Ismerd meg Edward és Lorraine Warren leghíresebb ügyeit!



Ezek voltak a legérdekesebbek a paranormális nyomozópáros esetei közül.Smurl család: 1974 és 1989 között zaklatta egy démon Jack és Janet Smurlt. A házaspár hangos zajokat hallott és büdöset érzett. Ezután láthatatlan erő rázta a matracukat, falhoz vágta a család kutyáját, lelökte a lépcsőn a lányukat és szexuálisan, valamint fizikailag bántalmazta Jacket.

A Warren házaspár 1986-ban, hónapokon keresztül figyelték a házat. Ed szerint a démon annyira erős volt, hogy a tükröket, bútorokat is összetörte, amikor vallási zenével, és imával próbálták elűzni. Eközben a szobában lezuhant a hőmérséklet, és valami nagy fekete masszaféleséget láttak, ami egyszer azt írta a tükörre, hogy "get out" (menjetek innen).

Az esetet, amelyről könyvet is írtak, nagyon sokan támadták, köztük a római katolikus egyház is. Mégis a sikeres démonűzés után a Smurl család boldogan, és békében élt új otthonában. Az ügyről 1991-ben tévéfilm is készült.

A démoni tárgyalás: Arne Cheyenne Johnson volt az első vádlott az Amerikai Egyesült Államokban, aki a tárgyalásán azzal próbálta bizonyítani az ártatlanságát, hogy azt állította, hogy démon szállta meg, azért ölt.

1981-ben Johnson meggyilkolta Alan Bonot Connecticutban. A vádlott ügyvédje azt állította, hogy a védence viselkedése túl kiszámíthatatlan volt ahhoz, hogy beszámíthatónak lehessen nevezni. Az ügy másik érdekessége, hogy Johnson gyerekkorában a szülei felvették a kapcsolatot Ed és Lorraine Warrennel, a híres paranormális nyomozópárossal, mert úgy gondolták, hogy túl gonosz a gyerekük.

Johnson sokszor beszélt arról, hogy ismeretlen entitások bántalmazzák, és arra akarják rávenni, hogy gonosz dolgokat tegyen. A fiút pszichológiai vizsgálatoknak vetették alá, de a család úgy gondolta, hogy ez felesleges, mert a gyereküknek nincs mentális problémája, hanem megszállták.

A bíróság azonban szkeptikus maradt, és nem hitték el, hogy egy démon gyilkolt a férfi testében, úgyhogy végül 20 év börtönbüntetésre ítélték.

Kísértés Connecticutban: 2009-ben, Kísértetjárás Connecticutban címmel készült film a Snedeker család kálváriájáról, ami a valóságban az 1980-as években vette kezdetét, ugyanis a család akkor költözött Southington városába, méghozzá azért, hogy a szülők közel lehessenek ahhoz a kórházhoz, amelyben a rákos fiukat kezelték.

A beköltözés után rémisztő felfedezést tettek Snedekerék, ugyanis temetkezési eszközöket találtak a pincében. Ezután hamar sikerült kideríteniük, hogy korábban temetkezési vállalkozás üzemelt a házban, tehát elméletileg ott maradhatott néhány szellem.

A felfedezés után Snedekrék láttak is néhány szellemet. Erről Mrs. Carmen Snedeker így beszélt:

„Az egyik szellem hosszú fekete hajú, magas homlokú, mélyen ülő szemű, nagyon vékony jelenés volt. A másiknak fehér haja és szeme volt, valamint hajszálcsíkos öltönyt viselt, a lába pedig folyton járt.”

A család segítségére a Warren házaspár sietett. A paranormális nyomozópáros kiderítette, hogy a korábban a házban dolgozó boncnok nem bánt tisztességesen a holttestekkel, ugyanis nekrofil volt, a gyerekek szobáját pedig egykor a holttestek előkészítésére használták.

A házban nemcsak a családnak volt része paranormális élményekben, hanem Warrenéknek is, ugyanis Edward egyszer hallotta a korábban koporsók szállítására használt lift láncának csörgését, majd a pincében két táncoló nőt pillantott meg, akik aztán gyorsan eltűntek.

A házban 1988. szeptember 06-án végeztek szelleműzést, majd a család fia, Philip is legyőzte a rákot.

Annabelle, a démoni baba: Annabelle története 1970-ig nyúlik vissza, ugyanis akkor vette meg a használt rongybabát egy Donna nevű lány édesanyja, majd a lányának ajándékozta. Miután a nyomozópáros elbeszélgetett Donnával, Angievel és Louval arra jutottak, hogy nem szállták meg a babát, hanem egy gonosz lélek manipulálja, hiszen élettelen tárgyakat nem tud megszállni egy testetlen entitás. Annabelle végül Warrenék okkult múzeumába került.

(Forrás: noiportal.hu)

Ajánló

Ajánló