Sokkoló adatok az UNICEF új jelentésében



Az SOWC 2016 jelentés elsősorban a gyermekek egészségére, az oktatásra és a gyermekszegénységre fókuszált.A nyugati országokban élő emberek hajlamosak félvállról venni, hogy a fejlődő, szegény országokban milyen rossz életkörülmények között próbálnak megélni az emberek, mert úgy érzik, hogy úgy sem tudnak ezen változtatni.


Pedig valamit tenni kell, ugyanis az UNICEF legfrissebb jelentése szerint több millió gyerek hal meg Afrikában és Ázsiában, ez a szám pedig 2030-ra drasztikusan megnőhet, ha a kormányok, nagy vállalatok, szervezetek nem tesznek a pozitív irányú változásért.


Az SOWC 2016 jelentés elsősorban három területre, a gyermekek egészségére, az oktatásra és a gyermekszegénységre koncentrált.


Gyermekszegénység: A szegénység nemcsak azt jelenti, hogy üres a bankszámla, hanem azt is, hogy a fejlődő országokban a gyerekek járhatnak-e iskolába, rendesen tápláltak-e, hozzáférnek-e az egészségügyi ellátáshoz, ihatnak-e tiszta vizet, higiénikus környezetben élnek-e? Ez a típusú szegénység nem pillanatnyi probléma, hanem generációról generációra öröklődő gond.


Azok a gyerekek, akiknek nincs lehetősége arra, hogy tanuljanak, megmutassák és fejlesszék a képességeit, amelyek felnőttkorban a boldogulást segíthetnék, azok nem tudnak kitörni a nyomorból, és nem lesznek képesek kezelni a saját gyermekeik szükségleteit. Ez tovább mélyíti az egyetlenségeket.


Gyermekéhezés: A világ legszegényebb országaiban minden hatodik ember, vagyis a lakosság 15 százaléka nem jut elegendő élelmiszerhez. Ez 870 millió embert jelent. Közülük 100 millió még nem töltötte be az ötödik életévét.


Az eleve kritikus helyzetben tengődő országokon belül nem egy régióban még az átlagnál is rosszabbak az életkörülmények. A Száhel-övezet és a Szomáli-félsziget területén 23 millió embert érint az élelmiszerválság. Dél-Szudánban 250 ezer súlyosan alultáplált gyerek él. A nem megfelelően fejlődő gyermekek 80 százaléka Afrikában és Ázsia déli, délkeleti részén lakik.


Gyermekhalandóság: 1990 óta a gazdag és a szegény országok közötti rés csökkent, de a legnagyobb különbségek még 2016-ban is megmaradtak. Afrikában például tizenkétszer valószínűbb, hogy a gyerekek meghalnak a ötödik születésnapjuk előtt, mint a magasabb jövedelmű országokban.


A szélsőségesen sanyarú helyzetben tengődő Sierra Leone esetében harmincszor valószínűbb, hogy ötéves koruk előtt meghalnak a kiskorúak, mint az Egyesült Királyságban. Ezek az arányok nagyjából akkor is érvényesek, ha az anyák szülés közbeni halálát vizsgáljuk.


Tavaly 5,9 millió 5 év alatti gyerek halt meg. Ennek a számnak közel felét azok az esetek teszik ki, amelyben valamilyen fertőzéses megbetegedés és az ezzel összefüggő körülmények okozták a gyermek halálát. A fegyveres konfliktusok miatti akadozó, vagy teljesen megszűnt egészségügyi szolgáltatás is rontja a gyerekek életben maradási esélyeit.


A klímaváltozás is kockázatos, mert az aszályos időszakok kitolódnak, ami a vízellátás akadozásához, megszűnéséhez vezet, ezért a legszegényebb családok kénytelenek a fertőzött vizet inni, ami a betegségek melegágya.


Gyermekházasságok: A SOWC 2016 adatai szerint a gyermekházasságok száma csökkent, de még mindig évente 15 millió lány megy férjhez 18 éves kora előtt, Afrikában pedig a legszegényebbek közötti gyermekházasságok száma 1990 óta változatlanul magas.


Ezek a lányok túlságosan korán nőnek fel, kimaradnak az iskolából, nagyon fiatalon vállalnak gyereket, és kevésbé jutnak megfelelő orvosi ellátáshoz a terhességük ideje alatt, mint a felnőtt nők. A gyermekházasság súlyos következménye, hogy a 15-19 éves lányok nagyon gyakran belehalnak a szülésbe, ezért ez a második leggyakoribb halálok. Akik 20 éves koruk előtt szülnek, azoknak a gyermeke másfélszer valószínűbb, hogy meghal az első 28 napban, mint azoké, akik a 20-as vagy 30-as éveikben szülnek.


2030: Az UNICEF a mostaninál is sötétebbnek látja a jövőt. A szervezet szerint 2030-ig nagyjából 250 ezerrel nő a halálozási arány. Ennek oka valószínűleg a klímaváltozás miatti alultápláltság, hőség és malária lehet.


2030-ban 3,6 millió gyerek halhat meg 5 éves kora előtt. 2016-2030 között összesen 69 millió fiatal vesztheti életét az első 5 évben. Ennek a számnak a fele a szubszaharai régióban, harmada pedig Dél-Ázsiában várható a jelentés előrejelzése szerint. Szubszahara Afrikában 156 millió gyerek fog küzdeni azért, hogy napi 525 forintos jövedelemből életben maradhasson. 60 millió általános iskolás gyerek pedig kimaradhat az iskolából.

 

(Forrás: life.hu)

 

Ajánló

Ajánló