Érzelmes levéllel engedte egyetemre a nevelt lányát az anyuka

Az örökbefogadott gyermekének címezte az üzenetét Ann Brenoff.Az élet rendje, hogy a gyerekek felnőnek, majd bejelentik, hogy elköltöznek a szülői házból, amit nagyon nehezen élnek meg az édesanyák és édesapák, hiszen ebből tudják, hogy a lányuk, fiuk felnőtt és már egyedül is megállja a helyét a nagyvilágban.

Általában a gyerekek akkor repülnek ki a családi fészekből, amikor az iskola miatt el kell költözniük. Így történt ez Ann Brenoff esetében is, akinek az örökbefogadott lánya, Sophie kezdi meg az egyetemi tanulmányait szeptemberben.

A büszke, de kicsit elszomorodott anyuka egy levéllel indította útnak a csemetéjét.

„Kedves Sophie!

Már jó pár évvel ezelőtt megfogalmazódott a fejemben ez a levél. Először akkor, amikor Kínában felszálltál velem a repülőre, hogy Amerikába utazz. Nagyon szorosan markoltad a kezem. Ekkor gondolkodtam el azon, hogy vajon melyikünk fél jobban: te vagy én?

Csak 5 éves voltál, és alig tíz napja ismertük egymást, mégis a szívemben úgy éreztem, hogy sokkal több idő telt el. Olyan bátor voltál, hisze hátrahagytad a gondviselődet, a barátaidat, a szülőhazádat, az anyanyelvedet, az ételeket, és mindent, amit ismertél.

Bátran indultál a jövőd felé úgy, hogy tudtad, hogy csak az apukádba és a belém vetett hitre alapozhatsz. Akkor még nem volt gyermekem, ezért féltem, de tudtam, hogy az utolsó lélegzetemet is odaadnám, ha ezzel megvédhetlek.

Amikor elhagytad az árvaházat és a karjaimba futottál, attól a perctől fogva az életem egyetlen célja az lett, hogy boldoggá tegyelek, a vidámságod és csillogó mosolyod pedig örökre maradjon veled. Imádkoztam azért, hogy a családi szeretettel megadhassuk ezeket neked. Tudom, hogy nem vagyok tökéletes, de te, drágám, te az vagy.

Az elmúlt tizenvalahány évben te voltál a fény az életünkben. Természetesen a testvéred is. Egyébként úgy gondolom, hogy ő sem gondolta komolyan, hogy azért fog beköltözni a szobádban, mert ott jobb a WiFi. Ő is hiányolni fog. Többször megvédett az öklével, de alázatot is tanult tőled. Emlékszel arra az esetre, amikor másodikos korodban piszkált egy lány, aki elvette a hegedűtokodat és a kukába dobta?

Mind az igazgató irodájában voltunk. A lányt arra utasították, hogy kérjen tőled bocsánatot, mire megölelted és megkérdezted tőle, hogy miért tölti el jó érzéssel, ha gonoszul viselkedhet másokkal? Akkor az összes felnőtt álla leesett, beleértve az enyémet is. A bölcsességed vezessen mindig az utadon, és bízz önmagadban!

Muszáj beszélnem a munkához való hozzáállásodról is. Soha nem hagysz félbe semmit, függetlenül attól, hogy mennyire nehéz az adott dolog. Amikor akadály elé kerülsz, akkor egyre mélyebbre ásol. Többször láttam, hogy elaludtál az íróasztalodnál, könyvekkel körülvéve, de te sosem panaszkodtál emiatt.

Soha nem hibáztattad a tanárokat (én megtettem helyetted), nem kértél más bánásmódot (tudom, ebben is bűnös vagyok), te inkább még keményebben, lelkesebben próbálkoztál. Ilyet soha senki másnál nem láttam az életemben.

De a szívedről se feledkezzünk el! Biztos emlékszel, amikor 14 éves korodban Kínába mentünk a régi árvaházadba, hiszen egy nagyon nehéz nap volt a számodra, de te akkor megbékéltél a múltaddal, elfogadtad a fájdalmat, a veszteséget, ami az örökbefogadásoddal járt. Az emberek nem szeretnek ilyesmiről beszélni, de te megbocsátottál, továbbléptél és segíteni szerettél volna azokon, akik ott maradtak.

Az előtt, hogy eljöttünk, még megesküdtél, hogy segítesz pénzt gyűjteni a gyerekkori szobatársad, Fu Hui műtéteire. És betartottad az ígéreted, drágám! Ha nem is tudtál mindenkin segíteni, mindent megtettél, amire csak képes voltál.

A világ minden táján segítettél az örökbefogadott kínai gyerekeknek pénzt gyűjteni, vagy más formában támogattad őket. Az önzetlenséged, önzetlen tetteid előrébb vittek az életben, ezt jól tudom. A jótékony pénzgyűjtő akcióidnak hála az egyetemek kapkodtak utánad, hogy náluk tanulj. Nagyszerű munkát végeztél.

S mos jön a legjobb rész: néhány nap múlva elviszünk a kollégiumi szobádba. Muszáj beismernek, hogy kicsit rossz érzés volt, amikor mikrót és hűtőszekrényt vettünk oda. Bár nincs messze az iskolád, mégis a linkek alapján, amiket küldtél arról, hogy milyen fontos részt venniük a gólyáknak a közösségi eseményeken, tudom, hogy nem jöhetsz haza minden hétvégén.

Remélem, hogy nem baj az, hogy felajánlottam a helyi gyerekeknek, hogy szívesen vigyázol rájuk hétvégenként. Köszönöm, hogy megtanítottál SMS-ezni és Skype-olni! Nincs jó szó arra, hogy milyen nagyon fogsz hiányozni minden nap. Furcsa, de már megbékéltem azzal, hogy egyetemre mész. Nagyon jól tudom, hogy erre is készen állsz, és alig várom, hogy lássam, hogy mivel teszed még jobbá a világot.

Irány előre, drágám! Menni fog.

Szeretlek:
Anya

u.i.: Nem engedem meg Simonnak, hogy elfoglalja a szobádat!”

(Forrás: szeretlekmagyarorszag.hu)