem, ráadásul a távolabbi hangokat is jobban érzékelik. Hiába azonban a remek hallás, ha még a gazdi sem tudja, hogy melyik járatot fogja elérni, ám ennek ellenére a kutya tudja, hogy mikor kell a bejáratnál várakoznia.

Szaglás: A kutyák általában a földet szaglászva keresik a nyomot, amit követhetnek, ám ahhoz, hogy megérezzék valakinek a hazaérkezését, a levegőt kellene szimatolniuk. Tegyük fel, hogy megfelelő a széljárás! Ebben az esetben a kérdés az, hogy vajon milyen messziről érzi meg a közeledő ember vagy autó szagát? A legjobb becslések szerint ez még az angol véreb esetébe is kevesebb, mint másfél kilométer.

Telepátia: A telepátia elméletileg háromféleképpen valósulhat meg:

1. A kutya csak akkor reagál, ha a gazdájuk hazafelé tart, és neki is az jár a fejében, hogy hamarosan hazaér. Ez alapján azt mondhatjuk, hogy a kutyák megérzik a közelgő gazdi jelenlétét, amire reagálnak, például 2-10 perccel az előtt, hogy a gazdájuk tényleg megérkezne.

2. Nem kizárt, hogy a hazafelé igyekvő illető keveset gondol arra, hogy hamarosan otthon lesz, de az utazásnak vannak olyan részei, amikor a hazatéréssel kapcsolatos gondolatok és érzések kerülnek előtérbe. Ebben az esetben létezhetnek kutyák, akik elcsípik a gondolatokat, érzéseket.

3. A telepátia legszélsőségesebb megnyilvánulása az lenne, ha a kutyák képesek lennének a gazdájuk hazatérési szándékát megérezni, és már akkor reagálnának, amikor a gazdájuk elindult, vagy csak készülődik.

A helyzet az, hogy mind a három minta elég gyakran előfordul. Némelyik kutya csak pár perccel a gazdi érkezése előtt kezd várakozni. Ebben az esetben lehetséges, hogy meghallják, kiszimatolják az illetőt. Ilyenkor a telepátiának nincs köze a jelenséghez.

Ha viszont a kutya több, mint 5 perccel előbb jelzi valamilyen formában, hogy hazafelé tart a gazdája, akkor komolyan kell vennünk a telepátiás elméletet, főleg akkor, ha a kutya csukott ablaknál kezdi a várakozást, hiszen ilyenkor nincs széljárás, ami felé sodorhatná a gazdája szagát vagy hangját.

Az sem ritka, hogy egyes kutyák már akkor reagálnak, amikor a gazdájuk csak leszállt valamilyen szállítóeszközről, és megkezdte a hazafelé vezető út utolsó szakaszát. Végezetül az is előfordul, hogy a kutyák akkor kezdik el várni a gazdájukat, mielőtt az illető ténylegesen elindulna hazafelé.

A témával kapcsolatban tehát jelenleg semmi sincs bizonyítva, az viszont biztos, hogy a kutyánk valamiből rájön, hogy hamarosan haza fogunk érni, a viszontlátás pedig neki és nekünk is örömet fog okozni.

(Forrás: noiportal.hu)

 

Ajánló

Ajánló