Látogassunk el a medveotthonba!



Hegyezzük ki az állatkertekre az őszi kirándulásunkat!Magyarország kis ország, mégis több csodálatos állatkerttel, vadasparkkal büszkélkedhet. Ezeket az év bármelyik évszakában felkereshetjük, de ősszel a legideálisabb, mert egyfelől különleges színekbe öltözik a természet, másfelől az állatoknak nincs túl melege, nem fáznak, tehát nagyobb eséllyel bújnak elő a látogatók nagy örömére.


Ha az őszi szabadidőnket az állatvilággal töltenénk, akkor a következő helyszínek kicsiknek, nagyoknak, családoknak, szerelmeseknek, barátoknak is tökéletes lesz.


Tisza-tavi ökocentrum: Poroszlón a Tisza-tó élővilágát mutatják be olyan elemzői részletességgel, hogy akár mikrobiológiai szintig is elmerülhetünk a témában. A négy szintből álló épületben egy hatalmas akvárium-rendszerben nézhetjük meg a több, mint ötven hazai halfajt. Ilyen nagy és változatos halfauna csak itt található az egész országban.


Budapesti Állat- és Növénykert: Az ország legrégibb állatkertje egyben a legnagyobb állatállománnyal rendelkezik. Emellett a tudományos munkában is az első, hiszen a természetvédelmi programok és az oktatás állandó, ahogy a különböző showműsorok is.


Tropicarium: Krokodilok, ráják, cápák, rengeteg színes hal, márna és tengeri növények tekinthetők meg a Tropicariumban, aminek a víz és ennek az élővilága a főprofilja. Ne ijedjünk meg, ha egy-két egzotikus madárral vagy majommal találkozunk! Fontos, hogy vigyünk magunkkal esernyőt, mert az esőerdőben negyedóránként kezdetét veszi a monszun.


Veresegyházi medveotthon: Ha imádjuk a medvéket, akkor nem kérdés, hogy el kell mennünk a medveotthonba, ahol megmentett és kiöregedett macikkal találkozhatunk. Ugyanide kell elkirándulnunk, ha hazánkból már eltűnt, gyönyörű és vad farkasokra vagyunk kíváncsiak.


Szegedi vadaspark: Magyarország legnagyobb területű állatkertje alig 30 éve nyílt meg. A vadaspark részt vesz az Európai Veszélyeztetett Fajmegmentési Programban, ezért nagyon sok veszélyeztetett, sérült és beteg állattal találkozhatunk itt.


Veszprém Zoo - Kittenberger Kálmán Növény és Vadaspark: Nem messze Veszprém központjától találhatjuk meg az állatkertet, ami több, mint 50 éve várja a látogatókat.


Az Afrika-kutató, zoológus, vadász és író nevét viselő állatkertben nagyon részletesen megismerhetjük Afrika élővilágát. A fiatalabb generációt környezettudatosságra nevelő táborok és foglalkozások várják. A közelmúltban megnyitott Dinó Parkban életnagyságban tekinthetjük meg az őshüllőket.


Zoo Sóstó – Nyíregyháza: Több, mint 500 faj 5000 egyede éli itt a mindennapjait, ráadásul az állatpark aktívan részt vállal az Európai Veszélyeztetett Fajmegmentési Programban, ezért több, mint 50 faj szaporodhat a védett körülményke között.


Az összesen 4000 négyzetkilométert elfoglaló Zöld Piramisban az esőerdők világát ismerhetjük meg három szinten. A Viktória Házban teljesen új perspektívából nézhetjük meg az egyébként rejtőzködő állatokat. Mivel a nyíregyházi állatkert hatalmas, emiatt egy nap alatt képtelenség alaposan felfedezni, tehát érdemes több napra tervezni a kirándulást.


(Forrás: femcafe.hu)

 

Ajánló

Ajánló