Meglepő tények az Elemi ösztönről



Ezeket a dolgokat talán még nem tudod a 30 éve bemutatott filmről.Az aktivisták azt követelték, hogy Michael Douglas karakterét játssza nő: Az Elemi ösztön ellen tüntető aktivisták azon a véleményen voltak, hogy a film démonizálja a nem heteroszexuális embereket, ezért azt akarták, hogy a Michael Douglas által alakított Nick Currant írják át nőre, mert akkor lenne egy homo- vagy biszexuális karakter a „jó” oldalon is. A másik ötletük az volt, hogy Curran legyen biszexuális, de erről Douglas hallani sem akart. Állítólag a forgatókönyvből létezik egy olyan verzió is, amiben Curran tényleg nő.

Nem, Douglas és Sharon Stone nem szexeltek igazából a forgatáson, de nem is használtak dublőrt: Ahogy minden híres erotikus thriller esetében, úgy az Elemi ösztönnel kapcsolatban is szárnyra kapott a pletyka, amely szerint a főszereplők tényleg szexeltek, de ez nem igaz.

Sőt, még csak meztelenek sem voltak, ugyanis mindkét színész hússzínű béléssel takarta az intimebb testrészét, hogy a kamerák előtt ne tűnjön úgy, hogy nem tárulkoztak ki teljesen. A szexjelenetek forgatása jó sok időt vett igénybe.

Az első összebújást öt napon keresztül forgatták, ugyanis Verhoeven biztos volt abban, hogy korhatárbizottság alaposan meg akarja majd vágatni vele a filmet, ezért több órányi felvételt rögzített. A rendező nem tévedett.

Az LMBTQ-jogvédők már a forgatás során kikeltek a film ellen: Miután a forgatókönyv kiszivárgása után hírre ment Hollywoodban, hogy filmet forgatnak egy biszexuális sorozatgyilkosról, akkor az alaposan felhergelte az LMBTQ-aktivistákat.

Az csak olaj volt a tűzre, hogy az Elemi ösztönben nem egy, hanem rögtön kettő pszicho/szociopata biszexuális karakter szerepel, ugyanis a féltékenységében majdnem gyilkosságot elkövető Roxy (Leilani Sarelle), Tramell szeretője is az volt.

Amellett, hogy az aktivisták dühös levekkel és nyilatkozatokkal adtak hangot nemtetszésüknek, még a forgatásra is elmentek, hogy sípolással próbálják akadályozni a felvételeket. A tiltakozásról a korabeli hírek is beszámoltak, ami közvetve hozzájárult ahhoz, hogy nagy felhajtás övezze az Elemi ösztön bemutatóját.

A film ellen tüntetők azonban még a premier után is igyekeztek elásni azt, aminek érdekében, ahol lehetett, ott lelőtték az alkotás poénjait. Stone egyébként nem tartja biszexuálisnak a karakterét, mert szerinte inkább csak szeretett bulizni.

Paul Verhoeven kórházba került, miután úgy összevitatkozott Douglasszel, hogy eleredt az orra vére: Michael Douglas és Paul Verhoeven nem egyszer alaposan összevitatkozott az Elemi ösztön forgatásán, és előfordult, hogy ez szó szerint vérre ment. A konfliktusok tárgya általában Sharon Stone alakítása és az ő terelgetése volt, amiről a színésznek és a rendezőnek nem egyeztek az elképzelései.

Erről dúlt köztük heves vita akkor is egyikük lakókocsijában, amikor Verhoeven orrában elpattant egy ér, aminek következtében az orrvérzésre egyébként is hajlamos rendező orrából ömleni kezdett a vér.

Amikor a rendező véresen kilépett a lakókocsiból, akkor a stáb azt hitte, hogy Douglas beverte az orrát, ám a vitájuk nem fajult tettlegességig. Verhoevent azonban kórházba kellett vinni, hogy elállítsák az orrvérzését, ami miatt napokig nem tudták folytatni a forgatást.

A híres villantós jelenet nem volt benne a forgatókönyvben: A Carolco 3 millió dollárt fizetett a film forgatókönyvéért, amit a magyar származású Joe Eszterhas írt, mindössze 13 nap alatt. Kiderült azonban, hogy az Elemi ösztön legismertebb jelenete nem is szerepelt a forgatókönyvben.

Ez a jelenet az a kihallgatás, amelyen Stone karaktere bugyi nélkül jelent meg, erre pedig a rendőrök is rájönnek, amikor a nő keresztbe teszi a lábát. Később Eszterhas ironikusan megjegyezte, hogy „nagyon örül”, hogy egy olyan jelenettel kapcsolatban ismerik a legtöbben, amihez semmi köze, és bár utálja, ha belenyúlnak a munkájába, mégis igazán sajnálja, hogy nem ő írta azt az „istenverte jelenetet”.

(Forrás: hu.ign.com)

Ajánló

Ajánló