Kevésbé ismert érdekességek a Top Gunról



Ezt az öt dolgot aligha tudod a 35 éves filmről!Egy napos oldala 15.000 dollárba került: Egy éppen bevetésen lévő repülőgép-hordozón vették fel azokat a jeleneteket, amelyekben vadászgépek szállnak fel, ám volt egy kis gond, ugyanis a rendező azt akarta, hogy a repülőgépekről hátulról süssön a nap, viszont az anyahajó tervezett irányváltása miatt ez nem valósulhatott meg.

Ekkor a rendező azt kérdezte a kapitánytól, hogy nem lehetne-e ezen változtatni, mire azt a választ kapta, hogy a módosítás 15.000 (egyes források szerint 25.000) dollárjába kerülne a hadtestnek. Ennek hallatán Scott nem jött zavarba, hanem nyomban kiállított egy csekket a meghatározott összegről, amiért cserébe az anyahajó még 5 percig tartotta az irányt, ezzel elég időt adva arra, hogy leforgassák a Top Gun nyitójelenetében látható felvételeket.

Igazából a „kansasi farmereknek” készült: A Top Gunról szóló legendák egyike arról mesél, hogy a hangárban játszódó jelenetek forgatásakor néhány tengerésztiszt megjegyezte, hogy a filmben látottakkal ellentétben a valódi vadászpilóták uniformisa nincs tele felvarrókkal. Erre a rendező csak annyit mondott a rá jellemző stílusban, hogy ez a film nem a vadászpilótáknak szól, hanem a kansasi farmereknek készül, akik biztos, hogy nem fogják észrevenni a különbséget.

A filmből való idézgetésért egyes helyeken büntetés jár: Guy „Bus” Snodgrass parancsnok oktatóként dolgozott az amerikai haditengerészet 1969-ben alapított vadász-harcászati iskolájában, amivel kapcsolatban a tavaly megjelent TOPGUN’s Top 10: Leadership Lessons From The Cockpit című könyvében elárulta, hogy bárkire, aki idézni mert náluk a Top Gunból, 5 dolláros bírságot szabhattak ki, mert „senki sem csinálhat viccet a TOPGUN-ból azzal, hogy az azonos című filmmel kapcsolja össze”.

Egyik jelenetét csak utólag vették fel és akkor is csak nézői nyomásra: A munkálatok befejezése után a Paramount Pictures tesztvetítéseket tartott, amelyek résztvevői egybehangzóan kifogásolták, hogy Maverick és Charlotte szerelme hiteltelennek érződik a túl kevés a romantikus jelent miatt.

A stúdió ezért döntött úgy, hogy a rendező forgasson le utólag legalább még egy jelenetet. A probléma ezzel csak az volt, hogy a Charlotte-ot alakító McGillis már sötétebbre festette a haját egy másik film kedvéért. Egyes források szerint ezt próbálta elrejteni a szóban forgó jelenet kékes színvilága.

Háromszor is kirúgták a rendezőjét: Tony Scott, aki Ridley Scott öccse, 1983-as Az éhség című vámpírtörténete elhasalt a mozipénztáraknál és a kritikusoknál, mégis az egyedi stílusú, csodás felvételekkel teli alkotás felkeltette Jerry Bruckheimer és Don Simpson producerek érdeklődését, ugyanis már unták a hollywoodi filmek stílusát.

Amikor aztán meglátták azt a reklámot, amelyet Scott a Saabnak forgatott, és amelyben vadászgép is szerepelt, felajánlották neki a Top Gun rendezői székét. A döntést azonban idővel megbánták, ugyanis a filmet gyártó Paramount háromszor is kirúgta a direktort, hogy aztán mind a három alkalommal visszavegyék.

Először azért dobták ki, mert a stúdió szerint Scott túl prostisan állította be a Kelly McGillis által alakított Charlotte-ot. A második alkalommal a rendező nem foglalkozott azzal, hogy a döntéshozók jelezték, hogy nem tetszenek nekik a szűrők, amiket használ, és úgy forgatott tovább, mintha nem történt volna semmi.

A harmadik kirúgás oka az volt, hogy a röplabdázó jelentet, ami csupán egyetlen bekezdés volt a forgatókönyvben, két napon keresztül forgatták. Itt kell megjegyezni, hogy a félmeztelenül röplabdázó Tom Cruise állítólag már az amerikai haditengerészetnek is sok volt, ám Scott ezt elintézte annyival, hogy nem ők a film célközönsége.

(Forrás: hu.ign.com)

Ajánló

Ajánló