A legjobb adventi vásárok



Itthon és külföldön is javában zajlik az ünneplés.A karácsonyi készülődés elmaradhatatlan része a karácsonyi vásár, ahol forralt borral a kezünkben szívhatjuk magunkba az ünnepi fényeket, hangulatot, miközben szebbnél szebb portékákat nézegethetünk, vásárolhatunk.

Hazánkban és külföldön is rengeteg város megnyitja a saját karácsonyi vásárát, tehát van bőven miből választani, de amennyiben biztosra szeretnénk menni, akkor a következő helyszínek biztos nem fognak csalódást okozni.

Szlovákiában – Pozsony: Az idei karácsonyi vásár központi helyszíne Pozsonyban a Fő tér és a Ferencesek terén kialakított vásárváros, ahol száz stand várja az embereket. Ha jégpályát keresnénk, akkor a vásár közelében található a Prímás térre kell átmennünk.

A pozsonyi karácsonyi vásár másik fontos helyszíne a Hviezdoslav tér, ahol a régi nemzeti színház előtt közel ötven stand és egy másik jégpálya nyújt szórakozási lehetőséget. Emellett idén először a pozsonyi várra is kiterjesztik a vásárt. Itt hagyománytisztelő karácsonyi vásár tekinthető meg december 18-ig. Szintén idei újítás, hogy az utcát fenyőágakkal és fagyöngyökkel fedték be, tehát a szerelmesek örök boldogságra számíthatnak, ha megcsókolják egymást.

Ausztriában – Bécs és a környékén: A budapesti karácsonyi vásár mellett a bécsi a másik legnépszerűbb a magyarok körében. Ennek a hírnévnek próbál idén is megfelelni Ausztria, ahol mesteri szintre emelték az ünnepi készülődést. A szomszédos országban komplett mesefalvakban kortyolhatjuk a fűszeres puncsot, ami mellé fahéjas, vaníliás, pörkölt mogyorót és sült gesztenyét ehetünk az ünnepi fényben úszó köztereken.

Bécsben egymást érik a karácsony vásárok, de ebből kettő, egymás mellett található, kiemelkedik. Ha számunkra egy igazi adventi helyszín faházakból, csillámporból és népszerű karácsonyi dalokból áll, akkor a MuseumsQuartier udvarát keressük.

Akkor sem fogunk csalódni, ha a fényfestés, koncertek, a formabontó műanyag pavilonok érdekelnek. A MuseumsQuartier udvarán különleges puncsokat kóstolhatunk, ráadásul itt van hova leülni, ami sok más vásárról nem mondható el, ahogy az sem, hogy curling pálya vagy távirányítós autók versenye szórakoztatná a sokadalmat.

Bécs másik felejthetetlen adventi vásárához a MUMOK melletti lépcsőn kell felsétálni. A Spittelberg-negyedben apró fényfüzérek, régi házak, kanyargó utcácskák, kézműves termékek és finom ételek kényeztetnek el. A vásár a Spittelberggasse, Schrankgasse, Gutenberggasse utcákon járható be. A hangulat kedves, családias.

Ausztria szereti megadni a módját a karácsonynak. Ezt bizonyítja a mesebeli Johannesbachklamm szurdok, ahol hangulatos ünnepi fények, kézműves, karácsonyi ajándékokkal megrakott standok, gőzölgő italok és hagyományos ételek keltik életre az ünnepet.

Ha ez nem lenne elég, akkor meg kell említenünk, hogy itt állítják fel Ausztria legnagyobb karácsonyfáját, amit óriási gyertyákkal, gömbökkel, szaloncukorral díszítenek fel. A Würflach mellett található szurdok vására december 8. és 11. között, naponta 14 órától lesz nyitva.

Fertő-tótól nem messze, a barokk stílusban épült Halbturn kastély udvarán és termeiben is különleges vásárt fedezhetünk fel. Itt udvari tábortűz, pónilovaglás, kézműves ékszerek, sajtok, befőttek várják az embereket. A vásárt két adventi hétvégén kereshetjük fel. A belépő annyi, amennyit adni szeretnénk, ugyanis a befolyt összeg a máltai szeretetszolgálaté.Itthon –Budapest: A magyar fővárosban egymást érik a karácsonyi vásárok, amelyekben kürtőskalácsot ehetünk, forralt bort ihatunk, kézműves termékeket vehetünk. A budapesti helyszínek közül kétségkívül a Vörösmarty tér a legnépszerűbb, de a Bazilika előtti street food kínálat, környezetbarát, ingyenes jégpálya is vonzza a tömeget.

Az esténként fényárban úszó Óbuda is ingyenes korcsolya lehetőséggel vár, ami mellett koncerteken bulizhatunk. Budapest karácsonyfáját a Városháza téren nézhetjük meg. A Várkert bazár Európa legnagyobb gyertyainstallációjával, régi idők karácsonyait bemutató kiállítással és komplett gyerekrészleggel készült.

Az adventi vasárnapokon délután 3 és 7 óra között a rendezvényteremben lévő aulában a gyerekek karácsonyi lámpást, mécsest, gömbdíszt, füzért, apró ajándékokat és szaloncukrot készíthetnek, vagy mézeskalácsot díszíthetnek. Emellett koncertek, táncos programok és jégpálya szórakoztatja a látogatókat.

Szintén kiváló családi program a december 2-án, 3-án és 4-én induló Télapó expressz, ami a Nyugati pályaudvarról indul a Várostörténeti Parkba. Szintén a mostani hétvégén lesz érdemes elmenni a Gellért Hotelba, ahol Magyarország legnagyobb gyerekszobája, terepasztal és gyerekeknek szóló stand-up comedy várja a családokat.

(Forrás: divany.hu)

 

Ajánló

Ajánló