Érdekességek az Aquaman és az Elveszett Királyság első előzeteséből



December 21-én érkezik a folytatás.Feltárul az Elveszett Királyság: Az előzetes alapján úgy tűnik, hogy az útnak induló Aquaman és Orm a címben szereplő Elveszett Királyságba érezik, ami egy csodás dzsungel, tele különös látnivalókkal, így például zölden füstölő vulkánnal vagy kék óriásvirágokkal. Az első részben kiderült, hogy Atlantisznak volt egy hetedik királysága, ami elveszett, de most megtalálják.

Aquaman's Trusty Sea-Companions: Aquaman kiugrik a vízből a csikóhala, Vihar (Storm) hátán, aki a hatvanas évek képregényeiben debütált. Mellette az első film óta közönségkedvenc, nyolckarú, dobos polip, Topo is visszatér a folytatásban. Ezzel kapcsolatban James Wan elmondta, hogy a karakter népszerűsége miatt határoztak úgy, hogy Topo nagyobb szerepet kap a folytatásban.

Atlantisz királya: Mivel az első film végén Aquaman legyőzte a féltestvérét, Ormot és elfoglalta a trónt, ezért már ő Atlantisz királya. A folytatás előzetesében az látható, hogy Aquaman megvédi a birodalmát valamiféle mechanikus vízikígyótól.

Atlantisz népe: Az elveszett királyság első előzetesében látható egy körkép Atlantiszról és annak lakóiról, hogy hogyan élik a mindennapjaikat, valamint mennek, hogy megnézzenek egy sportmérkőzést, ám az is kiderül, hogy nem mindenki szereti a királyt.

Aquababa és Aquapapa: A folytatás cselekménye kilenc hónappal az első rész után veszi fel a fonalat, ami azt jelenti, hogy megszületett Aquababy, aki valószínűleg Aquaman és Mera gyereke. A DC-rajongók azonban öröm helyett inkább bánatot érezhetnek, hiszen a hetvenes évekbeli képregényekben elrabolta és megölte Arthur Curry Jr-t Fekete Manta, tehát a gyerek veszélyben van.

Mera mérge: Az előzetesben sok akciójelent látható. Köztük az, amelyben a mérges Mera megpróbál áttörni egy üvegfalat. Nem lenne meglepő, ha az üvegfal túloldalán Aquababy lenne, akit éppen Fekete Manta készül elrabolni.

Fekete Manta visszatér: Az előzetesből kiderült, hogy a filmben megérkezik David Kane, azaz Fakete Manta, aki az apja haláláért akar bosszút állni Aquamanen. Míg az első részben csak egy másodlagos gonosztevő volt, addig a folytatásban már Fekete Manta lesz a főgonosz.

Az első részben Aquaman elverte és a ruháját is tönkretette, ám a stáblistás jelenetből kiderült, hogy Dr. Stephen Shin megmentette Fekete Manta életét, aki azt ígérte a tudósnak, hogy elárulja neki az atlantiszi technológia titkát, ha segít neki megtalálni Aquamant. Amikor ez elhangzott, akkor egy nagy kötés volt Fekete Manta arcán, míg a folytatás előzetesében már látható a sérülés után maradt sebhely.

Bosszú Aquaman ellen: Fekete Manta nem titkolt célja az, hogy megölje Aquaman családját és elpusztítsa a királyságát. Az előzetesben látható is, hogy a hajójával megtámadja Atlantiszt, hogy Atlanna királynőt üldözi a felszínen pedig Arthur apjának otthona áll lángokban. Legutóbb abban a házban volt Arthur apja és a gyermeke. Az előzetesben az is látható, hogy Manta egy nagy sisakról indítható lézerrel végezz néhány halemberrel, akik valószínűleg csak munkába igyekeztek, úgyhogy Manta komolyan gondolta a fenyegetőzést, és ott üti Aquamant, ahol éri.

Fekete Manta új képességei és a Fekete Szigony: A film rendezője, James Wan, nemrég arról beszélt, hogy miközben Fekete Manta azon dolgozott, hogy valahogy helyreállítsa az első részben tönkretett, számára erőt adó ruháját, valami rendkívülire bukkant, ugyanis megtalálta a Fekete Szigonyt. Az előzetes alapján úgy tűnik, hogy ez a fegyver mágikus erővel ruházza fel a karaktert, akinek még a szeme is zölden világít.

A 2018-as első részben még csak egy hétköznap fickó volt, most azonban szupererőt szerzett, így egyenrangú ellenfele Aquamannek. Az előzetesből nem derült ki, hogy miféle nagy fenyegetést jelent az egész világra, de Atlanna arra figyelmeztet, hogy muszáj megállítani, mert ellenkező esetben elkerülhetetlen a globális összeomlás. Talán szó szerint összeomlik valami, esetleg a sarkköri jégtáblák?

(Forrás: hu.ign.com)



Ajánló

Ajánló