A túlgondoskodás ellen szólalt fel az anyuka



Bunmi Laditan megunta, hogy többet költ a gyereke vitaminjaira, ételkiegészítőire, mint a villanyra.Egy kanadai-amerikai anyuka, aki a „ A totyogók igazi seggfejek, de ez nem a te hibád” című könyvet írta, a Facebookon fogalmazta meg, hogy mennyire elege van abból, hogy 2016-ban a gyerekek túlóvása a divat.


Bunmi Laditan a maga humoros, de őszinte stílusában így írt a vitaminfetisiszta, túlgondoskodó, egészségmániás szülői szemléletmódról:


„Szörnyű modern szülőnek lenni. Szívem szerint odaadnám a bal térdkalácsomat azért, hogy a hetvenes vagy nyolcvanas években lehessek anyuka, ugyanis akkor már attól jó anya voltál, ha nem felejtetted el lehúzni az autó ablakát, amikor rágyújtottál.


Engem nem erre találtak ki. Tudod te, hogy mivel telt a ma reggelem? VITAMINOK UTÁN KUTATTAM! 45 percig hasonlítottam össze a különböző gyermekvitaminokat, olvastam az internetes értékeléseket, a tudományos háttereket, a gyújtóhangú blogposztokat, amelyeket elismerek, de ugyanakkor rettegek miattuk.


Csak két jó melltartóm van, de hajlandó vagyok 100 dollárt (körülbelül 28 ezer forint) kifizetni a vitaminokra, probiotikumra (ez egyébként olyan, mintha szépen csomagolt kokain lenne, íze nincs, de a gyerek meghal, ha nem adod neki) és ételkiegészítőkre.


Tudod, hogy milyen vitamint szedtem gyerekkoromban? SEMMILYET! A NAPFÉNY VOLT AZ EGYETLEN VITAMINOM. Ritkán, maximum évente egyszer az anyukám vett nekünk valamilyen gyerekvitamint, amit néhány napig beszedtünk, de aztán az anyám megint nem foglalkozott az egészségünkkel.


Egy ismerősöm egyszer azt mondta, hogy a gyerekeimnek halolajra is szüksége van. Ez 60 dollár (16 500 forint). Gyerekként akkor kerültem a legközelebb a halolajhoz, amikor rántva megettük, amit a halász kifogott. Egyszer egy különleges alkalommal kaptam halrudacskát. Úgy látom, hogy az agynak nagy szüksége van a halolajra, de szerintem az agy ugyanolyan öntisztító, mint a vagina, és nem kell speciális szappan hozzá.


Egy ideig ott vásárolom a gyerekem vitaminjait, ahol a hosszabbítót és a borhűtőt, de nemrég hallottam, hogy a Verdák gumicukor valójában cukrozott szemét, amitől leprás, figyelemhiányos, hiperaktivitás-zavaros lesz a gyerek, úgyhogy váltanom kell.


Amennyiben szeretnél modern szülő lenni, akkor semmi sem lesz egyszerű, ez pedig irritál. Láttam, ahogy más szülők rám néznek a parkban, amikor dobozos gyümölcslevet adok a gyerekemnek. Ez nem Red Bull vagy margarita koktél, úgyhogy nyugalom! Igen Jackie, ez neked címeztem.


Gyerekként Tampicón éltünk, ami a szegény ember narancsleve. Gallonjával árulták, és némi segéllyel sűrűsítették. Három színben vehettük meg: kormány-sajt narancs, hamarosan-elkezdem-árulni-a-vérplazmámat piros és a nem-kellett-volna-gyereket-vállalnom-ki-kellett-volna-húznom kék. A szüleim ételjeggyel vásárolták meg a gyümölcsmentes leveket, és kiválóan vagyok, ha leszámítom a mentális problémáimat.


A lényeg az, hogy nem vagyok hajlandó a villanyszámla árát vitaminokra költeni 2016-ban, mert attól még ugyanúgy szereted a gyerekeidet, ha nem figyelsz oda minden pillanatban az egészségükre, nem dobsz ki egy kisebb vagyont a színezékmentes fogkrémre, aminek bodza- és előjog íze van.


Ha keresnél, akkor itt leszek a gépem előtt, keserű könnyeket hullajtva, mert ftalátmentes habfürdőt keresek. Azt sem tudom, hogy mi az a ftalát.”


(Forrás: szeretlekmagyarorszag.hu)

 

Ajánló

Ajánló