Egy kép alapján derült ki az igazság Obama „Remény” poszteréről



Rejtélyek, amelyek esetében egy fotó jelentette a megoldást.Obama „Remény” posztere: Egy kétséges utcai művész, Shepard Fairey alkotta Barack Obama „Remény” poszterét a 2008-as elnöki kampányára. A kép Obama elnökségének egyik legszélesebb körben elismert jelképévé vált.

Fairey által alkotott, eredeti plakát sokáig rejtély volt, mert az utcai művész azt állította, hogy magát a képet a Google képkeresőjében találta, de nem tudta (vagy nem akarta) visszakövetni azt a forráshoz. Végül kiderült, hogy a fotót 2006-ban fényképezte Mannie Garcia, a korábbi Associated Press szabadúszó fotósa.

Fuller Pilch sírjának megtalálása: 1981-ben vásárolt meg egy temetőt a Canterbury Christ Church University azért, hogy koncerttermet építsenek Canterbury városába. Az építkezés azonban addig nem kezdődhetett el, amíg nem találtak új helyet a 200 emberi maradványnak.

Kiderült, hogy a temető „lakói” között volt Fuller Pilch, a híres krikett játékos is, de azt nem tudták, hogy pontosan melyik az ő sírhelye. A sportoló egy távoli rokona, a Wadhurstban élő, 78 éves Pete Pilch emlékezett egy képre, amelyen látható az az emlékmű, amelyet 1978-ban áthelyeztek.

A keresésben segítő képet egy családi albumban találta meg a távoli rokon. A fotó hátterében lévő háznak köszönhetően már elég információ állt rendelkezésre ahhoz, hogy megtalálják a híres krikett játékos sírjának a helyét.

Tolvaj jelent meg a családi fotón: 2010 augusztusában John Myers és családja New Jerseyből utazott Madisonba, egy barátjuk esküvőjére, amire a State Capitoliumban került sor. Myers úgy döntött, hogy készít egy családi fotót a digitális fényképezőgéppel, ezért letette az értékeikkel teli táskáját az épület lépcsőjére. A férfi beállította az önkioldót, majd a feleségével és a gyerekeivel a gép elé futott.

A fotózás után Myers visszament a táskáért, hogy felvegye, de annak már csak a hűlt helyét találta. Amikor megnézte a fényképeket, akkor az egyiken észrevette a tolvajt. Myers bevitte a rendőrségre a fotót, a hatóság pedig elfogta a tettest.

Kiderült, hogy JFK szerepel-e a képen: A TMZ nevű bulvároldal állt elő azzal, hogy állítólag soha nem publikált fotót találtak John F. Kennedyről, aki ezen a képen egy jachton, meztelen nők társaságában látható.

A TMZ azt is állította, hogy a fénykép az 1950-es években készült, és még egy törvényszéki szakértőt is felkértek, hogy hasonlítsa össze a fedélzeten fekvő férfit azokkal képekkel, amelyeken JFK szerepel. A szakértő szerint a kép hiteles lehet.

Emellett két Kennedy életrajzíró is azt állította a TMZ-nek, hogy a fotó megvizsgálása után arra jutottak, hogy azon JFK látható. Miután a TMZ megjelentette a képet, a The Smoking Gun webhely megtalálta annak színes változatát egy 1967-es Playboy magazinban, ahol a Chartered Yacht Party címen szerepelt. A TMZ visszavont mindent, amit a fényképpel kapcsolatban állított.

Ansel Adams munkája: Rick Norsigian 45 dollárt fizetett 65 negatívumért a bolhapiacon. A 64 éves férfi szerzeményéről egyes szakértők azt állítják, hogy a negatívumokat Ansel Adams, a híres fotós készített. Az amerikai Nyugat fotográfusaként elhíresült művész legismertebb alkotásai a gyönyörű fekete-fehér fényképek.

A Norsigian vásárlása után eltelt tíz év során sok fordulatot vett az ügy. Ezek egyike, hogy 2010 júliusában a kaliforniai Oaklandben élő Mariam Walton éppen egy „híres” fényképekről szóló tévéműsort nézett, amikor meglátott egy képet a híres Jeffrey Pine fáról Yosemite-ben. A nő azonnal rájött, hogy az a fotó ugyanaz, mint amelyiket Earl bácsikája fényképezte.

 

(Forrás: noiportal.hu)

Ajánló

Ajánló