Érdekességek az Amerikába jöttem 2-ről



Ezeket a dolgokat talán még nem tudod az Amazon Prime Videóra ma érkező filmről.Penge 4.: Zamunda: Miközben Akeem a fiát keresi Amerikában, addig a királyságot az azzal szomszédos ország, Nextdoria tervezi megtámadni, méghozzá Izzi tábornok vezetésével, akinek szerepében Wesley Snipes lesz látható.

Izzy tábornok egyébként nem más, mint annak az Imaninak (Vanessa Bell Calloway) a bátyja, akit Akeen feleségének szántak az első részben, ám a férfi végül Lisát vette el. A jelek szerint ez a döntés 30 éve nem csituló viszályhoz vezetett.

16 év múlva jöhet a harmadik rész: Eddie Murphy olyannyira élvezte az Amerikába jöttem 2. forgatását, hogy már meg is írta a harmadik rész forgatókönyvét, viszont kijelentette, hogy 75 éves koráig nem hajlandó megcsinálni a filmet, amire tehát 16 évet kell várniuk a rajongóknak. A színész nevetve hozzátette, hogy a harmadik részben már nem lesznek benne a borbélyok (ők az első részben is idősek voltak).

Ugyanakkor Murphy nosztalgiavonata tovább fog robogni, ugyanis az Amerikába jöttem 2. után egy másik nagy klasszikusának a folytatását, a Beverly Hills-i zsaru negyedik részét is el szeretné készíteni.

Akeem megcsalta Lisát?: Tekintve, hogy a Amerikába jöttem 2. arról fog szólni, hogy Akeem a házasságon kívül született fiát indul megkeresni, felmerül a kérdés, hogy Akeem megcsalta-e Lisát, hiszen az első részben csak néhány hetet töltött Amerikában, és egyszer sem hangzott el utalás arra, hogy a férfi más amerikai nővel is kapcsolatba került Lisán kívül.

Murphy és a rendező elárulta, hogy ugyan ezt a nézők nem látták, de amikor Akeem és Semmi villámrandevúzik egy bárban, akkor találkoznak Lavelle későbbi anyjával (Leslie Jones), ami egyéjszakás kalandhoz vezet, tehát ez még akkor történt, amikor Akeem és Lisa még nem volt együtt.

A magyarázat szerint Akeem azért nem emlékszik erre a röpke kis kalandra, mert „gyógynövényeket” fogyasztott, ami emlékezetkiesést okozott. A rendező elárulta, hogy ennek a visszaemlékezésnek a leforgatása jelentette a legnagyobb kihívást, hiszen feltűnés nélkül kellett vegyíteni a régi és új felvételeket, a díszleteket újra kellett építeni, a szereplőket pedig CGI-jal kellett megfiatalítani. A helyzetet bonyolította, hogy Arsenio Hall egyszerre alakította Semmit és egy ismerkedni vágyó nőt.

Zamunda nagyobb szerepet kap: Az első rész esetében csak annak elején és a végén mutatták meg a készítők, hogy milyen az élet Zamunda királyságban, viszont az ígéretek szerint, a folytatásban nagyobb szerepet kap a furcsa afrikai monarchia.

Azt követően, hogy Akeem és Semmi megtalálja az előbbi fiát, visszatérnek Zamundába, ahova magukkal viszik Lavelle-t, annak anyját és nagybátyját (Tracy Morgan). A felállás tehát hasonló lesz az első részhez, csak most amerikaiak lesznek azok, akiknek meg kell ismerniük egy teljesen új világot. A rendező a My Fair Ladyhez hasonlította a történetet.

A beöltözős szerepek ezúttal sem maradnak el: Eddie Murphy a karrierje vége felé csak olyan filmekkel rukkolt elő, amelyekben egyszerre több karaktert játszott, így nőket, fiatalabbakat, idősebbeket, túlsúlyosakat, mindezt a maszkmester trükkjeinek köszönhetően.

Ez a szenvedélye már az 1988-as Amerikába jöttemben is megmutatkozott, amikor Akeemon kívül szintén a színész alakította egy soulegyüttes énekesét, egy öreg borbélyt és annak fehér vendégét. Ugyanakkor nemcsak Murphy alakított több karaktert, hanem a társa, Arsenio Hall is, aki Semmin kívül Brown atyát, egy másik harsány borbélyt és egy, a stáblistán csak „borzasztóan csúnya lányként” szereplő, karaktert is eljátszott.

Hall egyik szerepét, Babát, a százéves zamundai sámánt eredetileg nem ő, hanem a stand-up humorista, Dave Chappelle kapta volna. Ezzel a karakterrel kapcsolatban Hall elmondta, hogy ugyanolyan method-színésszé vált, mint amilyen Robert De Niro, és a forgatási szünetekben is úgy válaszolt a rendezőnek, mintha tényleg ő lenne Baba, a sámán.

(Forrás: hu.ign.com)

Ajánló

Ajánló