Soha nem derült ki, hogy mi okozta a táncpestist
A világ legnagyobb rejtélyei, amelyekre máig nincs hihető magyarázat.„Táncpestis”: 1518 júliusában történt, hogy egy nő kilépett a Strasbourgban található otthona kapuján, és táncra perdült, amit képtelen volt abbahagyni. Egy héttel később már több, mint 34 ember táncolt az asszonnyal, majd egy hónap alatt a táncosok száma több százra bővült. A megállíthatatlan táncolás során 400 ember belehalt a kimerültségbe, a szívrohamba vagy a gutaütésbe. A „járványra” máig nem létezik hihető magyarázat.
Andrew Carlssin: Tőzsdei csalás vádjával tartóztatta le az FBI Andrew Carlssint 2003-ban. Carlssin azt állította a kihallgatásán, hogy 2256-ból, tehát a jövőből érkezett egy időgép segítségével. Később egy idegen érte az 1 millió dolláros óvadékot. A szabadlábra került Carlssin nyomtalanul eltűnt.
Bimini Road: A harmincas években állt elő azzal az amerikai fizikus, Edgar Cayce, hogy szerinte a Bahamákhoz tartozó Biminiben kell keresni az elveszett Atlantisz romjait. 1968 szeptemberében Bimini északi részén, a Paradise Point közelében, 700 méteres mélységben olyan mészkőtömbökre bukkantak, amelyek szabályos alakzatban helyezkedtek el.
Ezt a kőformációt nevezik a Bimini-útnak, amiről sokan azt gondolják, hogy az atlantiszi civilizáció maradványa. Mások szerint csupán a tengerfenék mélyülése hozta létre a különleges formációt.
Földrengés fények: A tudósok a mai napig nem találtak magyarázatot arra, hogy mi okozhatja a földrengések előtti, vagy azokat kísérő, fényjelenségeket. 1600 óta 65 olyan bizonyított eset született, amelyben különös fények jelentek meg az égen a szeizmikus aktivitás idején.
Tekintve, hogy ezek a rejtélyes fények a földrengéseknek csak a 0,5 százalékánál fordul elő, ezért rendkívül alacsony a valószínűsége annak, hogy valaki szemtanúja legyen. Ugyan elméletek léteznek a fényjelenségek magyarázatára, de azok egyike sem nyert bizonyítást.
Amazonas esőerdei geoglifák: Az Amazonas-medence esőerdőinek tanulmányozása során vették észre a tudósok, hogy a nagyobb tisztásokon különös alakzatokat véstek a talajba ismeretlenek. Összesen 450 furcsa mintázatot találtak Brazília és Bolívia északi területein.
A legrégebbi geoglifák korát 3000-3500 évre teszik a szakértők. A felfedezéssel kapcsolatos egyik legelterjedtebb elmélet az, hogy gyűlésekhez, szertartásokhoz és tanácskozásokhoz használhatták a múltban.
A fagyott lány: Jean Hilliard úgy döntött 1980. december 20-án a minnesotai Lengbyben, hogy autóba ül és elmegy a szüleihez, ám a kocsi egyszer csak megadta magát útközben. Ekkor a 19 éves lány gyalog indult el a közelben lakó barátaihoz, de eltévedt.
Órákon keresztül bolyongott, mire végre meglátta a házat, amely előtt méterekkel összeesett és hat órát töltött a hóban, -22 fokban. A kórházba szállított lány nem mutatott semmilyen életjelet, ráadásul a teste annyira megfagyott, hogy az injekciót sem tudták beadni neki.
Az orvosok biztosra vették Hilliard halálát, ám alighogy elkezdett felengedni, a lány megmozdult. Három nappal később Hilliard a saját lábán hagyta el a kórházat, majd hat hét után egészségesnek nyilvánították.
Víztárózó az óceánban: 660 kilométerrel a tengerszint alatt bukkantak rá a tudósok egy hatalmas vízgyűjtő medencére, aminek a kora nagyjából 2,7 milliárd év lehet a feltételezések szerint. A térfogata jó néhányszor nagyobb, mint a világóceáné.
A felfedezés nyomán megszületett elmélet szerint a Föld óceánjai úgy alakultak ki, hogy a földalatti óceán a felszínre tört, tehát nem fordítva, ahogy eddig a tudósok gondolták.
Yonaguni romok: 1986-ban találtak egy teraszos elrendezésű formációt a Japánhoz tartózó Yonaguni-szigetnél a búvárok. Az öt emelet magasságú tengeralatti alakzat tárgyi bizonyíték arra, hogy egykor emberek éltek ott, de ez nem győzte meg a tudósokat, akik továbbra is kételkednek a piramisok eredetében.
(Forrás: noiportal.hu)
Ajánló
Ajánló
-
Facebook