Tükör-teszt



Mit mond el a személyiségünkről az, hogy mennyi időt töltünk készülődéssel?Az emberek sok mindenben különböznek egymástól, így abban is, hogy ugyanarra a folyamatra mennyi időt fordítanak. Ha szeretnénk tudni, hogy mit mond el rólunk az, hogy mennyi időt töltünk a tükör előtt, akkor keressük ki az alábbi listából a ránk jellemző időt, és olvassuk el az elemzést!

5 perc: Ha indulás előtt általában csak 5 percet töltünk a tükör előtt, akkor rendkívül magabiztos, határozott emberek vagyunk. Nagyon jól tudjuk, hogy mit akarunk az élettől, és azt hogyan érhetjük el.

A terveinkről konkrét elképzeléseink vannak. Amikor pedig valamit elkezdünk, akkor az legtöbbször első nekifutásra sikerül. Az is jellemző ránk, hogy soha nem foglalkozunk azzal, hogy mások mit gondolnak rólunk vagy a dolgainkról, mert mindig céltudatosan haladunk előre.

15 perc: Korrekt, tisztességes, kiegyensúlyozott személyek vagyok, ha 15 perc alatt készülünk el. Nagyon szeretjük, ha minden precízen van elvégezve. Az idő elvesztegetését kifejezetten utáljuk. Rendkívül komoly, gyakorlatias, pragmatikus személyek vagyunk, de ez nem jelenti azt, hogy nem tudunk spontának lenni. Az is jellemző ránk, hogy szórakoztató és vidám emberek vagyunk, de képesek vagyunk minden élethelyzetben elválasztani egymástól a dolgokat, ezért sikeresen haladhatunk a céljaink felé.

30 perc: Rendkívüli az elemző természetünk, ha 30 perc alatt készülünk el. Jellemző ránk, hogy minden körülményt, helyzetet képesek vagyunk alaposan megvizsgálni, a döntésünk előtt pedig szeretünk az ügy minden részletével tisztában lenni.

A túlságosan alapos analizálásunk ahhoz vezethet, hogy elveszünk a részletekben. Az egyes kérdések túlgondolásának az lehet a következménye, hogy olyannyira elbizonytalanodunk, hogy fogalmunk sincs, hogy merre menjünk tovább.

45 perc: Számunkra nagyon fontos, hogy másoknak mi a véleménye rólunk. Ha 45 percig pepecselünk a tükör előtt, akkor hajlamosak vagyunk mindent a lelkünkre venni, még akkor is, ha csak tréfálkozott valaki. Nem szeretjük a vicceket, és általában nem nevetünk azon, amit más humorosnak gondol. Utáljuk, ha ércelődnek rajtunk.

Több, mint 1 óra: Olyan narcisztikus személyek lehetünk, aki az élete minden területén arra törekszik, hogy elérje a maximumot. Ha több, mint 1 órát készülődünk a tükör előtt, akkor az is jellemző ránk, hogy szerintünk a látszat mindennél többet számít.

Valószínűleg nagyon sok a hamis kapcsolatunk, hiszen rosszul ítéljük meg az embereket. Amikor ezzel a hibánkkal szembesülünk, akkor magunkban szenvedünk, mert nincs elég merszünk ahhoz, hogy felvállaljuk önmagunkat.

(Forrás: noiportal.hu)

 

Ajánló

Ajánló