Meglepő érdekességek a Harmadik típusú találkozásokról



Kevésbé ismert tények a 45 éve bemutatott klasszikusról.A fináléban felbukkanó idegen lényeket eredetileg orángutánok „alakították” volna: A film rendezője számára egyértelmű volt, hogy legkésőbb a film végén meg kell jelenniük a földönkívülieknek, ám ez két problémát is okozott. Egyfelől a forgatókönyvben csak annyi állt, hogy az idegenek gyerekméretű humanoidok, másfelől Steven Spielberg mindenáron azt akarta, hogy a földönkívüliek annak is nézzenek ki, ne pedig csak jelmezt viselő emberek legyenek, ami miatt alaposan megugrott a filmre szánt büdzsé.

Végül azt a megoldást találták ki, hogy spandexbe öltöztetnek egy orángutánt, akit aztán görkorcsolyával gurítanak le a rámpáról, mert akkor úgy fog tűnni, hogy lebeg. A főemlős azonban nem akarta elengedni az idomárja kezét, úgyhogy az alkotók rájöttek, hogy ez az ötlet nem megvalósítható.

Ehelyett a forgatásnak otthont adó Alabama-állambeli város, Mobile általános iskolájának néhány diáklánya vette fel a a speciális, a marionett-babák, és az animatronikus bábuk egyes elemeit vegyítő, Carlo Rambaldi által tervezett kosztümöt.

Steven Spielberggel ellentétben Richard Dreyfuss nem változtatná meg a film végét: A Neary karakterét megformáló Richard Dreyfus szerint úgy jó a Harmadik típusú találkozások vége, ahogyan van, és ő biztos, hogy nem változtatná meg:

„Egy hollywoodi pletyka szerint Steven azóta másként gondol a Harmadik típusú találkozások végére, amióta megnősült és apa lett, ugyanis most már képtelen lenne elviselni, hogy Neary elhagyja a családját.

Minden tiszteletem Steven Spielbergé, de szerintem ez hülyeség. Ennek a történetnek csak ez lehet a vége. Szerintem pofonnal ért volna fel, ha a főhős az egész filmet átszövő megszállottsága ellenére, végül közli, hogy valamiről megfeledkezett, és mégsem mehet az idegenekkel. Szerintem ez elfogadhatatlan lett volna.”

A Taxisofőr forgatókönyvírója, Paul Schrader által jegyzett első szkript-változat Spielberg szerint „egyike minden idők legrosszabbjainak”: 2018-ban beszélt arról Paul Schrader, hogy Steven Spielberg és Michael Phillips, a Harmadik típusú találkozások producere azzal a kéréssel keresték fel, hogy szeretnének egy földönkívüli-látogatásokkal foglalkozó emberről szóló forgatókönyvet, amiben ez az illető végül apostolszerű személlyé válik.

Schrader és Spielberg sokat vitatkozott a szkripten, amiről a rendező végül azt mondta, hogy egyike volt minden idők egyik legrosszabb forgatókönyvének, amiből végül szinte semmit sem használtak fel a filmhez.

A Harmadik típusú találkozások nélkül talán az E.T., a földönkívüli sem készült volna el: Az olasz Carlo Rambaldi alkotta meg a filmben látható űrlénykosztümöket, amelyeket aztán általában iskolás lányok viseltek, illetve azt az animatronikus bábut, ami a stáblista előtti utolsó jelenetben szolmizációs kézjelekkel köszön el az összegyűlt tömegtől.

A Steven Spielberg által Pucknak nevezett földönkívüli alumíniumból, vasból és üveggyapotból készült, összesen hét ember, köztük a rendező mozgatta és valószínűleg nélküle nem készült volna el a direktor másik híres alkotása, az E.T..

A bemutató előtt Steven Spielberg fogadott George Lucas-szal, hogy a Star Wars sokkal több pénzt termel majd, mint a Harmadik típusú találkozások: Amikor George Lucas meglátogatta Steven Spielberget a Harmadik típusú találkozások forgatásán, akkor a látottak alapján teljesen biztos volt abban, hogy a film sokkal sikeresebb lesz, mint az első Star Wars-mozi.

Lucas annyira biztos volt abban, hogy Spielberg alkotása lesz minden idők legsikeresebb filmje, hogy alkut kötött a kollégájával: A Harmadik típusú találkozások bevételeinek két és fél százaléka az Egy új remény bevételeinek két és fél százalékáért cserébe.

Mivel a Star Wars 775 millió dolláros jegybevételéhez képest a Harmadik típusú találkozások „csak” 304 millió dollárt kaszált, ezért Spielberg jobban járt, méghozzá egyes becslések szerint, 40 millió dollárral.

(Forrás: hu.ign.com)

Ajánló

Ajánló