Óvodai dolgozó nyílt levele a Wonder Woman gyerekekre gyakorolt hatásairól



Gal Gadot és Patty Jenkins osztotta meg a Twitteren közzétett üzenetet.Egymást követik a szuperhősök a mozikban, ahol most Wonder Woman az aktuális közönség kedvenc. Az új szuperhősért a kisgyerekek is rajonganak, ami azért fontos, mert a legfiatalabbak hajlamosak utánozni a kitalált karaktereket, emiatt nem mindegy, hogy milyen viselkedést látnak az aktuális kedvencüktől.

Egy óvodai dolgozó nyílt levele szerint a Wonder Woman sem hagyta hidegen a kicsik fantáziáját, ugyanis ő összegyűjtötte, hogy a premier óta eltelt egy hétben hogyan változott meg a kisgyerekek viselkedése.

Az ismeretlen szerző a Twitteren osztotta meg a gyűjteményt, amit a film második részét tervező rendező Patty Jenkins és a főszerepet játszó Gal Gadot is megosztott, valamint lelkesen megírták, hogy a lista plusz motivációt adott nekik a folytatáshoz.

A levél így szólt:

„Egy óvodában dolgozom, ahol összegyűjtöttem azokat a Wonder Womannel kapcsolatos eseményeket, amelyek a film premierje utáni héten történtek.

– Az egyik kisfiú a földre dobta a cukorkapapírt, mire az egyik kislány rákiáltott: „Ne szennyezz, idióta! Emiatt nincsenek férfiak Temiszkirán!”

– Egy mérges kisfiú átdobott a feje felett egy autót. Erre egy kislány elképedve közölte, hogy: „Pont, mint a filmben!”

– Az előbb említett kislány három nappal a szülinapi bulija előtt azt követelte a szüleitől, hogy ne A szépsége és a szörnyeteg, hanem Wonder Woman legyen a buli témája.

– Jelmezes előadásra készültek a gyerekek, amikor azzal a kéréssel álltak elő, hogy hadd öltözhessenek szuperhősnek. A dal, amit énekeltek, nyuszikról szólt.

– Hétfőn egy Iron Man rajongó kisfiú új, Wonder Woman-es uzsonnás dobozt kért a szüleitől.

– Az egyik kislány nem hajlandó rád figyelni, ha Wonder Womanként szólítod meg.

– Egy kislány teljes komolysággal megkérdezte a óvónénit, hogy lecserélheti-e az óvodai egyenruháját Wonder Woman-páncélra, ugyanis szeretne készen állni, ha esetlen meg kell menteni a világot. Az óvónő nevetve mondott igent. Másnap a kislány Wonder Woman-öltözékben jött be. A többi gyereknek a szemese rebbent.

– A keddi szünetben hét kislány együtt játszott. Mind Wonder Womanek akartak lenni, de megállapodtak, hogy amazonok lesznek. Veszekedés helyett együtt harcoltak a gonosz ellen.

– Az egyik kislány közölte, hogy ha felnő, akkor ő is több száz nyelven akar beszélni, ahogy Diana.

– Szerdán egy kislány kinyomtatott listát hozott az összes női szuperhősről és képességeikről, hogy a szünetben senkinek se okozzon gondot szerepet választani.

– Beszélgettem az egyik kislánnyal, aki még nem nézte meg a filmet. Másnap, miután bejött, nagyon komolyan közölte, hogy igazam volt, tényleg jobb, mint a Jégvarázs.

Tekintsék ezt a levelet egy baráti emlékeztetőnek arról, hogy ez a film egy hét alatt teljesen megváltoztatta ezeknek a gyerekeknek a saját magukról és a világról kialakított képüket. Képzeljék csak el, hogy mit érhetne el a jövő generációja, ha több olyan film létezne, mind a Wonder Woman!”

A nyílt levélről Gal Gadot a következőt mondta:
„Az utolsó bekezdés annyira igaz és erőteljes, hogy beleborzongtam. Hatalmas erőt ad ahhoz, hogy belevessem magam a következő filmbe!”

Patty Jenkins így kommentálta a gyűjteményt:
„EGYSZERŰEN HIHETETLEN! Ez az, amiért megéri minden egyes fáradtságos nap. Bárki is írta, köszönöm neki!”

(Forrás: szeretlekmagyarorszag.hu)

Ajánló

Ajánló