Korlátozzák a turisták számát Santorinin



Helyek, ahol a lakosok már nem látják szívesen az idegeneket.A turizmus is igazolja, hogy a pénz nem boldogít, hiszen hiába hagynak ott kisebb-nagyobb vagyont a turisták egy-egy városban, ha közben a lakosoknak elege van abból, hogy az idegenek rombolják a környezetet, nem viselkednek normális felnőtt emberként, nem lehet tőlük elférni az utcán és miattuk minden sokkal drágább, mint máshol.

Az alábbi gyűjteményben olyan helyek szerepelnek, ahol az helyiek már nem örülnek az élénk turizmusnak.

Oroszország: Ha nem mosolygunk, akkor szívesen fognak fogadni az oroszok, akik szerint mindenki bolond, aki mosolyog.

Mount Everest, Nepál: A helyieknek elege van abból a rengeteg szemétből, amit a hegymászók maguk után hagynak, ráadásul annak sem örülnek, hogy a hegyen hagyják az út közben meghalt embereket.

Galápagos-szigetek, Equador: A flóra és a fauna széles választéka fedezhető fel itt, ahol a helyiek nem örülnek a turistáknak, akiket önző, környezetszennyező és szemetelő szörnyetegeknek tartanak.

Koh Khai szigetcsoport, Thaiföld: A partvonal mellett található koralloknak már a 80 százaléka elpusztult, ezért a helyi vezetőség lezárta a területet.

Santorini, Görögország: Napi 8000 turista látogat el a görög szigetre. Azért pont ennyi, mert a helyi törvényhozók ezt a számot jelölték meg maximumként, ami még így is nagylelkű tőlük.

Velence, Olaszország: A velenceieknek azzal van baja, hogy a világ minden tájáról érkező turisták ellepik a keskeny utcákat, csatornákat. Emellett a luxushajók rontják a városképet és a környezetet.

Arlington, Texas: A Charter cég felmérése szerint a városban született a legtöbbet negatív Twitter-bejegyzés a turistákról. Az nem derült ki, hogy mi a bajuk.

Amszterdam, Hollandia: Még a hollandok türelme is véges, amiért a piros lámpás negyedben és a füves sütit áruló kávéházakban kerülgetniük kell a turistákat, akik sokszor nem viselkednek normális turistaként.

Machu Picchu, Peru: Az ősi város rendkívül népszerű a turisták körében, emiatt a kormány komoly intézkedésekkel próbálja megvédeni a világtól elszigetelt területet. Az előírások szerint a látogatók csak meghatározott ideig tartózkodhatnak a területen, ahova csak kísérővel, a kijelölt ösvényen mehetnek.

Mogao-barlangok, Kína: A IV. században készült barlangfestmények súlyosan megrongálódtak a nedvesség és a homoktúltermelés miatt. A károkért a turistákat okolják a helyiek.

Phoenix, Arizona, USA: A helyiek azokat nem szeretik, akik a téli hónapokban költöznek be Phoenixbe, tehát a nyugdíjasokat, akik melegebb helyre vágynak.

Bolívia: A Világgazdasági Fórum jelentése szerint jelenleg Bolívia a legkevésbé barátságos ország.

Nagy-korallzátony, Ausztrália: A világ hét csodájának egyikénél tömeges korallfehéredés figyelhető meg a meleg miatt, emiatt fontos lenne, hogy kevesebb turista látogasson el ide.

Okinoshima, Japán: Az UNESCO világörökségi listáján is szerepelő szigetről kitiltották a nőket.

Oxford, Anglia: Mary Clarkson, Oxford polgármestere most nyáron ezt írta a Twitteren:
„Páran azért jövünk ide (Edinburgh fesztivál), hogy végre legyen egy kis nyugalmunk az oxfordi turistapokolból. Június és október között képtelenség a városban élni. A biciklisávok tele vannak a szabálytalanul parkoló turistabuszokkal, amik a járdákra is felállnak”.


New York, USA: Nem érdekli a helyieket, ha a turisták megállnak a belváros közepén, hogy pózoljanak a fényképezőgép előtt.

(Forrás: szeretlekmagyarorszag.hu)



Ajánló

Ajánló