Öt csodás vasúti útvonal



A hosszabb menetidőért kárpótol a gyönyörű látvány.A múltban nagy szó volt, ha vonatozhatott az ember, ám napjainkban annyira elterjedt a repülés, hogy a fapados repülőjegyek ára sokszor olcsóbb egy-egy európai nagyvárosba, mint a vonatjegy, arról nem beszélve, hogy a menetidő is rövidebb, ha repülőre ülünk.

Ennek következménye, hogy 2016-ban egyre kevesebben döntenek úgy, hogy vasúti közlekedéssel jutnak el az egyik helyről a másikra, pedig a vonatozásnak is megvan a maga hangulata, ráadásul a hosszabb menetidőért kárpótol a gyönyörű környezet.

Ha ez még nem elé meggyőző, akkor mutatunk öt vasúti útvonalat, amelyért megéri lecserélni a légi közlekedést.

Transzszibériai vasútvonal: A világ leghosszabb vasútvonala és Oroszország fő vasúti vonala. A vonat körülbelül tizenkilenc nap alatt teszi meg a nagyjából 9600 kilométert. A szerelvény Vlagyivosztoktól indul, átmegy Szibérián, Moszkván, majd Szentpéterváron éri el a végállomást.

Az útvonal álomszép tájon visz keresztül. Ebből 1777 kilométeres szakasz Európában van, 7512 kilométeres szakasz pedig Ázsiában. A közel három hétig tartó, hét időzónán áthaladó vonatozás kényelméről a hálófülkék gondoskodnak.

Glacier expressz: Svájcban szállhatunk fel a világ egyik leglassabb „expressz” vonatára, ami nyolc óra alatt teszi meg a 289 kilométeres gyönyörű utat. A hegyek között közlekedő Glacier expressz 291 hídon és 91 alagúton halad át. A magasabb területeken olyan érzése támadhat az embernek, mintha a tündérországba járna.

Afrika büszkesége: A luxusvonat mesés tájakra viszi el azokat, akik úgy gondolják, hogy a vonatozás mindig divatos lesz. Afrika büszkesége kiváló lehetőség arra, hogy kényelmes tempóban fedezzük fel Dél-Afrika tájait, ezért egy tizennégy napos expedíciónak is tekinthetjük. A vonat legrégibb kocsija 1911-ből származik. Az Afrika büszkesége Fokvárostól kezdve a Viktória vízesésig és a Karoo félsivatagig járja be az országot.Velence-Simplon-Orient expressz: Filmek, könyvek, romantikus sztorik szereplőjeként is ismerhetjük a legendás Orient expresszt, ami Európa legszebb városait köti össze, így például Budapestet, Londont, Rómát, Velencét és Prágát.

A vonat elsősorban azoknak ajánlott, akik szívesen nosztalgiáznak a békeidőkről, valamint bőven van pénzük, hiszen a London-Párizs-Velence vonalon közlekedő, gyönyörű Orient expresszre nagyon drága a jegy.

Eurostar: Londont és Párizst köti össze a vonat, ami azért különleges, mert a tenger alatt teszi meg a 140 perces utat. Az Eurostar kényelmes, viszonylag tágas utastérrel rendelkezik. Igaz, itt nem gyönyörködhetünk a tájban, de ezért kárpótol az, hogy mennyire különleges módon utaztunk.

(Forrás: szeretlekmagyarorszag.hu)

 

Ajánló

Ajánló