A Batman legérdekesebb kulisszatitkai



Az Amerikában kedden megjelent The Art of The Batman című könyvben árultak el érdekességeket a film alkotói.A Batman Carmine Falcone-ját igazi bűnözők ihlették: A Batman nem a már ismert módon ábrázolja Gotham nagy hatalommal bíró bűnvezérét, Carmine Falcone-t, akiről a film végén kiderült, hogy úgy vált a város urává, hogy segített a rendőrségnek lecsukni a riválisát, Sal Maronit.

James Chinlund látványtervező kifejtette a könyvben, hogy az igazi ihletforrás az 1981-ben, 92 évesen elhunyt Robert Moses volt, aki New York városának több, korrupt bizottságát vezette, így például a Robert F. Kennedy híd építését végző Triborough Commissiont.

Batman rejtett arzenálja: Az új Batman ruhájából nem spórolták ki a menő kütyüket és fegyvereket, ám a főhős ezeknek csak töredékét használta a filmben. A könyv azonban részletesebben ír arról, hogy milyen eszközökkel szerelték fel a jelmezt.

Ott lapul benne például egy rugós markoló fegyver. Batman kesztyűjén található husángok elhajítható nyilak. A kötetből az is kiderül, hogy az a fénylő zöld folyadék, amit Batman magába fecskendez a film fináléjában egyszerű adrenalin, és nem a gyanított Venom nevű szer.

Az alkotók abból indultak ki, hogy Batman fegyverzetének összes darabjának gyakorlati célt kell szolgálnia, de fontos szempont volt az is, hogy hasonlítson azokra az eszközökre, amelyeket az igazi rendőrök és katonák is használnak.

Rugalmas denevérruha: Batman legendás ruhájának megalkotása az egyik legkomolyabb kihívás azok számára, akik élőszereplős formában próbálják bemutatni a karaktert. Amellett, hogy az öltözéknek életre kell keltenie a képregényekben szereplő holmit, még úgy kell kialakítani, hogy a színész tudjon benne mozogni és harcolni.

Az 1989-es Batman esetében Tim Burton és stábja csak részben tudta megoldani ezt a feladatot, ugyanis Michael Keaton nem tudta mozgatni a fejét a ruhában, ám Reeves-éknek sikerült kitalálniuk a megfelelő öltözéket.

A rendező arról mesélt a könyvben, hogy Pattinson öltözékének kinézetét többek között Lee Bermejo képregényrajzoló 2008-as Joker és 2018-as Batman: Damned című képregénye ihlette. A jelmeztervező Glyn Dillon arról beszélt, hogy kétfajta, gyakorlatban is használt ruhadarabot használt az új holmi megalkotásához. Ezek az orosz szkafandert és a lovas mellények voltak. Habár a Batman-jelmez ormótlannak nézhet ki, mégis a fegyverzet alatt rugalmas.

Pingvin és a Corleonék: A Batman szereplői közül a Pingvint játszó Colin Farrell esett át a legnagyobb változáson, ugyanis szinte a felismerhetetlenségig elmaszkírozták, így néha még a színészkollégái sem ismerték fel. A Macskanőt alakító Zoe Kravitz azt mondta, hogy alig találkozott a színésszel a forgatáson kívül, ezért úgy érzi, hogy valójában nem is ismeri őt, csak Pingvint.

Ha valahonnan mégis ismerős lenne Farrell karaktere a Batmanben, akkor annak oka az, hogy az Új Pingvin kinézettét a mozitörténet leghíresebb maffiacsaládja ihlette, ugyanis a maszkmesterek A keresztapa-filmek Fredo Corleonéját megformáló John Cazale karakteres homloka és orra alapján változtatták alkották meg Pingvin torz arcát.

Bruce Wayne mint Kurt Cobain: A Batman első előzetesének aláfestő zenéje a Something in the Way című Nirvana-dal volt, ami a filmben többször is hallható, kicsit áthangszerelve. Még mielőtt Robert Pattinson megkapta volna a főszerepet, a forgatókönyvön dolgozó Matt Reeves a Kurt Cobain által szerzett dal hatása alá került, így az erősen befolyásolta a főhős karakterét.

A rendező a könyvben elárulja, hogy ezen a dalon kívül még nagy hatást gyakorolt rá a Gus van Sant 2005-ös Az utolsó napok című drámája is, amit a Nirvana frontemberének halála előtti időszaka ihletett, és ennek főszereplőjéből merített ihletet Reeves:

„Az otthonának nevezett pusztuló roncshalmazban ül, a nappaliban körülveszik az erősítők és az elektromos gitárok. Úgy döntöttem, hogy ilyennek kell lennie a mi Bruce Wayne-ünk is.”

(Forrás: hu.ign.com)

Ajánló

Ajánló