A leggyakoribb okok, amiken elbuknak az előzményfilmek

Ezeken a hibákon csúsznak el a legtöbbször a filmkészítők.Háttérsztori a főgonosznak, aki így jóval kevésbé ijesztő: A horror műfaja elsősorban azért működőképes, mert a nézők az ismeretlentől félnek, amivel kapcsolatban olyan kérdések fogalmazódnak meg bennük, amelyekre nincs válasz.

Ezek a kérdések addig működnek, amíg nincs rájuk magyarázat, ezért gyakori, hogy a horror franchise-ok készítői azzal rontanak el mindent, hogy eredettörténetet írnak egy gyilkosnak, szörnynek, gonosznak, hogy ezzel közelebb hozzák azt a nézőkhöz. Erre jó példa Hannibal esete.

Kérdések, amikre senki sem kíváncsi: A filmkészítők azt hihették, hogy az első Star Wars film után érdekli a nézőket, hogy Han Solo honnan szerezte a pisztolyát, vagy az, hogy Csubakka hol kapta a hevederét, ezért a Solo: egy Star Wars-történet ezeket a kérdéseket válaszolta meg.

A Dumb és Dumbert esetében a 2003-as előzményfilm nézői megtudhatták, hogy hogyan találkozott Lloyd és Harry, valamint azt, hogy mindig ilyen dilisek voltak, vagy akkor lettek ilyenek, amikor találkoztak?

Ezek a teljesen felesleges előzményfilmek azt az érzést keltik, hogy csak azért tesznek fel teljesen értelmetlen, érdektelen kérdéseket, mert a filmíróknak nincs egy épkézláb sztoriötlete, amivel kitölthetnék a játékidőt.

Egy egyszerű dolog, ami pillanatok alatt bonyolult lesz: A nyolcadik utas: a halál című film esetében volt egy földönkívüli, akitől azért félt Ellen Ripley és a hajó legénysége, mert az idegen egyetlen célja a gyilkolás és a szaporodás volt. A nézők a szereplőkkel együtt félhettek, közben feltették maguknak a kérdést, hogy hogyan lehetne megölni a szörnyeteket.

Ez a koncepció egész jól működött az első négy részben. A filmkészítőknek azonban ez kevés volt, ezért próbáltak többet kihozni a sztoriból. Így született meg az Alien vs. Predator, a Prometheus és az Alien: Covenant filmek, amelyek továbbgondolták a történetet, és olyan válaszokat adtak, amelyekhez valójában nem volt kérdés.

Fókuszban a rossz karakter: Az előzményfilmek egyik gyakori hibája, hogy olyan karaktert emelnek ki főszereplőnek, aki korábban csak egy rövid jelenetre bukkant fel. Erre az egyik legkézenfekvőbb példa az Óz, a csodák csodája, amiben a címszereplő varázsló csak egyetlen jelenetben szerepelt.

Ennek ellenére Hollywoodban úgy döntöttek, hogy 74 évvel a klasszikus bemutatása után kellene Óznak egy saját film, amiből kiderülne, hogy honnan jött, hogyan került a függöny mögötti székbe. A terv megvalósult, és hamarosan a mozikba került a kissé bugyuta, teljesen felesleges Óz, a hatalmas James Francóval, és három boszorkánnyal, nehogy csak Óz kalandozzon a varázslatos világban. Ahogy az Óz elképesztő világából is ki lehetett volna hozni egy sokkal érdekesebb történetet.

A folytonosság a kényelem oltárán: Az előzménytörténetek egyik legjelentősebb áldozata a kontinuitás, vagyis az, hogy a sztori olyan komoly változáson esik át például a szereplők, helyszínek vagy az idővonal terén, hogy az a tudatos nézőt zavarja.

Ez történt a Legendás állatok-sorozat esetében. A Harry Potter-filmsorozat előzményfilmjében olyan karakterek szerepeltek, akik az eredeti film alapján még nem is élhettek volna abban a korban. Emellett megváltoztatták az átkok és varázslatok szabályait, valamint megmagyarázhatatlan, hatalmas rés keletkezett az idővonalon.

(Forrás: divany.hu)