Szerelem volt első látásra az iraki menekült és a macedón határőr találkozása



Modern szerelmi történet a görög-macedón határon.A szerelemről jól tudjuk, hogy bárhol és bármikor lecsaphat az emberre, ám még így is nagyokat pisloghatnak azok, akiknek Bobi Dodevski és Noora Arkavazi elmeséli, hogy pontosan hogyan találkoztak és szerettek egymásban.

Ennek oka elsősorban az lehet, hogy amikor iraki menekültek határátlépési szándékáról esik szó, akkor máris milliónyi negatív gondolat fut át az ember agyán, tehát az utolsó dolog, amit eszünkbe jutna az, hogy a görög-macedón határon egy határőr meglátott egy iraki menekültet, akivel első pillantásra egymásba szerettek.

Bobi Dodevski azon a márciusi napon nem is volt beosztva, ám a 35 éves határőr beugrott, hogy helyettesítse a kollégáját. A határon több ezer menekült próbált átjutni, köztük Dodevski leendő felesége a családjával.

A 20 éves Noora Arkavazi 2016 elején indult el az iraki szülővárosából. Az erőszak elől menekülő lány a szüleivel és a testvéreivel vágott neki a kitaposott útnak, tehát először Törökországba mentek, majd onnan csónakkal indultak Leszbosz szigetére, végül Görögországból próbáltak Macedóniába jutni, ahol arról vártak hírt, hogy mehetnek-e tovább Szerbiába. Arkavazi ekkor találkozott a hátőrrel, aki valami különlegeset vélt felfedezni a lány szemébe. A férfi szerint ez a végzet volt.

Arkavazi elmondta, hogy egyszerűen csak arról álmodott, hogy eljuta családjával Németországba, ahol békében élhetnek, ám minden megváltozott, amikor kiderült, hogy a lány hat nyelven beszél, ezért őt küldték a határőrhöz.

A lány angolul próbált szót érteni a férfival, de a magas láza miatt többször elesett, ezért Dodevski a Vöröskereszt önkénteseire bízta. A határőr próbálta profin végezni a munkáját, de az egyik kolléganője észrevette, hogy a szerelem görög istene telibe találta a nyilával. Dodevski utólag már elárulta, hogy rengeteg menekültlányt látott, talán szebbeket is, mint Arkavazi, de csak az ő szemét látva gondolta azt, hogy ő kell, hogy legyen a felesége.

Amikor a lány jobban lett, akkor segíteni kezdett a helyi Vöröskeresztnek, miközben a többi menekült a tabanovcei átmeneti táborban várta a sorsát. A határőr és a lány egyre jobban megismerte egymást. A férfi elvitte Arkavazi-t és az édesanyját a helyi piacra, hogy ruhákat és ételt vegyenek. A lányt az is lenyűgözte, ahogy a határőr a menekült gyerekekkel játszott.

Áprilisban a pár együtt ebédelt a városban. Arkavazi ekkor látta, hogy a férfi milyen ideges, reszketett, rengeteg vizet ivott, majd kiderült, hogy mindennek az oka az, hogy meg akarja kérni a nő kezét. A határőr legalább tízszer elismételte a kérdést, mert Arkavazi azt hitte, hogy csak viccel, de végül rájött, hogy Dodevski komolyan beszél, úgyhogy igent mondott.

A pár esküvője júliusban volt a Macedónia északi részén fekvő Kumanovóban. A vőlegény ortodox keresztény, míg az ara kurd muzulmán volt. A ceremónián 120 vendég volt, köztük mind a két vallás hívei és a lány vöröskeresztes kollégái.

Arkavazi családja végül eljutott Németországban, de ő Macedóniában maradt a férjével és annak három gyermekével. A lány most négy hónapos terhes, és nagyon boldog a férjével, akivel első pillantásra egymásba szerettek

(Forrás: globoport.hu)

 

Ajánló

Ajánló