Sorozatgyilkosokról készült filmek (1. rész)



A legjobb valódi sorozatgyilkosokról készült filmek.A rém (Monster, 2003): Az alaposan elmaszkírozott Charlize Theron Oscar-díjat kapott A rémben alakított, 7 emberrel végző Aileen Wuornos megformálásáért. Női sorozatgyilkosokról kevés film készül, ugyanis ők általában nem olyan erőszakosak, mint a férfiak, ráadásul általában méreggel dolgoznak, ami a vásznon nem izgalmas, és jellemzően nem szexuális céllal tevékenykednek, ami a filmesek egyik kedvenc motivációja.

A rém abból a szempontból érdekes, hogy próbálja relativizálni Wuornos tetteit, valamint igyekszik megmagyarázni a nézőknek, hogy miért követte el azokat a nő. Bár a ténykedése legvégét nagyon nehéz megmagyarázni, mégis az alkotók mindent megtettek annak érdekében, hogy a közönség átérezze a főszereplő helyzetét.

A martfűi rém (Strangled, 2016): Négy-öt, de lehet, hogy több emberrel is végzett az 50-es és 60-es évek hírhedt kéjgyilkosa, Kovács Péter, akinek a ténykedéséről szól A martfűi rém, ami egész jó képet fest a korabeli miliőről, amely szerint „sorozatgyilkosok csak az imperialista országokban lehetnek”, ez pedig azt is megérteti a nézővel, hogy miért tartott olyan sokáig a rendőrségnek megoldani az ügyet.

A pokolból (From Hell, 2001): Legalább 5 emberrel végzett „Hasfelmetsző Jack”, akiről valószínűleg már soha nem fog kiderülni a valódi személyazonossága. Bár az utókor egész korrekt tippekkel állt elő a sorozatgyilkos kilétével kapcsolatban, mégse sikerült egyik teóriát sem bizonyítani.

A pokolból című, Johnny Depp főszereplésével készült, film az egyik legvadabb elméletet dolgozta fel, méghozzá az Alan Moore azonos című képregényalbuma alapján, amiben kiemelt szerepet kapott az arisztokrata kötődés, a szabadkőművesek és egy Sir William Gull nevű korábbi sebész.

A 70-es években kapták fel azt az elképzelést, hogy Gull ismerte a sorozatgyilkost, vagy ő maga volt az, ám ezt a szakértők rég megcáfolták. Mégis ennek ellenére jó alapot szolgáltatott a filmhez, ami azonban nem lett olyan jó, mint az alapjául szolgáló képregényalbum.
 

M – Egy város keresi a gyilkost: Habár a film rendezője kijelentette, hogy nem a 9 embert meggyilkoló Peter Kürtenről mintázta a sorozatgyilkosát, mégis egyértelmű, hogy az 1920-as években Németországot rettegésben tartó „düsseldorfi vámpír” hatással volt rá, már csak azért is, mert a rendező és a felesége alaposan tanulmányozta a sorozatgyilkos ténykedését.

A filmben szereplő sorozatgyilkost, Hans Beckertet remekül játszotta a magyar származású karakterszínész, Peter Lorre.

Átkozottul veszett, sokkolóan gonosz és hitvány (Extremely Wicked, Shockingly Evil and Vile, 2019): A 26, de lehet, hogy több, mint 36 áldozattal végző Ted Bundy minden idők egyik leghíresebb sorozatgyilkosa. A jóképűségét és sármját bevető pszichopata sokáig tagadta az általa, leginkább a 70-es években, elkövetett gyilkosságokat.

Az Elizabeth Kendall könyve alapján készült film témája ugyan nagyon érdekes, mégsem olyan izgalmas, mint amilyennek az előzetes alapján tűnt, ám az biztos, hogy vannak remek pillanatai. Ugyanakkor Ted Bundyról már több dokumentumfilm készült, úgyhogy bőven van miből válogatni.

Az üldöző (Chugyeokja, 2008): Dél-Korea egyik leghíresebb sorozatgyilkosa a 20-21 emberrel végző Yoo Young-chul, akiről Az üldöző című film szól. Az alkotók átemelték a Yoo Young-chul ténykedésének minden fontosabb elemét, amiből aztán egy izgalmas krimit hoztak össze.

Az üldözőben a rendőrből stricivé vált Joong-ho Eom (kitalált karakter) sokáig nem sorozatgyilkosra gyanakszik, hanem egy másik szervezetre, aki elvisz a lányokat. Ahogy a listán szereplő más történetek esetében is, úgy ebben is a „szexmunkások nem hiányoznak senkinek” elv miatt tarthatott sokáig a házas, gyereket nevelő Yoo Young-chul elfogása.

Az üldözőben minden megtalálható, ami a koreai filmgyártás erénye: bátran megmutatja a csúnya dolgokat, a karakterek mindegyike elcseszett alak, és akkor vág pofán, amikor a legkevésbé számítasz rá.

(Forrás: hu.ign.com)

Ajánló

Ajánló