A milliárdos, aki hétköznapi életet él és 2300 milliárdot adományoz



„Addig adj, amíg élsz” – vallja Charles Chuck Feeney, aki rácáfol a gazdagokról kialakított képünkre.A milliárdosok lelketlen, zsugori, a világgal és az emberekkel egyáltalán nem törődő alakok, akik kiélvezik, hogy bármit megtehetnek, mert van elég pénzük, magánrepülővel járnak és drága ételeket esznek.

Legalábbis a legtöbben ezt gondoljuk a vagyonos emberekről, ám Charles Chuck Feeney esetében nem állja meg a helyét ez a sztereotípia, hiszen a milliárdos elképesztő összegeket adományozott az élete során, ugyanis azt vallja, hogy „addig adj, amíg élsz”.

Charles Chuck Feeney harminc évvel ezelőtt rendelkezett úgy, hogy szinte az egész vagyonát a magánalapítványok gyűjteményének, az Atlantic Philanthropies nevű szervezetnek adta. Emellett a férfi tovább növelte a pénzalapokat azzal, hogy befektetett az olyan technikai fejlesztésekbe, mint a Facebook vagy az Alibaba, illetve több, mint ezer épületet finanszírozott, de ezek egyike sem viselte a milliárdos nevét.

Charles Chuck Feeney a szervezet honlapján megjelenő egyik videóban elárulta, hogy az adakozás nem a pénzről szól, hanem az elégedettségről, amit azért érez, mert elért valamit, ami hasznos az emberek számára.

A ma már a nyolcvanas éveiben járó férfi kevesebb, mint 600 millió forintnak megfelelő összeget tartott meg a vagyonából, ez 0,01 százaléka az eladományozott összegnek. Nem ez azonban az egyetlen példaértékű Charles Chuck Feeney esetében, hanem a hétköznapi élete is.

A férfi megtehette volna, hogy fényűző életet él, ő mégis inkább 75 éves koráig turistaosztályon repült, ahova műanyag zacskóba vitte magával az olvasnivalóját. New York drága ételeiből sem kért, mert megfelelt neki a kocsmákban vehető, sokkal olcsóbb hamburger.

A háza sem kastély vagy luxuslakosztály, hanem egy bérelt lakás San Francisco-ban. Egy milliomos esetében ebben nincs semmi meglepő, hiszen sokan élnek így, de Charles Chuck Feeney milliárdos, tehát megtehette volna, hogy ennél sokkal nagyobb lábon éljen. A férfihoz hasonló szerény életet él Charlie Ergen, az amerikai Dish Network elnöke is, ugyanis ő minden nap ebédet visz magának a munkahelyére.

Valójában se Charles Chuck Feeney, se Charlie Ergen nem zsugori, hanem csak olyan dolgokra költenek, amik számukra a legfontosabbak. Charles Chuck Feeney például a felsőoktatásra, emberi jogokra és tudományos kutatásokra fordítja a pénzét, amit nem pazarol kevésbé fontos dolgokra.

A milliárdos elmondta, hogy ahhoz nincs joga, hogy megmondja másoknak, hogy mire adjanak a pénzükeből, hiszen mindenki arra költ, amire akar, ám Charles Chuck Feeney úgy érzi, hogy a gazdagoknak kötelességük éles szemmel járniuk, hogy meglássák, hogy hol segíthetnek.

(Forrás: szeretlekmagyarorszag.hu)

 

Ajánló

Ajánló