Iskola helyett világot látnak a gyerekek
A brit házaspár nem talált olyan oktatási intézményt, ahova szívesen beíratták volna a két fiút.A legtöbb szülő úgy gondolja, hogy a gyereknek iskolában a helye, mert különben nem lesz belőle értékes, tanult, intelligens felnőtt. Paul és Caroline King azonban nem úgy gondolkodik, mint a legtöbb anyuka és apuka, ugyanis ők másfél évvel ezelőtt egy olyan elhatározásra jutottak, ami a gyerekeik, de a saját életüket is megváltoztatta.
A brit házaspár korábban nem talált olyan iskolát, ahova jó szívvel járatta volna a két fiút, ezért egyik intézménybe se íratták be őket, hanem inkább úgy döntöttek, hogy ők maguk mutatják meg a világot a két gyereknek.
Paul és Caroline számára különösen fontos az utazás, mert ennek köszönhetik, hogy megismerték egymást. A házaspár a döntés után eladta a házukat a berendezéssel együtt, amiért 280 000 fontot (nagyjából 100 millió forintot) kaptak, ebből pedig bőven telt arra, hogy az elmúlt 19 hónapban 15 országban megforduljanak.
A 39 éves Paul az egyik újságnak azt nyilatkozta a nem mindennapi elhatározásról, hogy a feleségével soha nem fogják iskolába kényszeríteni a gyerekeiket, akiktől azt se várják el, hogy vizsgázzanak. Az apuka hozzátette, hogy ők nem emelik fel a hangjukat, ha a fiúkkal beszélnek, ezért nem engedik meg, hogy egy tanár megtegye.
Paul és Caroline 2003-ban találkozott egymással Kasmírban, majd Svédországban, a nő hazájában telepedtek le. Caroline már akkor gondolkodni kezdett azon, hogy a hagyományos oktatás talán nem fog megfelelni a gyerekeinek, amikor Winston, aki 1 évesen olvasni kezdett, arra panaszkodott a szüleinek, hogy unja a bölcsődét.
A család első útja Romániába vezetett, majd Dubajba, Indiába, a Maldív-szigetekre, Malajziába, Indonéziába, Borneóra, Thaiföldre, Laoszba, az Egyesült Államokba, Kolumbiába, Spanyolországba, Egyiptomba, Olaszországba és a Cseh Köztársaságba utaztak el. A pénz miatt nem kell aggódnia a famíliának, mert Paul továbbra is üzemelteti a hintaágyakat gyártó Hammock Heavent.
A férfi elárulta, hogy néha akadnak kétségei afelől, hogy jól döntöttek-e a nejével, mert olykor úgy érzi, hogy a fiai fejében semmi se ragad meg abból, amit láttak. A piramisok, amit rengeteg ember szívesen megnézne, a gyerekek számára érdektelen volt, de egy római amfiteátrumra is azt mondták, hogy unalmas.
Később azonban, amikor a család beszélt a látottakról, akkor mégiscsak mutattak valamennyi érdeklődést a nevezetességek iránt, sőt, az egyik reggel azt kérték a gyerekek, hogy menjenek vissza Egyiptomba. Az apuka szerint felesleges lenne könyvekből tanulni a történelmet, ha első kézből is megtapasztalhatják.
A család az utazgatás mellett különböző projekteken dolgozik, amelyekhez felhasználják mindazt, amit láttak, tanultak. A tervek szerint a következő állomásuk Ausztrália és Izland lesz.
(Forrás: szeretlekmagyarorszag.hu)
Ajánló
Ajánló
-
Facebook