Különböző kultúrák vámpírjai



Rengeteg nép megalkotta a saját vérszívóját.A természetfeletti lényekről szóló legendák esetében is igaz, hogy ahány ház, annyi szokás, ám mégis a különböző kultúrák néhány dologban hasonlítanak egymáshoz, hiszen például szellemek, démonok, istenek, angyalok, erődben portyázó szörnyek szinte mindenhol léteznek, és legfeljebb a megjelenésük különböző.

A vámpírok is olyan teremtmények, amelyekről nem csak Európában hallhatunk legendákat, hanem Ázsiában, Afrikában, Ausztráliában és Dél-Amerikában is. Íme néhány példa!

Soucouyant: Tűzgolyóként a kulcslyukon keresztül juthat be az áldozatához éjszak, hogy kiszívja az alvó ember vérét. Az éhsége csillapítása után a démon egy öregasszony képét veszi fel. A soucouyant ellen úgy lehet védekezni, ha sikerül megtalálni a levedlett bőrét, amit be kell szórni sóval, mert amikor majd újra felveszi azt, akkor viszketni fog tőle. A legenda szerint előfordul, hogy a soucouyant csak begyűjti az áldozat vérét a mestere, tehát az ördög számára.

Yara-Ma-Yha-Who: Ausztrália nappal vadászó vámpírjai általában a fügefák alatt pihennek, illetve a fákon várakoznak, hogy lecsaphassanak az áldozatokra. Az 1,2 méter magas lénynek nincs foga. A Yara-Ma-Yha-Who kezén olyan tapadókorongok találhatók, amelyekkel kiszívja mások vérét.

Az áldozatok ebbe nem halnak bele, de abba igen, ha a lény egyben lenyeli őket. Az ausztrál vámpírokra az is jellemző, hogy meghánytatva magukat újra elfogyasztják az áldozatokat.

Ha valakit megtámad egy ilyen lény, akkor jó esélye van rá, hogy sikerül elmenekülni, igaz gyengének fogja magát érezni, kicsit alacsonyabb lehet, mint volt, a bőre pedig vöröses színt kaphat.

Strigoi: Romániában úgy tartják, hogy az eredeti vámpírok a strigoik, akik akkor születnek, ha a lélek nem tud belépni a fénybe. Az is ilyen lénnyé változhat a halála után, aki hajnalban született vagy egy család hetedik gyermekeként jött a világra.

A halál utáni első 40 napban a strigoik vért keresnek, majd újra felvehetik az emberi alakjukat, amiben megtámadhatják a családjukat. A román hiedelem szerint szellem és fenevad képét is felvehetik a strigoik. A 40 nap letelte után a strigoi átváltozhat és moroi lehet, tehát egy fizikailag jelen lévő halott emberré változhat.

Kappa: A japán szörnyek közé tartózik ez a lény, ami kiszívja az áldozata vérét, az ánuszán keresztül pedig eltávolítja az emberi lelket. A legtöbb ábrázolás szerint a vízi lény leginkább egy rusnya teknősre hasonlít, aminek hüllő testéből hosszú végtagok nőttek ki.

A feje egy majomra emlékeztet, a hátán pedig páncél található. A kappa nagyon erős teremtmény, de még őt is le lehet győzni, méghozzá azzal, ha sikerül meghajlásra kényszeríteni, ugyanis igaz, hogy kíméletlen gyilkos, mégis udvarias. A meghajlás azért fontos, mert így kifolyik a fejéből az életadó folyadék, tehát a japán vámpír meghal.

Jiangshi: A kínai mitológia vámpírja a jiangshi, ami abból az emberből válhat, aki öngyilkosságot követett el, erőszakos halált halt, esetleg valamiért nem képes belépni a fénybe. A kínai lénnyel szemben nagy előnye az embernek, hogy a jiangshi nem tud rendesen járni a hullamerevségtől, ezért „ugráló vámpírnak” nevezik. A vámpír ellen tükörrel, őszibarackfával, szűz fiú vizeletével és a kakas hangjával védekezhetünk.

(Forrás: noiportal.hu)

Ajánló

Ajánló