Justin Lin igazságot szolgáltat Hannak a Halálos iramban 9-ben



Az új előzetesből kiderült, hogy mégsem halt meg a közönségkedvenc karakter.A Halálos iramban franchise rajongói már sok mindent láttak, de arra még ők sem számítottak, hogy a kilencedik rész első előzeteséből kiderült, hogy a Tokió hajsza óta halottnak hitt Han életben van. Mégis hogyan lehetséges ez?

Az első Halálos iramban film után Vin Diesel kihagyta a másodikat. A harmadikból, a Tokiói hajszából, Paul Walker hiányzott, Diesel pedig csak egy cameo-t vállalt benne. A film Japánban játszódott, ahol Sean (Lucas Back), miután viccet csinált magából a helyi driftelős közösségben, találkozik Hannal (Sung Kang), a hírhedt tolvajjal.

Később egy üldözés során Han meghal, amikor felrobban az 1997-es Mazda RX-7-esében. A Tokiói hajsza végén megjelent Dom Toretto (Vin Diesel), akiről kiderült, hogy Hannal nagyon jó barátok voltak.

A Halálos iramban negyedik, ötödik és hatodik része a Tokió hajsza előtt játszódnak, ami megmagyarázza, hogy Han miért bukkant fel ezekben az epizódokban, és vált Dom csapatának teljes jogú tagjává.

A hatodik részben az idővonal elérkezett Han halálához. Ebben az epizódban Han Gisele-lel (Gal Gadot) akart lelépni, de a nő meghalt (lehet mégsem?) a film végén, a gyászoló Han pedig visszament Japánban, ahol utolérte a végzet, Deckard Shaw (Jason Statham) személyében.

A Halálos iramban 6. végén kiderült, hogy Han gyilkosa Deckard Shaw, Owen Shaw (Luke Evans) testvére, aki így akart bosszút állni, amiért Domék ártottak a fivérének. A Halálos iramban 7. végre beérte a Tokió hajsza eseményeit.

A rajongók zöme kifogásolta, hogy a franchise hogyan bánik Hannal, ezért elindították a "#JusticeforHan"-kampányt ("Igazságot Hannak"). Ennek oka nemcsak az volt, hogy Han közönségkedvenc karakterré vált a Tokió hajsza után, hanem az is, hogy a filmek gonosza, és a vele végző Deckard tulajdonképpen jófiú lett az idő múlásával.

Justin Lin, aki a Tokió hajszával kezdve a hatodikkal bezárólag négy filmet rendezett, majd a kilencedikre visszatért, egy interjúban arról beszélt, hogy a hatodik rész után azért távozott, mert úgy érezte, hogy már nincs mit mesélnie, de az elmúlt években sokan elárulták neki, hogy mit szeretnek a franchise-ban, majd két esztendeje megszületett benne egy új ötlet.

„Amikor bemutatták a másik két filmet, nem láttam azokat, de akkor elkezdtek összeállni a dolgok, amikor egyszer a Better Luck Tomorrow-ról tartottunk Q&A-t, és felmerült az 'Igazságot Hannak'” – magyarázta a rendező.

Lin hozzátette, hogy személyes kötődése van a karakterhez, akivel kapcsolatban úgy érzi, hogy függetlenül attól, hogy milyen út áll mögöttük, oktalanul ért az véget. Lin ki akarta deríteni, hogy ennek mi az oka, és tudta, csak rajtuk múlik Han visszatérése.

Ugyanakkor nem Han az első halottnak hitt karakter, aki feltámad, hiszen korábban Letty (Michelle Rodriguezt) is életét vesztette, de később visszatért, méghozzá amnéziásan. Az ő esetében elég volt egy képsor, amiből kiderült, hogy kihúzták a roncsok közül, és ennyivel el is intézték a dolgot.

Han esetében is könnyen lehet, hogy a nézők kapnak egy flashbacket, amiben a karakter még időben ki tudott mászni a Mazdából, annak felrobbanása előtt. Talán ehhez fogják bevetni a kilencedik rész egyik új karakterét, például Dom öccsét, Jakob Torettót (John Cena).

(Forrás: hu.ign.com)

Ajánló

Ajánló