Csodát tett a Down-szindrómával született lány



Collette Divitto sehol sem kapott munkát, ezért más módszert keresett az álma megvalósítására.A 26 éves Collette Divitto gyerekkora óta arra vágyott, hogy pékként dolgozhasson, ám amikor munkát kezdett keresni, akkor mindenhonnan elutasító választ kapott a Down-szindrómával született lány.

Collette annak ellenére sem adta fel az álmát, hogy mindig azzal küldték el, hogy „nem alkalmas a betöltendő pozícióra”, hanem inkább úgy döntött, hogy magánvállalkozó lesz, és megnyitja a saját pékségét Bostonban.

A lány 15 éves kora óta arra vágyott, hogy másoknak süthessen. A szenvedélyét iskola után, hétvégéken és ünnepekkor űzte a legszívesebben, mert imádott a családjának sütni. 22 évesen úgy döntött, hogy a hobbijából szeretne megélni.

Collette különféle bostoni pékségeknél jelentkezett, minden állásinterjúra vitt kóstolót, de nem talált olyan pékséget, ahova felvették volna. Sok interjúztató azt mondta a lánynak, hogy aranyos, de nem felel meg nekik. Collette számára nagyon fájdalmas volt a folyamatos elutasítás.

A lány azonban bebizonyította, hogy az ember mindig képes megvalósítani az álmát, ha van elég kitartása és akaratereje, ugyanis Collette nem adta fel a szenvedélyét, hanem saját vállalkozást indított a nővére és az anyukája segítségével.

A nemrég megnyitott Colette’s nevű pékség vendégei annyira finomnak találják Collette süteményeit, hogy a Goldon Goose Market nevű bostoni élelmiszeráruház azonnal rendelt a már szinte védjegyévé vált édességből, a csokidarabos, fahéjas és más, titkos összetevőkkel ízesített süteményből.

Az áruház eleinte heti 100 sütit kért, de miután több amerikai tévécsatorna bemutatta Collette pékségét, ömleni kezdtek hozzá az ország minden tájáról érkező megrendelések. December közepére már heti 10 000 darab süteményt készített a lány.

Collette elmondta, hogy az eddigi legnagyobb sikere az, hogy ilyen nagyra nőtt a vállalkozás, ami most már lehetővé teszi, hogy fogyatékossággal vagy anélkül élő alkalmazottak vegyen fel. Erre azért lenne szüksége a lánynak, mert egyelőre csak a nővérével, az édesanyjával, és pár jószívű Golden Goose Market áruházból érkező önkéntessel dolgozik együtt.

Az amerikai Foglalkoztatási Statisztikai Hivatal adatai szerint a munkaképes fogyatékossággal élők 10,7 százalékának nem volt munkája egy évvel ezelőtt. Ez a szám a duplája a normál munkaképességű emberekének.

A statisztikával Collette is tisztában van, emiatt döntötte el, hogy szeretne segíteni a sorstársainak, valamint reméli, hogy a sikere arra biztat másokat, hogy harcoljanak az álmaikért, még akkor is, ha azok megvalósításához nem a megszokott úton kell járniuk.

Rosemary Alfredo, Collette anyukája elmondta, soha nem tekintett úgy a gyerekére, mint akinek korlátai vannak, hanem mindig azt mondta neki, hogy fogyatékkal, vagy anélkül, de minden embernek vannak erősségei, gyengeségei, de nem ezzel kell foglalkozni.

Colette is hasonló inspirációval szolgált:

„Soha ne add fel! Ne engedd, hogy mások elkeserítsenek! Ne érezd magad elutasítottnak! Mindig maradj motivált és kövesd az álmaidat!”

(Forrás: szeretlekmagyarorszag.hu)

 

Ajánló

Ajánló