Ezeket a dolgokat talán még nem tudod a Halálos iramban 10-ről



Érdekességek a május 18-án érkező filmről.Jason Momoa főgonosza is családban marad - csak egy másikban: A Halálos iramban 10. részében a család ellenfele a Halálos iramban: Ötödik sebesség rosszfiújának, Hernan Reyes fia, a bosszúra vágyó Dante lesz, akit Jason Momoa alakít. A színész elárulta, hogy már fiatalkorában is imádta a filmsorozatot, ezért számára álommunka, hogy játszhat a Halálos iramban 10-ben.

A filmben szerepet kap egy új, vertikális utcai verseny: A Halálos iramban 10. visszanyúl a gyökerekhez, így például lesz benne egy izgalmas utcai autóverseny. Ezzel kapcsolatban a rendező elmondta, hogy csavartak egyet a formulán, ugyanis egy vertikális gyorsulási verseny lesz látható a filmben.

Igaz, hogy már a korábbi részekben is sokat változtattak a klasszikus utcai versenyeken, viszont valószínű, hogy ilyet még soha sem csináltak.

Az egyik akciójelenetben egy bombával fociznak a volán mögött: Ahogy nincs Mission Impossible Tom Cruise hajmeresztő mutatványai nélkül, úgy Halálos iramban-film sincs extravagáns akciójelenetek nélkül.

Ennek megfelelően a tizedik rész egyik őrült jelenete az lesz, amikor a főhősök Róma utcáin fociznak egy egy tonnás bombával a volán mögött. Emellett várható egy kemény leszámolás Letty és Cipher között, amit Michelle Rodriguez és Charlize Theron az ösztöneire hallgatva, rendezői utasítás nélkül vett fel.

Az ígéretek szerint más feszült, közelharci jelenetekre is számíthat a közönség. Ezekben Jason Momoa Dantéja mutathatja meg, hogy ugyanolyan jól bánik a késekkel, mint a sebességváltóval. A Brie Larson által alakított Tess pedig egy két napon keresztül forgatott, epikus jelenetben debütál majd. A film fináléja Rióban zajlik le, tele autóval, helikopterekkel és mesterlövészekkel.

Két szuperhős is csatlakozik a családhoz: A Halálos iramban 10. részében bővül a család. Az egyik új szereplő Mr. Nobody lánya, Tess, akit a Marvel Kapitányt megformáló Brie Larson játszik, míg a másik Az öngyilkos osztagban is szerepelt Daniela Melchior, aki egy olyan brazil autóversenyzőt alakít, aki már ismeri Domot. Rajtuk kívül érkezik Dom, Mia és Jakob nagymamája is, akinek szerepében Rita Moreno lesz látható. Az ellenfelek oldalán Alan Ritchson száll szembe Domékkal.

Alaposan rájárt a rúd a 10. részre: A koronavírus-járvány miatt már a Halálos iramban 9. bemutatója is csúszott, ráadásul annak a bevételei kissé elmaradtak a várttól. Ezután a 10. rész fejlesztését is hátráltatta a globális veszélyhelyzet.

A forgatás végül 2022. április 21-én kezdődött, majd egy héttel később a rendező, Justin Lin otthagyta a produkciót. Ennek oka állítólag az volt, hogy Vin Diesellel nézeteltérései voltak a forgatókönyv miatt, ráadásul a színész nem volt formában, folyton elkésett és elfelejtette a szövegét.

Emellett Lin nem volt megelégedve a forgatókönyvön eszközölt változtatásokkal, és az is nyugtalanította, hogy a forgatás úgy kezdődött el, hogy nem volt meg a film főgonosza. A távozása után egy héttel Louis Leterrier foglalta el a rendező széket.

Klasszikus és új, elektromos verdák is feltűnnek majd: A Halálos iramban-filmekben mindig kiemelt szerepet kaptak a menő verdák, ez pedig a tizedik részben sem változik, ráadásul gyakran a színészek saját maguk akciózhattak a sportkocsikban.

Ez alaposan meglepte a szériához frissen csatlakozó Jason Momoát, aki imádja a régi kocsikat, de a motorokat is, a forgatásra pedig egy teljesen egyedi Harley Davidson motort rakatott össze az általa játszott Dante számára.

Nem a motor azonban az egyetlen újdonság, ugyanis a franchise történetében először elektromos autók is szerepelnek a filmben. Egyes akciójelenetekben látható lesz például a Dodge Charger Daytona, és a hamarosan megjelenő DeLorean Alpha5 is.

Dom klasszikus Chargerje sem fog hiányozni a filmből, Dante pedig egy 1970-es, lila színű Chevy Impalában ül majd. A filmben tehát a klasszikus és a futurisztikus autók rajongói is megtalálják a kedvencüket.

(Forrás: hu.ign.com)

Ajánló

Ajánló