Az aranybánya bezárása után néptelenedett el Bodie



Elhagyatott helyek a világ minden tájáról.Bodie, a kísértetváros – California, USA: 1876-ban alapították a várost, miután a bányászok rájöttek, hogy a terület tele van arannyal és ezüsttel. Az aranybánya létesítése után megugrott Bodie lakosságának számára, ami 1880-ra közel 10 ezer embert jelentett.

Bár a város ekkor élte fénykorát, mégis úgy tartották, hogy ez a hely a legveszélyesebb, törvényen kívüli aranyásó település. Azt követően, hogy a bánya kimerült, bezárták, majd a helyiek elköltöztek, így Bodie teljesen elnéptelenedett az 1940-es évekre. Ugyanakkor a település napjaink egyik legjobban megőrzött amerikai szellemvárosa.

A Teufelsberg (Ördög-hegy), Németország: Berlin második legmagasabb pontja a Teufelsberg, ami a német főváros nyugati oldalán található, és az 1945-ös ostrom után keletkezett, ugyanis akkoriban erre a területre hordták a Berlin nyugati területén összedőlt épületek romjait.

Az 1960-as években, amikor az amerikai hadsereg megszállta Nyugat-Berlint, lehallgató- és radarállomást építettek a hegyre. Ezeket 1990 után szerelték le, ugyanis a hegy elvesztette a katonai jelentőségét.

A gazdátlanná vált terület tulajdonképpen üresen áll 1999 óta, és rejtély, hogy mi lesz a sorsa, viszont a tájfutók, hegyi kerékpárosok és a kirándulók gyakran felkeresik a Teufelsberget.

North Brother sziget – USA: New York egyik legelhagyatottabb, egyben legkísértetiesebb területe a North Brother sziget, ahova 1885-ben költöztették a Riverside kórházat, ami az 1930-as évekig az egyetlen kórház volt az Egyesül Államokban, ahol olyan fertőző betegségeket kezeltek, mint például a himlő, a tífusz, a skarlát és a lepra.

Az 1950-es években, amikor fiatal kábítószerfüggők számára nyitottak rehabilitációs intézetet, akkor tulajdonképpen lakatlanná vált a sziget. Az intézmény azonban csak 1963-ig működött, ugyanis akkor az embertelen bánásmód és a korrupció gyanúja miatt végleg bezárták.

A North Brother sziget ekkor vált lakatlanná. Bár a kórház még áll, mégis az bármikor összedőlhet, a természet pedig lassan visszaköveteli magának a területet.

Fordlandia – Brazília: Az Amazonas őserdejében található a Fordlandia, az a település, amelyet még a híres amerikai autógyár tulajdonosa, Henry Ford alapított 1927-ben. Ford, akinek a terve az volt, hogy olcsóbbá teszi a gumitermelést az autógyárai számára, úgy beépítette a települést, hogy a munkások nemcsak előre felhúzott házakban élhettek, hanem még modern kórház, uszodák, golfpályák és táncstúdió is a rendelkezésükre állt.

Fordlandia azonban feleslegessé vált 1945-ben, amikor feltalálták a szintetikus gumit, ezért Ford örökösei még ugyanabban az évben megváltak a településtől, ami elnéptelenedett és az enyészetté vált.

Sathorn, a szellemtorony – Thaiföld: Valójában egy befejezetlen felhőkarcoló Thaiföld fővárosában, Bangkokban a Sathorn, a szellemtorony, aminek múltja 1990-ig nyúlik vissza. Mivel a történelme legnagyobb gazdasági fellendülését élte akkoriban az ország, ezért a kormány úgy döntött, hogy hatalmas építkezésbe kezd, és többek között felhúzatja a felhőkarcoló is.

Az ingatlanpiac azonban összeomlott 1997-ben, a finanszírozó pénzügyi vállaltok pedig csődöt jelentettek. Ennek eredményeként több, mint 300 építkezést nem sikerült befejezni Bangkokban, viszont közülük a Sathorn a leglátványosabb kudarc. Az rejtély, hogy mi lesz a sorsa az épületnek, ugyanis a szakértők szerint többe kerülne a felújítás, mint az, ha építenének egy újat.

Keleti Állami Fegyház – Philadelphia, USA: Amerika legszigorúbb fegyházaként vált ismertté az 1829-ben épült Keleti Állami Fegyház, ahol olyan híres bűnözőket tartottak fogva, mint például Al Capone. Az évek során lepusztult és elavult épületet 1971-ben zárták be. Azóta a filmipart is megihlette a hátborzongató atmoszférája, ugyanis az elhagyatott börtönben forgatták a Brad Pitt főszereplésével készült 12 majom elmegyógyintézetes jeleneteit.

(Forrás: noiportal.hu)

Ajánló

Ajánló