Ezeket a dolgokat érdemes tudni A galaxis őrzői 3-ról (2. rész)



Érdekességek a május 4-én érkező filmről.Isteni” főgonosszal szemben Mordály, mint központi szereplő: A galaxis őrzői 3. főgonosza Herbert Wyndham, azaz az Evolúció Mestere lesz, aki arról ismert, hogy képes az életformák tovább- és visszafejlesztésére.

Mivel a kísérletei során magasan fejlett intelligenciára és isteni erőre tett szert, ezért képessé vált arra, hogy bizonyos anyagokat szubatomi szinten módosítson. Mordálynak már volt dolga az Evolúció Mesterével, aki létre akart hozni egy szuperképességekkel bíró életformát, aminek érdekében állatokon is kísérletezett, így például Mordályon is.

Kérdéses volt, hogy James Gunn rendezheti-e: A galaxis őrzői 2017-ben bemutatott második része még az elsőnél is nagyobb sikert aratott, ezért egyértelmű volt, hogy elkészülhet a harmadik rész, amit a stáblistás jelenet remekül be is harangozott.

Hamarosan azonban komoly probléma ütötte fel a fejét, ugyanis a Disney 2018 nyarán kirúgta James Gunnt, amiért a rendező korábban elég ízléstelen dolgokat posztolt a Twitteren. A kirúgás hatalmas felháborodást keltett A galaxis őrzői-filmek stábjában is, ugyanis színészek, kollégák, rendezők, újságírók keltek Gunn védelmére.

Emellett egy online petícióban 400.000 aláírást gyűjtöttek össze, hogy követeljék a Disneytől a rendező visszavételét. Erről az időszakról Gunn elmondta, hogy nehéz volt a számára, de a legszívesebben arra emlékszik vissza, hogy mennyi szeretetet kapott a családjától és a barátaitól.

2019 márciusában, 8 hónappal Gunn kirúgása után a Disney úgy döntött, hogy visszaadja neki a rendezői széket, úgyhogy mégis az ő felügyelete alatt készülhetett el A galaxis őrzői harmadik része.

Ám a Warner résen volt, és lecsapott Gunnra, akit megbíztak a The Suicide Squad - Az öngyilkos osztag című film rendezésével, ezért a népszerű direktor csak 2021 októberében koncentrálhatott minden erejével A galaxis őrzői 3-ra.

Az érzelmes finálét nem minden Őrző éli túl: James Gunn őszintén elárulta, hogy A galaxis őrzői 3. része a trilógia érzelmes lezárásaként szolgál, amit nem fog minden Őrző túlélni. A film forgatását 2022 májusában fejezték be, az utolsó jelenet felvétele pedig a stáb több tagjának is könnyeket csalt a szemébe, részben valószínűleg azért, mert megható véget ért a történet, részben azért, mert ez egyben a búcsú pillanata volt a számukra.

Mivel Gunn a DC Studios élére került, ezért biztos, hogy számára jó időre ez volt az utolsó Marvel-film, amit rendezett, mivel a DCU építésével kell foglalkoznia. Ezzel kapcsolatban felröppent a hír, hogy talán megvalósulhat egy Marvel-DC crossover, ami néhány évvel ezelőtt még légből kapott ötlet lett volna, de most, hogy Gunn a DCU meghatározó alakjává vált, nem is olyan elképzelhetetlen.

Ezzel kapcsolatban a rendező azt nyilatkozta, hogy nem zárkózik el az ötlettől, de egy ilyen elképzelés megvalósítása sok évbe telhet. Jelenleg tehát be kell érnünk az Őrzők utolsó kalandjával, ami remélhetőleg visszahozza a Marvel Moziverzum iránti egyre csökkenő érdeklődést.

A fiatal Adam Warlock az Őrzőkhöz szegődik: A galaxis őrzői 3. részében szerepelni fog a Will Poulter által alakított Adam Warlock, akinek bemutatkozását már a második rész stáblista utáni jelenete beharangozott, és aki egy elképesztő erővel felruházott szuper-létforma.

Vele kapcsolatban James Gunn elmondta, hogy különleges kapcsolatban áll az Evolúció Mesterével, ami nagy szerepet kaphat a Marvel Moziverzum jövőjében is. Poulter egy interjúban arról beszélt, hogy a filmben Warlock karaktere még csak a kezdeti fázisban van, ugyanis fiatalemberként próbálja kialakítani a morális iránytűjét, a személyiségének pedig van komikus, pátoszos és drámai oldala is.

Amit tudni lehet, hogy Warlock összességében egy pozitív karakter, aki az Őrzők oldalán fog harcolni a harmadik részben. Ugyanakkor van egy jövőbeli gonosz változata, Magus, ezért nem kizárt, hogy a jövőben majd egymásnak feszül Warlock jó és gonosz énje.

(Forrás: hu.ign.com)

Ajánló

Ajánló