Szőrtelenítés helyett adakozásra buzdít a Get Hairy in February mozgalom



Az internetes kampány lényege a nők elleni erőszak áldozatainak megsegítése.Az életben előfordul, hogy nagyon szívesen adnánk pénzt egy-egy jó ügy támogatásra, de sajnos minden fillér számít, ezért a jótékonykodás az utolsó, amire jut néhány forintunk. Olykor azonban nagyon könnyű a fontos ügyek támogatása.

Ilyen kampány például, ha a szokásos reggeli kávé vásárlásával támogatunk egy mozgalmat, vagy egy egyébként is létszükség termékből választjuk azt, amivel egyben adakozunk. Ehhez hasonlít a Get Hairy in February (Legyél Szőrös Februárban).

Az Ausztráliából indult, internetes kampánynak két célja van. Az egyik, hogy a nők azt a pénzt, amit szőrtelenítésre költenek, inkább adják a szexuális és családon belüli erőszak áldozatainak. A másik, hogy felhívják a figyelmet arra, hogy a nőknek egyáltalán nem kötelező a szőrtelenítés.

Alex Andrews, a kezdeményezés igazgatója elmondta, hogy a sima, szőrtelen bőr nyugati divat, aminek az ausztrál nők 95 százaléka meg akar felelni. Ennek pedig egy 1915-ös reklámkampány az oka, mert ebben állították azt, hogy a nők lábán és hónalján található szőr csúnya és zavaró.

A civil szervezet február első napján kezdte a pénzgyűjtést annak érdekében, hogy a Pont Alapítványon (Full Stop Foundation) keresztül ösztönözze a nőket és a férfiakat arra, hogy a szőrtelenítésre fordított összeggel támogassák a mozgalmat.

A kampány első napján körülbelül 5000 dollár, vagyis közel másfél millió forint gyűlt össze, valamint 175 nő regisztrált, hogy februárban növeszteni fogja a testszőrzetét. Az ötlet annyira népszerű lett, hogy a nők most már az Instagramon buzdítják egymást.

Volt, aki azt hozta fel példának, hogy minden év novemberében a férfiak növesztenek zavarba ejtő szakállt, hogy a Movember kampányt támogassák, aminek célja, hogy felhívják a figyelmet a prosztatarákra, a Get Hairy in February pedig hasonlóan jó ügyet szolgál.

Félretéve azt, hogy kinek mi tetszik, az tény, hogy a nők valójában a divatcégek és a borotvagyártók nyomására szoktak rá a szőrtelítésre. A cégek célja ezzel az volt, hogy ne csak a lakosság felének tudják eladni a termékeiket.

Az igazsághoz hozzátartozik, hogy már az ókorban sem volt ismeretlen a csupasz női láb, és az új korban is megjelent a szokás, de valójában az első világháború után terjedt el a divat.

(Forrás: szeretlekmagyarorszag.hu)

 

Ajánló

Ajánló