Súlyos következményei lennének, ha megállna a Föld
Folyamatosan veszít a forgási sebességéből a bolygónk.A tudósok kiderítették, hogy a Föld folyamatosan lassul, ugyanis fiatalkorában egy nap csak 6 órából állt. Atomórák segítségével azt is sikerült kideríteni, hogy a bolygó ezer nap alatt átlagosan egy másodpercet veszít a forgási sebességéből, vagyis körülbelül 15 milliárd év múlva megállhat, ennek pedig súlyos következményei lehetnek.
Vulkánkitörések, hurrikánok és földrengések történnének: A bolygó lendülete és óriási kinetikus ereje megrázná a Föld magját, aminek hatására hatalmas hurrikánok, vulkánkitörések és földrengések jelentkeznének az egész világon.
Hatalmas szökőárak jönnének létre: Ha a Föld mozgása megszűnne, akkor a tengerek és az óceánok hatalmas szökőárakkal pusztítanák el a keleti irányban, part mentén található városokat.
Az egyik félgömb felmelegszik, mint egy sivatag, a másik pedig hideg lesz, mint az Antarktisz: Abban az esetben, ha megszűnne a Föld mozgása, akkor a 24 órás napok 365 napossá nyúlnának, és a bolygó csak egyik felét mutatná a Nap felé. Ez azzal járna, hogy a Föld egyik felén pokoli hőség, a másikon sötét és jégkorszak lenne az úr.
A Földön lévő összes víz 2 óceánban gyűlne össze, és új kontinens alakulna ki: A centrifugális erő hatása miatt a víz az Egyenlítőn gyűlik össze. Ha azonban a Föld mozgása megállna, akkor a vizek a pólusok felé folynának, majd ott két hatalmas óceánná alakulnának át. A két óceán között, az Egyenlítő környékén, egyetlen, összefüggő szárazföld jelenne meg.
Minden tárgy kelet felé repülne a föld színéről: Az emberek ezt nem érzékelik, de a Föld elég jelentős sebességgel sebességgel forog a saját tengelye körül. A NASA-nál dolgozó Sten Odenwald szerint, ha a Föld megállna, akkor minden, ami nincs a bolygó felszínéhez rögzítve, elemelkedne a talajtól és kelet felé repülne, méghozzá nagyjából 4000 km/óra sebességgel, amíg be nem csapódik valahol.
Erős szél keletkezne: Ha a Föld megállna, akkor a légkör még tovább mozogna a bolygó körül, köszönhetően a lendületének. Ennek hatására hatalmas szelek tombolnának a Földön. Ennek ereje a felszín közelében nagyobb lenne, mint egy atombomba lökéshulláma.
A föld egy geoidból gömbbé alakul át: A Föld a mozgásának köszönheti a geoid formáját. A pólusokon kissé lelapult, az Egyenlítőn kissé duzzadt. Ha a bolygó forgása abbamaradna, akkor a formája gömbölyűbb alakú lenne.
A Hold leesne a Földre: Akad tudós, aki szerint, ha a Föld mozgása megszűnne, akkor a Hold is lelassulna, a két égitest közti távolság pedig folyamatosan csökkenne, egészen addig, míg a Hold bele nem csapódna a Földbe.
A Földet a veszélyes kozmikus sugárzásoktól védő mágneses mező eltűnik: Ha a Föld nem forogna, akkor megszűnne a mágneses ereje, vagyis nem lenne semmi, ami védene a kozmikus sugárzásokkal szemben, ezért mindenki meghalna, aki a bolygón él.
A mágneses mező eltéríti a napszéllel érkező elektromos töltésű részecskéket. Abban az esetben, ha ez nem történne meg, akkor a napszél sokkal erősebb hatást gyakorolna a légkörre, és elpusztítaná ózonréteget, ami az ibolyántúli sugárzás ellen nyújt védelmet.
Ha az emberek túlélnék, akkor csak a meleg és a hideg határán lehetne: Amennyiben a Föld megállna, és ezt valaki túlélné, akkor csak a sötét és napos határon tudna alkalmazkodni az új feltételekhez. A katasztrófát túlélő embereknek a föld alá kellene költözniük, és csak védőruhában mehetnének a felszínre.
(Forrás: noiportal.hu)
Ajánló
Ajánló
-
Facebook