A férje hűtlensége miatt fogyott 45 kilót a nő



Betsy azonnal edzeni kezdett, miután a volt párja kövér tehénnek nevezte a szeretője előtt.Közel 120 kilót nyomott a 34 éves Betsy 2013-ban, amikor megszületett a kislánya, Isabella. A marketingesként dolgozó nő 6 hónappal később rájött, hogy a férje megcsalja, ráadásul a szeretőjével váltott üzenetekben kigúnyolja a súlya miatt.

Betsy emiatt úgy döntött, hogy leadja a felesleges kilókat. Ennek érdekében leszokott a cukros nasikról, valamint a testvérével edzésbe kezdett. A napjainkra szingli anyuka heti hatszor sportol, a súlya pedig 72 kiló.

Betsy úgy gondolja, hogy a volt férje segített neki abban, hogy változtasson az életén. Eleinte úgy érezte, hogy elvesztett mindent, amiért megdolgozott, és magára maradt egy 6 hónapos gyerekkel és a 120 kilójával.

Ma már úgy véli, hogy áldás, ami vele történt, mert a férje hűtlensége nélkül ugyanolyan lenne, mint az előtt volt. Betsy hálás a változásért, ami eleinte nem volt könnyű, mert minden második után sírt, de végül elhatározta, hogy kitart és megváltozik a lánya kedvéért és önmagáért. Azt akarta, hogy Isabella büszke legyen rá, és példaképként tekintsen rá.

Betsy elárulta, hogy egész életében küzdött a súlyával, először pedig 13 évesen kezdett fogyókúrába. Kislánykorában mindig ő volt a duci, aki nem akar sportolni, mozgást igénylő programokban részt venni a súlya miatt. Mindennek tetejében még az iskolában is gúnyolták, kiközösítették.

Betsy számára az evés jelentett menedéket. Saját bevallása szerint inkább szorongott ahelyett, hogy a probléma okát kezelte volna. Az egyetem alatt 95 kilót nyomott, majd megszületett a lánya. A nő arról is beszélt, hogy a 14 éve tartó párkapcsolata tele volt feszültséggel, ráadásul szülés utáni depresszióba esett.

Az anyuka végül eldöntötte, hogy újjá akar születni. Szeptemberben diétázni kezdett, ami egész jól ment, majd karácsony után két nappal kiderült, hogy a férje, akivel 17 éves kora óta együtt volt, megcsalja.

Betsy elmondta, hogy nagyon rosszul esett a számára, hogy a férfi „tehénnek” és durvább dolgoknak nevezi a szeretőjének küldött Facebook üzenetekben, ugyanis neki mindig azt mondta, hogy jól néz ki, és gyorskajákat akart etetni vele, mintha azt akarta volna, hogy túlsúlyos maradjon.

A következő év tavaszán Betsy a testvérével kezdett táncolni, zumbázni, később futni és gyúrni járt. Emellett magas fehérje tartalmú étrendre váltott. Elmondása szerint kívül és belül is más ember lett.

Az új kinézete mellett a szemléletmódján is változtatott. Régen mindig negatívan állt hozzá mindenhez, nem érezte jól magát a bőrében. Mára boldog, magabiztos, pozitívabb, és tudja, hogy sokra képes, annak pedig külön örül, hogy jó példát tud mutatni a lányának, aki mindennél fontosabb a számára.

Betsy végül a volt férjével is rendezte a kapcsolatát, ugyanis képes volt megbocsátani neki. A nő szerint, amit a férfi tett, inkább róla szólt, ennek a felismerésében pedig az segített, hogy változtatott az életén.

(Forrás: szeretlekmagyarorszag.hu)

 

Ajánló

Ajánló