Budapesti lazítás



Hol pihenjünk, ha szeretnénk elvonulni a város zaja elől?Budapest egy pörgős főváros, de csak akkor, ha nem tudjuk, hogy a város mely helyein találhatjuk meg a csendet és nyugalmat, ami annyira békés, harmonikus, hogy később sokkoló lesz visszatérni a forgatagba.


One Drop Zendo Zen közösség: A zen-buddhista nemzetközi szervezet magyar központját a Váci utcában kell keresnünk. A közösség célja az, hogy egy tiszta, élhető világot teremtsenek úgy, hogy ahhoz a meditáció az egyik eszközük.


Japánkert a Margitszigeten: Magyar György, a Margitsziget főkertésze a XIX. században alakította ki a Japánkertet, ahol nyugodtan olvashatunk. Szerelmeseknek is ideális randevú helyszín.


Feneketlen-tó: Ha romantikázni vágyunk, a gyermekünkkel sétálnánk, vagy csak úgy körbejárnánk, akkor tökéletes választás.

Margit tér: A Margit körút fölött, a Margit utca és a Rómer Flóris utca találkozásánál található a kedves, parkos tér. A bejáratnál lévő szökőkutat Beck Ö. Fülöp szobra díszíti. A kert egy kicsit elhanyagolt, ugyanis visszaesett forgalom, ráadásul a játszóteret is ritkán használják.


Bikás park: Néhány éve újították fel a Bikás parkot, amit a gyerekek imádnak, főleg azért, mert felmászhatnak a Bikás-dombra. A gyönyörű halastóban sokáig nézegethetjük a halakat.


Wekerle-telep: Az 1900-as évek elején eldöntötték, hogy lakónegyedet építenek a területre, de ez csak 1926-ra valósult meg. Az itt található 48-féle háztípus többsége mesebeli házikónak tűnik. Anno a kor legkorszerűbb „lakótelepe” volt, vízvezetékhálózattal, villanyvilágítással.


Az elmúlt évtizedekben változott a XIX. kerületnek ez a része, mert az új lakók átalakításokat hajtottak végre, de még így egy egészen más dimenzióban érezhetjük magunkat, ha itt sétálunk.


Kopaszi-gát: Az eredeti West-Balkán kiűzése után átalakították és parkosították a területet, ami gyorsan elnyerte a budapestiek tetszését.


Corvin tér: A XVIII. század végén kapta a mai formáját a budai oldal egyik legszebb tere, ahol a lakóházak még a középkori, tatárjárás utáni, török uralom előtti időkből maradtak fenn.


A Kiscelli kastély és környéke: Az 1914 januárjában megölt Mágnás Elza szeretőjének köszönhetjük a helyet, amit Schmidt Miksa parancsára újítottak fel. A férfi a végrendeletében Budapestre hagyta a területet, ami ma múzeumként üzemel.


Aurora Krono Stúdió: A Zuglóban található hely önismereti tanfolyamokkal, jógával járul hozzá a kikapcsolódáshoz.


Erzsébet-tér: Az 1850-es években parkosították, míg a Danubius-kút a Kálvin tér átalakításakor került ide. Napjainkban inkább a kiégett, kiszáradt fűről és az óriáskerék munkálatai miatt híres.


A Millenáris: A rendezvények és a fesztiválok miatt kedvelt budapesti terület, ám mostanában inkább azért kerül szóba, mert lehangoló látványt nyújt.


Zsivago, Paulay Ede utca: A szolid eleganciával megáldott hely tökéletes, ha beszélgetni szeretnénk a barátainkkal, és nem hangos bulizással töltenénk a közös időnket.


Zhao Zhou vad teái: A hűvös őszi időben nincs is jobb, mint egy isteni forró ital, például egy jó tea. Ha te is így gondolod, akkor vár az I. kerületben, a Lánchíd utcában, a Clark Ádám tér közelében található teaüzlet, ahol kiváló teákat forgalmaznak és igazi teaszakértőkkel dolgoznak együtt az üzemeltetők, akik a Facebook-on is a teázás örömére, lazításra hívják fel a figyelmet.


Rengeteg Romcafé, Tűzoltó utca: A legtöbben azért járnak ide, mert családbarát, baba-anya-apa kompatibilis.


Római-part: A főváros egyik legromantikusabb, legvidámabb, legérdekesebb és legtoleránsabb helye, hiszen itt békésen elférnek egymás mellett a különféle korú, életmódú, habitusú emberek.


Budafok-Tétény: Péter-Pál utca: A közelmúltban újították fel a Stáció lépcsőt, ami nagyszerű hely, ha kikapcsolódásra vágyunk, de ugyancsak erre alkalmas az egész Péter-Pál utca.


A kis pihenő a Marczibányi tér fölött: A Felvinci út-Aranka utca-Ribáry utca kereszteződésében található a pici tér, ahol nyugodtan olvashatunk, pihenhetünk.


(Forrás: szeretlekmagyarorszag.hu)

Ajánló

Ajánló