Így dolgoznak egy észak-koreai acélgyárban az emberek



Miért is kellene még nekünk lelkiismeret-furdalás ezért, hiszen elvileg mi magyarok már kiléptünk a kommunizmus utópiájából.

Az Amerikai Egyesült Államok pedig most Észak-Koreát támogatja a múltra való támaszkodással, ami nem más, mint Japán.

Ugyanis a Chollima Acélipari Komplexum az észak-koreai fővárostól, Phenjantól délre található a Nampho kikötővárosban.
A japánok gyarmatosításukkor ezen a helyen alapították a Mitsubishi cég üzemét. Koreában a japán gyarmatosítás 1910-1945 között volt, ami az akkori Korea gazdaságának jót tett. Ebben az időben 8000 dolgozót foglalkoztatott a japán cég.


A komplexum később megsemmisült, majd újjáépítették.


Aztán az USA kihasználta az egyezményes lehetőségeket, mert a mai napig benne van a két ország közötti konfliktusba, persze abból a történetből, amikor Japán kikaparta neki a gesztenyét.


A gyár újraindult Észak-Koreában 1953. július 27-én a két ország közötti ideiglenesen megkötött fegyverszünet után.
Észak-Korea voltaképpen az USA-nak köszönheti fennmaradását és fegyverkezését. Látszatra Dél-Korea kebelére fogadását látva az egész világnak.
Mindenesetre az öntőüzemet szeretnénk képekbe bemutatni nektek, hogy miként dolgoznak ezekben a gyárakban az emberek „egy tál rizsért”!

Forrás: blikk.hu

Ajánló

Ajánló