Hallucinogén főzet miatt lett apáca szexi modellből
Sofia Hayat nagykanállal falta az életet, de az ayahuasca miatt teljesen megváltozott.Kábítószer, alkohol, szex, buli, rengeteg pénz. Erről szólt a 41 éves Sofia Hayat élete, aki modellként és színésznőként kereste a kenyerét. A nő igazi celebként élt, szerepelt a Futballistafeleségek egyik testvérsorozatában, valamint előfordult, hogy egy-egy fotózásért 20 ezer font (több, mint 7 millió forint) ütötte a markát.
Sofia Hayat nagykanállal falta az életet, de 2016 tavasza óta ez csak a múlt, ugyanis a sztár április óta apácaként él, naponta öt órát tölt meditációval. Ez a 180 fokos változás az ayahuasca nevű főzetnek köszönhető.
Az ayahuascát különböző növények indáiból készítik a bennszülöttek. A készítményt általában lassú tűzön főzik, hogy így koncentrálják a növényi kivonatokat. Aki megissza a főzetet, az több órás hallucinációt élhet át, amelyek során az alany a szellemvilággal találkozhat, és ezzel beindulhat a testi és lelki gyógyulása. A bennszülöttek több ezer éve használhatják az ayahuascát vallási célokra, sámánszertartásokra, valamint népi gyógyászatra.
A főzetet általában a sámán irányításával fogyasztják. Az ayahuasca lelki egészségre gyakorolt hatását kevés pszichológiai tanulmány vizsgálta, de ezekből az derült ki, hogy a főzet rendszeres rituális környezetben való fogyasztása csökkenti a pánikszintet, a reménytelenséget. A hagyományos környezetben és az ayahuasca-használó egyházakban az ayahuasca csökkentheti a pszichoaktív drogok használatát.
A most Gaia mother Sofia néven élő apáca elmondta, hogy korábban is tanulmányozta a nagy világvallásokat, így például ismerkedett az iszlámmal, a hinduizmussal és a kereszténységgel. A fordulópontot az hozta el az életébe, amikor kipróbálta az ayahuasca főzetet.A készítmény hatására testen kívüli élményben volt része. Állítása szerint ekkor találkozott az ókori egyiptomi istennővel, Ízisszel, majd az édesapjával, aki ekkortájt halt meg. Az apáca biztos benne, hogy az ayahuasca mentette meg az életét, mert ez mutatta meg neki, hogy mi történik, amikor meghal az ember, és ez segítette abban, hogy feldolgozza a gyászt.
Az élmény hatására Sofia lemondott a drogokról, alkoholról, kivetette a mellimplantátumait, és vegán lett. A nővér arról is beszélt, hogy már egy éve nem szexelt, de nem is fog, mert, bár szerette a régi életét, a mostanival mégis sokkal elégedettebb.
Sofia állítja, hogy Ízisz istennő reinkarnációja, és kijelentette, hogy nem foglalkozik azzal, hogy mit gondolnak az emberek az új életéről. Az apáca jelenleg azon dolgozik, hogy felépítse az Ébredés Templomát, ami 50 ezer fontba (több, mint 18 millió forintba) kerül. Az apáca terve az, hogy a szentélyben fogadja a gyógyulni vágyókat és azokat, akik a belső békét keresik.
A megtért celeb azt is elmesélte, hogy a régi kollégái közül sokan nem értik meg a döntést, és nem nézik jó szemmel azt a nagy változást, amin keresztülment. Sőt, annyira nem fogadták el, hogy apácának állt, hogy nemrég egy 500 ezer fontos munkát ajánlottak neki, aminek az volt a feltétele, hogy legyen a régi önmaga, tehát legyen szexi celeb, valamint tetesse vissza a mellimplantátumokat. Gaia mother Sofia visszautasította az ajánlatot.
(Forrás: szeretlekmagyarorszag.hu)
Ajánló
Ajánló
-
Facebook