Ismerd meg az USA új elnökét!



Donald Trump nyerte az amerikai elnökválasztást.Az egész világ megdöbbent, amikor hivatalossá vált, hogy Donald Trump lesz az USA új elnöke, ugyanis a korábbi demokrata, most republikánus, megnyerte az amerikai elnökválasztást. Trump 2017 januárjában váltja Barack Obamát.


A megdöbbenés nem volt véletlen, hiszen Trump korábbi megnyilvánulásaiból arra lehetett következtetni, hogy a kampánya megbukik. 2015 júniusában, amikor bejelentette, hogy indul az elnökjelöltségért, így fogalmazott:

„Mexikó kábítószert küld a hazánkba. Bűnözést. Erőszaktevőket. Gondolom azért vannak jó emberek is közöttük.”


Ezt a megjegyzést több elképesztő dolog követte. A több százas listákon szerepel például az, amikor az első tévévita után azt mondta, hogy a moderátor azért tett fel neki kemény kérdéseket, mert menstruált.


Egy másik alkalommal egyszerűen rondának nevezte Carly Fiorinát, a republikánusok egyetlen női indulóját. Máskor a Bibliából idézett rosszul, amikor egy vallásos intézményben tartott beszédet. Emellett olyan veszélyes külpolitika elképzelést vázolt fel márciusban, hogy Japán is készítsen atombombát, ha zavarja őket, hogy Észak-Koreának van.


Egy hétköznapi politikus már ennyivel is elásta volna magát, de nem Trump, aki majdnem 20 éve nem fizet adót, Barack Obamát pedig az Iszlám Állam alapítójának nevezte. Amerika következő elnöke azzal is felháborította az embereket, hogy azt mondta, hogy elvinné randevúzni Ivanka Trumpot, ha nem lenne a lánya, mert „jó bulla”. Egy 2005-ös hangfelvételen obszcén módon hencegett azzal, hogy bármelyik nőt letámadja, hiszen igazi híresség.


Trump egy „apró egymillió dolláros” kölcsönnel indította el anno az üzleti karrierjét, köszönhetően az apjának, akinek az ingatlancégében dolgozott még az előtt, hogy megszerezte volna a diplomáját. A cég felett 1971-ben vette át az irányítást.


Az első nagy sikerét hét évvel később könyvelhette el, ami a manhattani Grand Hyatt Hotel felújítása volt. Az 58 emeletes Trump Tower 1983-ban készült el. A New York Times ezzel kapcsolatban nevezte „kiváló alkusznak”.


Az, hogy milyen elnök lesz Trump, az egész világ számára egy nagy kérdőjel, mert úgy néz ki, hogy a szakpolitikai kérdésekben annyira járatlan, hogy szinte naponta megváltoztatja a véleményét, és a legalapvetőbb dolgokkal sincs tisztában.


Az sem vetít előre túl sok jót, hogy Trump azt sem tudja, hogy milyen stábra hagyatkozzon az USA vezetésében. Az új elnök egyedül azt tudja, hogy milyen hatással voltak rá a kilencvenes évek kudarcai és a XXI. század eddigi nagy fordulatai.


Trump nagy bukása 1988-ban következett be, pedig az ügy még sikerrel indult. Az első könyve, a The Art of the Deal annak ellenére lett bestseller, hogy borzalmas kritikákat kapott. Trump az évtized korábbi éveiben óriási üzleti sikereket ért el, ám lehet, hogy ezek után kicsit elengedte magát.


Az üzletember megvásárolt egy négyszázmillió dollárt érő hotelt Manhattanban csak azért, mert megtetszett neki. A pénzszórást azzal folytatta, hogy megvett egy légitársaságot, amiért többet fizetett, mint amennyit ért, a tulajdonos szerint.


A hotelről Trump azt mondta, hogy nem egy épületet vett, hanem egy műalkotást. Az ezzel kapcsolatos számítások azt mutatták, hogy a hotel még akkor is veszteséges lett volna, ha az összes szobát az év minden napján sikerül kiadni, de jó áron.Júliusban azzal voltak tele a bulvárlapok, hogy szeretőt tart. A Forbes ebben az időben tette fel a milliárdosok képzeletbeli listájára. Egy interjúban azt mondta Trump, hogy szeret Monopolyt játszani. Az is kiderült, hogy több százmillió dollárnyi hitelért vállalt személyesen garanciát.


A kilencvenes évek végén az amerikai gazdaság recesszióba fordul, Trump hotelje, kaszinója és légitársasága pedig mind-mind veszteséges üzletnek bizonyult. Trump ekkor több, mint hárommilliárd dolláros adósságot halmozott fel. Ebből kilencszázmilliót személyesen teremtett.


A teljes csődtől a rokonai hitele mentette meg, valamint az, hogy a bankok sem engedhették meg maguknak, hogy mindent veszni hagyjanak. 2005-ben Trump azt nyilatkozta, hogy most már sokkal óvatosabb, mert régen azt hitte, hogy semmi sem könnyebb annál, mint amit csinál.


Trump akkor vált újra híressé, amikor elindult a reality műsora. A The Apprentice arról szólt, hogy egy tucat üzletember versenyzett Trump kegyeiért. Aki nyert, az állást kapott. Ha valaki veszített, akkor Trump közölte vele, hogy ki van rúgva.


A műsor nagyon népszerű lett, Trump pedig az amerikai popkultúra szerves részévé vált 2005-ben. Ebben az időben már a harmadik házasságánál tartott, a nevét pedig mindenre rátette, amire csak lehetett.


Piacra dobta a Trump-vodkát, Trump-kölnit, Trump-ásványvizet, Trump-játékbabát, Trump-csengőhangokat. Emellett óránként egymillió dollárért tartott üzleti előadásokat. Állítólag ebben az időszakban támadt le rengeteg nőt, és ugyaninnen származik az a hangfelvétel, amelyen kijelentette, hogy bármit megtehet.


Ebben az évben alapították a Trump University-t, ami a nevével ellentétben nem egyetem, és most is bírósági ügy zajlik ellene, ugyanis csalással vádolják az ingatlanost és az üzleti körét. Trump esetében nagyon úgy fest, hogy amikor jól mennek a dolgai, akkor egyre jobban úgy érzi, hogy nincsenek határok.


Trump most megnyerte az amerikai elnökválasztást, tehát élete legnagyobb diadalát aratta. A kérdés most az, hogy milyen elnök lesz Trump, akinek a politikai sikere legalább annyira váratlanul érte a világot, mint a Brexit.


(Forrás: szeretlekmagyarorszag.hu)

 

Ajánló

Ajánló